Tajthi Andrea
SZERZŐ

Tajthi Andrea

1998 óta követem a Forma–1-et, 2010 óta pedig újságíróként is foglalkozom az autósporttal. Fő területem a Forma–1, különös tekintettel a sport gazdasági hátterére és a csapatok, illetve versenyzők mögötti történetekre. Emellett rendszeresen és kritikus szemmel figyelem a női versenyzők és bajnokságok történéseit is.

Esteban OconF1

Ocon olyan elszánt, hogy inkább meghalna, mintsem feladja!

Az Alpine egyik francia versenyzője, Esteban Ocon azt mondta, előbb halna meg, minthogy feladjon egy versenyt, függetlenül a fennálló körülményektől. Ocon egyike volt azon sok versenyzőnek, akik a katari futam során szenvedtek a rendkívül forró vezetési körülmények miatt. Lance Stroll például elájult az autóban, Logan Sargeant olyan rosszul volt, hogy inkább kiállt a versenyből. Ez […]

2023. 10. 12.Tajthi Andrea
Margot Robbie, Ryan Gosling, BarbieAjánló

Barbie és Ken az F1-es Monacói Nagydíjon fog rabolni? Jön az Ocean’s 11 előzményfilmje!

A Barbie mozifilm sztárjai, Margot Robbie és Ryan Gosling egy új Ocean’s-film főszereplői lesznek. Erről már tavaly felröppentek a hírek, egy év eleji interjúban pedig Jay Roach rendező is beszélt erről. „Barbie” és „Ken” tehát újra összeállnak, ezúttal az Ocean’s 11 című kultikus sikerfilm előzményfilmjében, amely szintén egy erős franchise-t tudhat magáénak. Sokáig úgy tűnt, […]

2023. 10. 11.Tajthi Andrea
toto wolff, mercedesF1

A Mercedes főnökének kritikája Helmut Marko megjegyzésére: Az életkor nem mentség

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff megismételte Helmut Marko Sergio Pérezzel kapcsolatos kijelentéseire tett kritikáját. Wolff Marko megjegyzését „őrültségnek” nevezte. Marko a múlt havi Olasz Nagydíj után gerjesztett vitát, miután a mexikói Pérezt tévesen dél-amerikainak nevezte. Majd azt állította, hogy a versenyző idei küszködése részben a származása természetével magyarázhatók. Ez is érdekelhet Newey így értékeli a […]

2023. 10. 11.Tajthi Andrea
Max VerstappenF1

Verstappen elpletykálta, hogy anyukája milyen gyakran megy a mosdóba

Max Verstappen 2015-ös debütálása óta megannyi F1-es győzelmet szerzett már, sőt világbajnoki címből is már a harmadikat gyűjtötte be Katarban. Mégis, családja még mindig ugyanúgy tud izgulni, mint karrierje kezdetén. Ez leginkább édesanyjára, Sophie Kumpenre igaz, akiről Verstappen olyasmit árult el, amiért lehet, hogy nem lesz megdicsérve. Ez is érdekelhet Newey így értékeli a továbbfejlesztett […]

2023. 10. 11.Tajthi Andrea
Max VerstappenF1

Verstappen szerint az összes „Év sportolója” díj hülyeség

Max Verstappen azt mondja, szeretné, ha nem jelölnék idén a „hülye” az év sportolója díjra. A holland versenyző tavaly elnyerte a rangos Laureus-díjat, míg 2016-ban, 2021-ben és 2022-ben pedig a holland motorsport szövetség Év sportolója díját. Ez is érdekelhet Newey így értékeli a továbbfejlesztett Aston Martin F1-es autóját a korai meghibásodás után 2026.07.24. 19:30 Az […]

2023. 10. 10.Tajthi Andrea
Lance StrollF1

Lance Stroll gyenge szereplésének hatására apja eladhatja az Aston Martint?

Vad pletykák keringtek a katari paddockban az Aston Martin csapat esetleges eladásáról. A német Sport1 szerint a kanadai milliárdos Lawrence Stroll állítólag egy óriási, 800 millió eurós ajánlat elfogadását fontolgatja, amelyet a szaúd-arábiai állami olajvállalat, az Aramco tett. Ez is érdekelhet Newey így értékeli a továbbfejlesztett Aston Martin F1-es autóját a korai meghibásodás után 2026.07.24. […]

2023. 10. 10.Tajthi Andrea
Jamie ChadwickF1

Egy F2-es csapat nagyon akarja Jamie Chadwicket, de egy F1-es csapatnak, vagy Hamiltonnak kellene befizetni őt

David Dicker, a Rodin Cars vezérigazgatója kész beültetni Jamie Chadwicket egy Formula 2-es autóba, hogy bebizonyítsa, nem blöffölt, amikor azt mondta, nincs kétsége afelől, hogy a lány képes lenne a Forma-1-ben is teljesíteni. A Rodin Cars vezérigazgatója az év elején pályázatot nyújtott be az FIA-hoz, hogy lehetőséget kapjon egy saját F1-es csapat megalakítására. Az ő […]

2023. 10. 10.Tajthi Andrea
George RussellF1

Emlékeztek Russell és Bottas 2021-es imolai balesetére? A finn azóta sem válaszolt a brit üzenetére

George Russell azt állítja, hogy Valtteri Bottas nem volt hajlandó beszélni vele telefonon a 2021-es Emilia-Romagna Nagydíjon történt ütközésük után. Nagy volt akkor a feszültség a két versenyző között, mivel Russell épp Bottas Mercedes-ülését akarta megszerezni 2022-re. Ez is érdekelhet Newey így értékeli a továbbfejlesztett Aston Martin F1-es autóját a korai meghibásodás után 2026.07.24. 19:30 […]

2023. 10. 10.Tajthi Andrea
Romain GrosjeanF1

Nem lehet készpénznek venni a szerződéseket a motorsportban: Grosjean perelni fogja az Andrettit

Az Andretti Autosport jogi lépésekkel néz szembe, miután úgy döntöttek, hogy 2024-re megválnak IndyCar versenyzőjüktől, Romain Grosjeantól. Az Andretti négy autóról háromra csökkenti az IndyCar-os felállását, Grosjean pedig azt a tájékoztatást kapta, hogy nem szerepel a három versenyző között. A francia versenyző idén küszködött, miután az első két évben lenyűgözően teljesített, miután rendkívüli körülmények közt […]

2023. 10. 10.Tajthi Andrea
Pirelli, Forma-1F1

Visszaválthat a Forma-1 a 16 colos gumikra 2026-tól

A Forma-1 a gumiabroncsok méretét is csökkentheti a jövőben annak érdekében, hogy az autók magassága 2026-ra csökkenjen. Mivel a 2026-ra tervezett új autók elektromos alkatrészei a jelenlegi 798 kg-os minimális tömeghez képest még nagyobb súlyt jelentenek, az FIA nemrég bejelentette, hogy 50 kg-os súlycsökkentést célzott meg. Ez is érdekelhet Newey így értékeli a továbbfejlesztett Aston […]

2023. 10. 09.Tajthi Andrea
Lance StrollF1

Stroll elájult, Ocon hányt az autóban a katari F1-es verseny közben!

A katari hőség és páratartalom alaposan megviselte a Forma-1-es versenyzőket annak ellenére is, hogy mind jól edzett, strapabíró személyek. Lance Stroll azt állította, hogy a vasárnapi Katari Nagydíjon a rendkívüli páratartalom miatt egy ponton el is ájult az Aston Martin volánja mögött. Ez is érdekelhet Különleges vendég a Hungaroringen: Először látogatott ki F1-es hétvégére Fernando […]

2023. 10. 09.Tajthi Andrea
Max VerstappenF1

Láttad már Verstappent ferraris ruhában? Most fogod!

Gondoltad volna, hogy a Red Bull Racing versenyzője, Max Verstappen mutatkozott már ferraris ruházatban? Bizony! Miután szombaton bebiztosította harmadik világbajnoki címét, csapata héliumos lufikkal tette tele a szobáját, melyekre fotókat lógattak. Ez is érdekelhet Szujó Zoltán MNASZ-ről, Magyar Nagydíjról és a hétvége győzteséről 2026.07.25. 05:49 Különleges vendég a Hungaroringen: Először látogatott ki F1-es hétvégére Fernando […]

2023. 10. 09.Tajthi Andrea