Baljós előérzései vannak Kimi Antonellinek a Brit Nagydíj előtt

Az olasz versenyző szerint kő kövön nem marad majd, amikor az F1-es versenyzők pályára lépnek a LEGO-futamon.
Hagyomány már, hogy minden verseny előtt megrendezésre kerül a pilótaparádé, ám idén is egy csavart tesznek bele azzal, hogy minden versenyző egy LEGO-ból készített gokart autóval fog körbe menni Silverstone-ban.
Ezt az új „formátumot” már a tavalyi Miami Nagydíjon bemutatták. Akkor a csapatok versenyzői egy autóba ültek bele és mentek végig a pályán. Idén annyiban változik a helyzet, minden versenyzőnek lesz egy külön „versenyautója”.
A 2025-ös LEGO-futamot 7,4 millióan tekinteték meg a YouTube-on. Érdekesség, ezt a „versenyt” többen nézték meg, mint az utána megrendezésre kerülő nagydíj összefoglalóját.
Kétszer több autó, kétszer nagyobb izgalom. Ezt az álláspontot követi Kimi Antonelli is, aki egy szórakoztató műsorra számít mind versenyzői oldalról, mind pedig rajongói nézetből.
„Nagyon várom már” – mondta a Mercedes olasz versenyzője több médiának is. „Teljes mészárlás lesz, de ez benne a móka. Hagyniuk kellene, hogy vezessünk. 22 pilóta, 22 gokart – igazi mészárlás. Még jobb lesz, mint Miami.”
Antonelli mellett néhány versenyzőtársa is kíváncsian várja mi sül ki ebből az egészből. Valtteri Bottas, aki kimaradt a tavalyi „mókából”, így vélekedett: „Nagyon izgatott vagyok, mert tavaly Miamiban lemaradtam róla, amikor néztem. Nagyon szórakoztatónak tűnt. Azt hiszem, a kulcs az lesz, hogy mivel mindenki 25 kilométer/órás sebességkorlátozás alatt áll, a távolság csökkentése valószínűleg a kulcs. Izgatott vagyok. Tehát a távolság csökkentése az én stratégiám, és a vontatás használata.”
Bottashoz hasonlóan először próbálhat ki egy LEGO versenyautót az újonc, Arvid Lindblad.
„Én is nagyon izgatott voltam, amikor meghallottam, hogy LEGO autókat fogunk vezetni. Számomra nem hiszem, hogy a verseny a győzelemről fog szólni. Csak arról, hogy jól érezzük magunkat és maximális kárt okozzunk.”
Lando Norris viccesen hozzátette, hogy: Ha olyan lesz, mint Miamiban, akkor szerintem bárki is vissza tud jutni a rajtvonalhoz, az már most győztes lesz. Ez egy klassz dolog. Más. Jó érzés, amikor mindannyian együtt vagytok, és tudtok egy kicsit beszélgetni. Látni a szurkolókat, miközben a teherautón ültök. Jó érzés néha-néha valami újat csinálni. Szóval, amíg biztonságos, és mindannyian jól viselkedünk, ami meg is fog történni, addig nagyon jó utazás lesz.”

Elkottyantotta magát Newey Alonso F1-es jövőjével kapcsolatban?
Lewis Hamilton megautóztatta öccsét a háromüléses F1-es autóval






