Lewis Hamilton, a Forma-1 egyik hétszeres világbajnoka ma ünnepli 39. születésnapját. Ennek apropójából – mivel megjelenésekor kimaradt az életemből – most olvastam el a 2008-ban megjelent könyvét.
Gyakran hangsúlyozom, hogy kezelje mindenki óvatosan az F1-es életrajzi könyveket, mert temérdek színvonaltalan ilyen van a könyvpiacon. Meglátásom szerint két esetben van értelme egy versenyző életrajzi könyvét elolvasni: 1, ha ő maga írta (pl. Damon Hill, Mark Webber, Jenson Button), és 2, ha olyan író/újságíró írta, aki kapcsolatban áll/állt a versenyzővel, a versenyző áldását adta a könyv elkészülésére és ebből fakadóan extra infókkal is szolgál. Minden egyéb számomra öncélú, Wikipédia infók és korábban megjelent cikkek összeollózása. Ilyen a Frank Worrall tollából született Hamilton könyv, a Loïc Chenevas-Paule által írt (magyar nyelven pár hete megjelent) Alonso „életrajz”, vagy épp James Gray Verstappene. Alapvetően is összecsapottak, magyarul pedig mindezt megfejelték borzasztó fordítással.
De most nem a Worrall-féle Hamilton könyvről van hanem arról, amit maga Hamilton írt, még első, 2007-es szezonja után.
Hogy mennyire ő „írta” az kérdéses, valószínűleg inkább tollbamondásról van ilyenkor szó, de az biztos, hogy ő a szerző, és az ő gondolatai lettek elírva. A könyv címe „Az én történetem”.
Emlékszem, már a megjelenésekor sokaknak felszaladt a szemöldöke, hogy mégis milyen már az, hogy egy alig 23 éves újonc máris könyvet ír magáról. Még akkor is, ha meglehetősen eredményesen robbant be a köztudatba, és csak egy ponttal maradt le a bajnoki címről. Talán mai fejjel már Hamilton sem feltétlenül ért egyet akkori saját magával a könyv kapcsán.
Ettől eltekintve ez a könyv lehetne jó, sőt, akár kiváló is, de sajnos nem lett. Pár egyszerű családi történetecskétől eltekintve nem más ez, mint egy 2007-es szezonösszefoglaló, de annak meg hiányos, pontatlan és kicsit unalmas.
Stílusát tekintve olyan, mint egy általános iskolás fogalmazása. Oké, hogy akkoriban még Lewis is gyakorlatilag gyerek volt, de ez az írás kissé túl éretlen számomra ahhoz, hogy könyv legyen belőle. Sokkal szívesebben olvasnék valamit a mostani Lewis „tollából”.
A könyv maga ártalmatlan, ártatlan, sőt inkább naiv. Számtalanszor van leírva ugyanaz, ismétli (győzködi? nyugtatja?) önmagát. Olyan, mintha valójában naplót írt volna, és 189 oldalon keresztül saját magát akarná meggyőzni arról, hogy ő igenis jó ember és tehetséges, holott ennek bizonygatására az égvilágon semmi szükség nem volt.
Nem bánom, hogy ennyi ideig volt a polcon és csak most olvastam el, mert így össze lehet vetni némileg a mai önmagával. Már akkor 2008-ban is sokat emlegette a zenét és a divatot, de akkor még nem volt ennyire a megszállottja, vagy legalábbis nem mutatta. Azt pedig szinte mókás volt olvasni, mikor arról írt, milyen finom grillhúst evett és milye jó volt a wagyu marha. 😀 Vagy, hogy nem kimondottan vallásos.
Épp ezért szívesen olvasnék olyan könyvet is, amit a „mai” Lewis ír. Valószínűleg sokkal izgalmasabb lenne, és nem csak azért, mert eltelt azóta még pár szezon.
Talán bízhatunk benne, hogy a háttérben készülőben van ilyesmi. Talán többen is emlékeznek rá, hogy 2016-ban a kilométer hosszú kérdéseiről híressé vált újságíró, Walter Koster egy kérdésére azt feleletet kapta, hogy majd elolvashatja a könyvében – mármint Lewiséban – 10 év múlva. Két évre rá Koster ismét felemlegette ezt, és viccesen megjegyezte, hogy ő már öreg, de még szeretné megélni annak a könyvnek a megjelenését. Lewis pedig azt felelte, hogy ha 2 éve azt mondta, hogy 10 év múlva, akkor még 8-at várni kell. Ezek alapján 2026-ra számíthatunk új, hiteles Lewis Hamilton könyvre. 😀 Mindez persze mókásan hangzott el, akkor azt mondta Lewis, hogy nem tervez könyvet. De ki tudja? 2026-ig még van idő!
Visszatérve a 2008-as könyvre, bár nagyon egyszerűcske, Hamilton rajongóknak azért mégis ajánlott, mert nem kívülálló személy írta, így hiteles, a versenyző valós – akkori – gondolatai szerepelnek benne.
Ami azonban csapni való, az ismét a magyar fordítás. A könyvnek volt egy fordítója, egy szerkesztője, nyelvi lektora és korrektora is, mégis hemzseg a hibáktól. Nem csak az F1-es szakszavak kapcsán – azt már sajnos megszoktam az ilyen könyvekben, mert általános, hogy nem fordítanak rá gondot -, de magyar nyelvi hibák is vannak (rosszul ragozott szavak, stb.), és olyan kifejezések is rosszul vannak fordítva, ami független az autósporttól, sőt adott esetben az is ismeri és érti őket, aki nem beszél angolul. Ami pedig mindennek a teteje volt, hogy Grenada a fordítás szerint Nyugat-Indiában van…
A könyv már nem elérhető a könyvesboltokban, de antikváriumban, vagy olnline adás-vétel oldalakon még fellelhető.
Könyvajánló: Wéber Gábor új könyve hiánypótló az F1 rajongók számára!
