Tajthi Andrea
SZERZŐ

Tajthi Andrea

1998 óta követem a Forma–1-et, 2010 óta pedig újságíróként is foglalkozom az autósporttal. Fő területem a Forma–1, különös tekintettel a sport gazdasági hátterére és a csapatok, illetve versenyzők mögötti történetekre. Emellett rendszeresen és kritikus szemmel figyelem a női versenyzők és bajnokságok történéseit is.

Max Verstappen, MonacoF1

Verstappen Le Mans-ban indulna, még mielőtt megöregszik

A kétszeres világbajnok Max Verstappen annak ellenére, hogy még mindig nagyon fiatal – 25 éves – meglehetősen régimódinak mondható. Legalábbis abban a tekintetben, hogy miként viszonyul a Forma-1 újdonságaihoz, modernizálásához. Többek között azt is többször kifejtette már, hogy nem különösebben rajong a sprintversenyekért, és utalt arra is, hogy nem akar a „végtelenségig” a Forma-1-ben maradni. […]

2023. 05. 29.Tajthi Andrea
LEGO, FerrariAutó

Ha Ferrari, vagy LEGO rajongó vagy, akkor meghozzuk a kedved Dániához!

Dánia talán nem az az ország, ami a leggyakrabban jut az emberek eszébe utazási célpontként. De ha nem lenne elég érv a skandináv országba való látogatáshoz a hygge, az, hogy a világ legboldogabb országaként tartják számon, hogy onnan származik Hans Christian Andersen, Mads Mikkelsen és Kevin Magnussen, akkor íme még egy indok: megnyitotta kapuit a […]

2023. 05. 29.Tajthi Andrea
Yuki TsunodaF1

Tsunoda: „Azt akarod, hogy ütközzek, vagy mi?”

Az utóbbi időben már azt gondolhattuk, hogy Yuki Tsunoda mostanra lehiggadt az AlphaTaurinál, és maga mögött hagyta a dühös, káromkodó megjegyzéseket a csapatrádión. A Monacói Nagydíjon ezt megcáfolta. A japán versenyző ezúttal saját csapatára akadt ki, miután arra biztatták, hogy növelje a tempóját, a nem egyszerű körülmények ellenére. Ez is érdekelhet Lesz-e eső? – Legfrissebb időjárás-előrejelzés […]

2023. 05. 29.Tajthi Andrea
Max VerstappenF1

A Pókember intette le a győztes Verstappent Monacóban

Max Verstappen sima győzelmet aratott a 2023-as Monacói Nagydíjon. A holland a pole-ból rajtolva végig tartotta pozícióját a verseny során, melyet időközben némi eső színesített. A dobogó második fokára Fernando Alonso állhatott fel, míg a harmadik helyen a kiváló versenyt futó Esteban Ocon ért célba. Ez is érdekelhet Norris újabb Herendi trófeát nyert; csapattársa kiesett […]

2023. 05. 28.Tajthi Andrea
Ferrari Trento, pezsgő, Max Verstappen, Sergio Pérez, F1F1

Az F1 elárverezi a győztesnek szánt imolai tárgyakat, a károsultak megsegítésére

Az F1 Authentics – amely a Memento Exclusives, a brit székhelyű, sportemléktárgyakra specializálódott cég tulajdonában van – a Formula 1-gyel, a Pirellivel, a Ferrari Trentóval, valamint az Automobile Club d’Italiával és a Formula Imolával együttműködve gyűjt pénzt Emilia-Romagna régió Területbiztonsági és Polgári Védelmi Ügynökségének. Teszik azt követően, hogy a Forma-1 múlt pénteken 1 millió eurót […]

2023. 05. 28.Tajthi Andrea
Oscar Piastri, McLaren, Monaco, youtuber, F1F1

A helyszínen élvezi a Monacói Nagyíjat a népszerű magyar YouTuber

Az egyik legismertebb magyar YouTuber, Viszkok Fruzsi épp a Monacói Nagydíjon vendégeskedik, és nagyon élvezi! Úgy vélem, hogy a 20-as, 30-as korosztálynak nem kell bemutatni Viszkok Fruzsi YouTubert. Legalábbis a nőknek biztosan nem. Lehet kedvelni, vagy nem kedvelni (ahogy mindenkit), de abban bizonyára mind megegyezhetünk, hogy azon kevés tartalomgyártók közé tartozik, akinek közel sem „károsak” […]

2023. 05. 28.Tajthi Andrea
Charles Leclerc, monacoF1

Leclerc ismét peches hazájában: büntetést kapott

Charles Leclerc a harmadik legjobb időt autózta a Monacói Nagydíj időmérő edzésén, azonban csak a 6. helyről rajtolhat majd a holnapi versenyen. A Ferrari monacói versenyzője 3 helyes rajtbüntetést büntetést kapott, amiért a kvalifikáción feltartotta Lando Norrist. Ez is érdekelhet Nem hiszed el mennyin múlott Hamilton büntetése! 2026.07.26. 18:04 Norris újabb Herendi trófeát nyert; csapattársa […]

2023. 05. 27.Tajthi Andrea
Monaco bites, Monaco koktélFan Zone

Egy falat Monaco! Ezzel kínáld a barátaidat, ha közösen néztek F1-et!

Gyorsan összedobható, egyszerű étellel és itallal fogadhatod a vendégeket, ha közösen nézitek a Forma-1-es Monacói Nagydíjat. Monaco bites, vagyis monacói falatkák Hozzávalók: Ez is érdekelhet Lesz-e eső? – Legfrissebb időjárás-előrejelzés a Magyar Nagydíjról 2026.07.26. 13:15 Norrist is meglepte a pole-pozíciója 2026.07.26. 09:21 sós kréker krémsajt, vagy pizzaszósz lilahagyma, zöld paprika, paradicsom (valójában bármilyen tetszőleges zöldség) reszelt […]

2023. 05. 27.Tajthi Andrea
Max Verstappen, Daniel Ricciardo, Sergio PérezF1

Marko szerint Ricciardo nincs Verstappen vagy Pérez szintjén

Dr. Helmut Marko komolyan alátett Daniel Ricciardo reményeinek, hogy visszatérne a Forma-1 mezőnyébe. Ugyan a 33 éves ausztrál Ricciardo idén tesztelni fog a Red Bull 2023-as autójával, Marko szerint nem jelölt arra, hogy valóban versenyezhessen. A formel1.de-nek beszélt erről: Ez is érdekelhet Norris újabb Herendi trófeát nyert; csapattársa kiesett a Magyar Nagydíjon 2026.07.26. 16:43 Lesz-e […]

2023. 05. 26.Tajthi Andrea
sárga zászló, SC, safety carF1

Szabályváltozás lép életbe a sárga zászlós fázisokra

A Forma-1-es versenyzőknek szigorúbb sebességkorlátozásokhoz kell majd igazodniuk, amikor a biztonsági autó mögött haladnak, a dupla sárga zászlós fázisban – közölte szerdán az FIA. Az új intézkedések a biztonsági autós, és a virtuális biztonsági autós időszakokra is vonatkoznak, és a hétvégi Monacói Nagydíjon lépnek életbe. A döntést a korábbi incidensek felülvizsgálata után, valamint a csapatokkal és […]

2023. 05. 26.Tajthi Andrea
Tina TurnerRetró

Elhunyt Ayrton Senna egyik legnagyobb rajongója, Tina Turner, aki szerint a brazil a legjobb volt

Az amerikai énekesnő, Tina Turner, avagy sokaknak csak Rocknagyi, szerdán svájci otthonában hunyt el, de 20 éve volt egy legendássá vált esete Ayrton Sennával. 1993-ban ugyan nem a brazil lett a Forma-1 világbajnoka, hanem Alain Prost a Williams versenyautójával, de az akkori szezonzáró Ausztrál Nagydíj után mégis Senna került megint reflektorfénybe. Ez is érdekelhet Lesz-e […]

2023. 05. 25.Tajthi Andrea
Carlos SainzF1

Sainz focisérülést szerzett: még nem tudni, hogy ez veszélybe sodorja-e a versenyhétvégéjét!

Carlos Sainz Monacói Nagydíjon való szereplése akár veszélybe is kerülhet, miután egy jótékonysági futballmérkőzésen megsérült. Sainz egyike volt azon F1-es versenyzőknek, akik részt vettek a mérkőzésen. Így tett ferraris csapattársa, Charles Leclerc, az Alpine versenyzője, Pierre Gasly, az Aston Martin spanyolja Fernando Alonso és az F1 elnöke, Stefano Domenicali is. A Ferrari spanyoljáról azonban aggasztó […]

2023. 05. 24.Tajthi Andrea