George Russell aggódik a Ferrari tempója miatt

Aggodalmát akkor kezdte el kimutatni, amikor a Ferrari az első és második szabadedzést is megnyerte a Hungaroringen.
Beigazolódni látszik az a félelme George Russell-nek, amit még a Magyar Nagydíj előtt vélt, miszerint a Ferrari lesz majd az elsőszámú kihívója a Mercedesnek.
A bajnokság harmadik helyén álló Mercedes brit versenyzője mind a két tréningen az ötödik helyen végzett. Ám nem lehet teljesen elégedett ezzel, hiszen a Ferrarik tempója nagyon erős a szűk pályán.
Az igazán félelmetes a brit versenyzőnek nem az, hogy a Scuderia elől van, hanem az, hogy mennyivel. Charles Leclerc az első edzésen, Lewis Hamilton a második gyakorláson bizonyult kilenc tizeddel gyorsabbnak, mint Russell.
Voltak kisebb-nagyobb problémák több csapatnál is a két edzés során. Ez köszönhető a pályafelülete miatt, főleg az utolsó kanyarban szenvedtek a versenyzők. Lewis Hamilton többször is túlkormányzottsági problémába ütközött a rossz tapadású és csúszós aszfalton. Franco Colapinto odáig jutott, hogy a második etapban az utolsó kanyarban belement a gumifalba, amivel komoly károkat okozott Alpine-jába.
Ezek után Russell „furcsának” nevezte a pénteki napot, amikor a két edzésről kérdezték.
„Elég furcsa nap volt ez odakint, azt hiszem, mindenkinek” – mondta a Hungaroringen megrendezett második szabadedzés után. „Budapest egy fantasztikus pálya, de a pálya felét felújították. Nagyon rázós. Sok minden az utolsó pár kanyarban szétesik, ami elég furcsává teszi a vezetést.”
Az egykörös tempójával nem volt megelégedve, a hosszabb etapos gyakorlás során lát némi bizakodást, hogy a W17-es felveszi a lépést a Ferrarikkal.
„Az egykörös tempónk nem nézett ki jól” – említette meg Russell. „A hosszú etap versenyképesebbnek tűnt. Viszont amitől a Ferrarival kapcsolatban féltünk, az beigazolódott; nagyon-nagyon erősnek tűnnek.”

Megszólalt Alonso az Aston Martin új csomagjáról
Newey így értékeli a továbbfejlesztett Aston Martin F1-es autóját a korai meghibásodás után





