Tajthi Andrea
SZERZŐ

Tajthi Andrea

1998 óta követem a Forma–1-et, 2010 óta pedig újságíróként is foglalkozom az autósporttal. Fő területem a Forma–1, különös tekintettel a sport gazdasági hátterére és a csapatok, illetve versenyzők mögötti történetekre. Emellett rendszeresen és kritikus szemmel figyelem a női versenyzők és bajnokságok történéseit is.

Sylvester StalloneF1

Ezen a napon jelentették be Sylvester Stallone F1-es filmjét, ami végül nem tűnt el, csak átalakult

1997-ben ezen a napon, december 3-án bejelentették, hogy Bernie Ecclestone, a Forma-1 akkori ügyvezető igazgatója megállapodást kötött Sylvester Stallone hollywoodi filmsztárral, egy Forma-1-es film készítéséről. Annak érdekében, hogy a Stallone megfelelően felkészülhessen a filmre, 1997-ben és 1998-ban több Forma-1-es versenyre is személyesen kilátogatott. Azonban állítólag a színész és kísérete nagyon sokat kellemetlenkedett a paddockban, és […]

2023. 12. 03.Tajthi Andrea
Michael FassbenderFan Zone

A Becstelen brigantyk, és az X-men sztárjának Le Mans-ba vezető útjáról elsőrangú filmet készített a Porsche

Megannyi autósportos filmről/dokuról/sorozatról volt szó mostanság. A moziban már túl vagyunk a Gran Turismón és várjuk a decemberben debütáló Ferrari filmet. És november közepén a Brawn GP sztori is megjelent a Disney+ csatornán. A napokban azonban kijött még egy kiváló dokumentumfilm, amiről nem esett még szó, pedig fantasztikus lett. Ez is érdekelhet A WEC szezonzárójára kihatással […]

2023. 12. 03.Tajthi Andrea
Dohány, f1, forma-1, ferrari, marlboroF1

Szép felé száll a füst, de bolond aki állja: 17 éve intettünk búcsút az ikonikus Ferrari és McLaren festéseknek

26 éve történt, hogy az Európai Unió bejelentette, hogy betiltják a dohánytermékek reklámozását. Ez Forma-1-es szempontból azért is volt rendkívül jelentős hír, mert hosszú éveken át meghatározók voltak a dohánygyártók szponzorációi a sportban. Óriási mennyiségű pénz öntöttek a sportba a szponozorációk által, ráadásul a Forma-1 történetének legmeghatározóbb, legikonikusabb autófestései is dohányreklámok eredményei voltak. Ez is […]

2023. 12. 03.Tajthi Andrea
Max Verstappen, Lewis Hamilton, Red Bull Racing, MercedesF1

A Mercedes és a Ferrari így látja 2024-es esélyeit a Red Bull ellen

2023-ra úgy emlékezünk majd, mint a Red Bull elképesztő dominanciájára. A 95,5%-os győzelmi arányával a Red Bull beírta nevét a rekordok könyvébe. A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff a versenyzés „Mount Everestjeként” jellemzi a kihívást, amit a Red Bull esetleges legyőzése jelent. Ezt az érzést a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton is megerősítette, aki megjegyezte: „A Red […]

2023. 12. 03.Tajthi Andrea
Fiat TopolinoAutó

Művészi és aranyos Mickey egér autókkal állt elő a Fiat

A Fiat öt Mickey egér témájú Topolinóval tisztelgett a Disney idei 100. évfordulója előtt. Ezeket a Fiat híres Lingotto gyárának tetején állították ki – amely szintén 2023-ban ünnepli centenáriumát. A beavatatlanok számára furcsának tűnhet a Fiat döntése, hogy a Citroen Ami alapú Topolinót Mickey egeressé alakítja, de valójában nagyon egyszerű oka van. Ez is érdekelhet […]

2023. 12. 03.Tajthi Andrea
Valtteri Bottas, Tiffany CromwellF1

Mindenki Bottas meztelen seggét akarja, de már nem kaphatják meg!

Nagyjából fél hónapja jelentette be Valtteri Bottas és a fotós Paul Ripke, hogy elkészült a finn versenyző 2024-es pucér naptárja, ami megvásárolható. És bár a képek láttán egyrészt leginkább röhög az ember, másrészt talán némileg polgárpukkasztóak is, közel sem elhanyagolható az a tény, hogy a naptárból származó bevétel egy része jótékony célt szolgál. Bottasék a […]

2023. 12. 02.Tajthi Andrea
James Vowles, Logan Sargeant, F1F1

Hivatalos: Nem lesz újonc a 2024-es F1-es mezőnyben!

Helyére került az utolsó láncszem is, legalábbis ami a 2024-es Forma-1-es mezőnyt illeti. Már elég régóta csak egyetlen egy hely volt kiadó a következő szezonra, méghozzá a Williamsnél. Az amerikai Logan Sargeant rengeteg kritikát kapott a szezon második felében, és szemmel láthatóan megrogyott az önbizalma is. Sokan szavaztak volna arra, hogy kitegyék a szűrt, azonban […]

2023. 12. 01.Tajthi Andrea
Kelly Piquet, Max VerstappenF1

Verstappen téli szünetének középpontjában: az evés!

Úgy tűnt, Max Verstappen nagyjából Las Vegasban unta meg az idei szezont, amely során végig dominált. A háromszoros világbajnok most csendes télre készül otthon a szimulátorán, távolabb lépve az F1 rivaldafényétől. Jos Verstappen, Max édesapja a német Sky-nak osztotta meg fia téli szünetének lényegét. Ez is érdekelhet Az FIA elnöke újabb részleteket árult el a […]

2023. 11. 30.Tajthi Andrea
Max VerstappenF1

Verstappen „figyelmeztette” a versenyzőlegendát

Max Verstappen 2024-ben a negyedik világbajnoki címre hajt, ráadásul zsinórban. Már figyelmeztette is az egyik legendás bajnokot. A holland a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon megszerezte 19. győzelmét a szezonban, miután már Katarban bebiztosította harmadik világbajnoki címét. Három címmel már olyan közt szerepel a neve mint Jack Brabham, Jackie Stewart, Niki Lauda, Nelson Piquet és Ayrton […]

2023. 11. 30.Tajthi Andrea
Lewis Hamilton, MercedesF1

A Mercedes nem kukázza a 2023-as, csalódást keltő autókat

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke elmondta, hogy nem fogják csak úgy félredobni a 2023-as autóikat, annak ellenére, hogy csalódást keltő szezonjuk volt vele. A csapat az egész szezonban küszködött, és sem a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, sem George Russell nem tudott rendszeresen az élmezőnyben versenyezni. Ez is érdekelhet Az FIA elnöke újabb részleteket árult el […]

2023. 11. 30.Tajthi Andrea
Max VerstappenF1

Prost Verstappen kapcsán: „Ha el akarsz jutni erre a szintre, jobban kell dolgoznod”

A négyszeres Forma-1-es világbajnok Alain Prost ragaszkodott ahhoz, hogy élvezte a 2023-as F1-es szezont, miután többen úgy vélekedtek, hogy Max Verstappen dominanciája „negatívvá” tette a szezont. Verstappen 2023-ban teljesen saját ligájában versenyzett. A holland a futamok 86,4 százalékát megnyerte, ami új rekord. De ezen kívül több más rekordot is megdöntött. Ez is érdekelhet Az FIA elnöke […]

2023. 11. 30.Tajthi Andrea
Lewis HamiltonF1

Hill szerint aggasztó Hamilton reakciója

Damon Hill aggodalmának adott hangot Lewis Hamilton kapcsán, miután a versenyző a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj után lehangoltan nyilatkozott. A hétszeres világbajnok csak a kilencedik helyen tudott célba érni. Hamilton végül a harmadik helyet szerezte meg az egyéni pontversenyben, azonban abban reménykedik, hogy jövőre újra megküzdhet Max Verstappennel a nyolcadik bajnoki címéért. Ez is érdekelhet […]

2023. 11. 29.Tajthi Andrea