Tajthi Andrea
SZERZŐ

Tajthi Andrea

1998 óta követem a Forma–1-et, 2010 óta pedig újságíróként is foglalkozom az autósporttal. Fő területem a Forma–1, különös tekintettel a sport gazdasági hátterére és a csapatok, illetve versenyzők mögötti történetekre. Emellett rendszeresen és kritikus szemmel figyelem a női versenyzők és bajnokságok történéseit is.

Schumacher, VilleneuveF1

Schumacher nekiment Villeneuve-nek és ezzel bajnokká tette

Jacques Villeneuve a szezon utolsó versenyén, Jerezben (Európa Nagydíj) nyerte meg az 1997-es bajnoki címet, október 26-én. Tette ezt annak ellenére, hogy Michael Schumacher mindent megtett annak érdekében, hogy kiiktassa őt a versenyből. A 48. körben a kanadai belülről érkezett meg riválisa mellé, de aztán Schumacher ráfordult a Williamsre, és össze is ütköztek. Ez is […]

2023. 10. 26.Tajthi Andrea
Fernando AlonsoF1

Alonso néha felhívja az FIA elnökét és káromkodik neki

A kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso a legtapasztaltabb versenyző a mezőnyben, és már rutinos róka, de még ő is elveszíti időnként a higgadtságát. Mohammed Ben Sulayem, az FIA elnöke azt állítja, hogy Fernando Alonso „káromkodik a telefonba”, amikor dühös a Forma-1 miatt. Ez is érdekelhet Különleges vendég a Hungaroringen: Először látogatott ki F1-es hétvégére Fernando […]

2023. 10. 26.Tajthi Andrea
Max VerstappenF1

Egy dologért cserébe Verstappen simán bevállalná, hogy egy évig nem nyer versenyt!

Max Verstappen elkötelezettségét fejezte ki a holland futballklub, a PSV Eindhoven iránt. Kijelentette, hogy egy teljes évig szívesen lemondana bármilyen F1-es futam megnyeréséről, ha cserébe Bajnokok Ligáját nyerte a PSV. Ez az Egyesült Államok Nagydíjának hétvégéjén feltették neki a hipotetikus kérdést, hogy vállalna-e egy évet az F1-es középmezőnyében, miközben a PSV BL-t nyer, a regnáló […]

2023. 10. 25.Tajthi Andrea
Mexikói Nagydíj receptFan Zone

Viva Mexikó: Itt az újabb „F1-es” kaja ötlet

Ha Mexikó és étel, akkor talán a kukorica és a bab jut leginkább eszünkbe. Így aztán a Forma-1-es Mexikói Nagydíjra egy burrito recept érkezett, amiben az az extra jó, hogy valójában a saját ízlésednek megfelelően bármelyik összetevőt kihagyhatod a töltelékből, ha esetleg nem szereted, vagy helyettesítheted mással. Ráadásul nagyon egyszerű is elkészíteni. Hozzávalók 3 darabhoz: […]

2023. 10. 25.Tajthi Andrea
Senna sorozatF1

Bemutatták a készülő „Senna” Netflix sorozat színészeit!

A Netflix bemutatta a készülő „Senna” című minisorozat szereplőit. A színészekkel készülő sorozat a Forma-1-es legenda, Ayrton Senna életébe enged majd betekintést. A „Senna” hat epizódon keresztül fogja bemutatni a brazil versenyző életútját a három világbajnoki cím megszerzéséig, s az azt követő tragikus, 1994-es haláláig. Ez is érdekelhet Newey így értékeli a továbbfejlesztett Aston Martin […]

2023. 10. 25.Tajthi Andrea
Kush Maini, AlpineIrány az F1!

A világbajnok finn indiai pártfogoltja az Alpine-hoz igazolt

Az Alpine Forma-1-es csapat bejelentette, hogy a Formula 2-es versenyző Kush Maini lett akadémiájának legújabb tagja. Ez a második nagy bejelentés Maini pályafutásával kapcsolatban ebben a hónapban, hiszen a napokban derült ki az is, hogy a kétszeres F1-es világbajnok, Mika Häkkinen lett a mentora. Ez is érdekelhet Meglepetés pole az F2-ben, egy Alpine-junior törte meg […]

2023. 10. 25.Tajthi Andrea
Max Verstappen, Kelly PiquetF1

Verstappen barátnője halálos fenyegetést is kapott a Gázával kapcsolatos véleménye miatt

Kelly Piquet, aki Max Verstappen barátnője, és a szintén háromszoros Forma-1-es világbajnok Nelson Piquet lánya érzelmes nyilatkozatot tett, miután elárulta, hogy halálos fenyegetéseket és gyalázkodást kapott a közösségi médiában az Izrael és Palesztina közötti háborúval kapcsolatos megjegyzései miatt. Piquet „csupán” a öldöklés ellen és az ártatlan civil áldozatok mellett szólalt fel. Ez is érdekelhet Dráma […]

2023. 10. 25.Tajthi Andrea
Yuki TsunodaF1

Tsunoda először frászt kapott, de végül élvezte az első ilyen élményét

Utólag már talán Yuki Tsunoda számára is mókás, hogyan ért véget a versenye az elmúlt hétvégén Austinban. Az AlphaTauri japán versenyzőjét a 10. helyen intették le, amiért egy pont jár. Azonban a verseny végén még kihívták egy gyors kerékcserére, mivel kellően nagy volt a különbség közte és a 11. helyezett között, így nem vesztett vele […]

2023. 10. 24.Tajthi Andrea
James Hunt, F1F1

Szakadó esőben Lauda feladta a versenyt, Hunt pedig bajnok lett!

1976-ban annak ellenére, hogy a Nürburgringen történt életveszélyes balesete után Niki Lauda két futamot kihagyott – döbbenet, hogy csak annyit! – a Fujiban megrendezett szezonzáróra érkezve még mindig három ponttal vezette a bajnokságot James Hunt előtt. A japán pole-t Mario Andretti szerezte meg, akit Hunt és Lauda követett. Ez is érdekelhet Newey így értékeli a […]

2023. 10. 24.Tajthi Andrea
Danica PatrickF1

Danica Patrick reagált Susie Wolff panaszára, mi szerint „mindig csak Lewis Hamilton” érdeklődik

Danica Patrick reagált Susie Wolff megjegyzésére, miszerint csak Lewis Hamilton mutatott támogatást az F1 Academy női versenyzői irányába. Az amerikai versenyzőnő azonban úgy érzi, az ilyesminek hitelesnek kell lennie, nem pedig erőltetettnek. Az Amerikai Nagydíj versenyhétvégéjén az F1 Academy mezőnye is jelen volt, szezonjuk utolsó versenyhétvégéjét futották. Susie Wolff, a női bajnokság ügyvezető igazgatója korábban arról […]

2023. 10. 24.Tajthi Andrea
Kimi RäikkönenAutó

Räikkönen tovább dolgozik: az elektromos autó piacon!

A Zeekr kínai elektromos autómárka azt közölte, hogy szerződést kötött a már visszavonult F1-es világbajnokkal, Kimi Räikkönennel. A Zeekr kínai elektromosautó-márka hétfőn közölte, hogy a 44 éves Räikkönent felvette vezető teljesítménytanácsadónak. Állításuk szerint Räikkönen feladata az lesz, hogy gyorsabbá és erősebbé tegye a gyártó zászlóshajó modelljét, a Zeekr 001FR-t. Ez is érdekelhet Ki az a […]

2023. 10. 23.Tajthi Andrea
Abbi Pulling, F1 AcademyF1 Academy

„A legrosszabb, amit valaha is kaptam, a gyerekek apukáitól jött” – mondta az F1 Academy egyik versenyzője

Abbi Pulling „1000%-ig” biztos benne, hogy hamarosan lesz női F1-es versenyző és reméli, hogy ő lesz az, aki történelmet ír. Az F1 Academy nevű női bajnokság idén debütált, az szezonjuk utolsó versenyhétvégéje pedig most először közös hétvégén zajlik a Forma-1-gyel. A bajnokavatás már megtörtént, a széria legelső bajnoka a spanyol Marta García lett. Ez is […]

2023. 10. 23.Tajthi Andrea