Egyértelmű választ adott Valtteri Bottas a jövőjéről

Ragaszkodik ahhoz, hogy továbbra is a Cadillac csapatnál marad, mint az idény hátralevő részén, mint pedig a jövőévben is.
Cadillac ebben az évben mutatkozott be a Forma-1 körforgásába. Egyből a rutinszerzéshez két topcsapatot is megjárt versenyzőt igazoltak le Sergio Pérez és Valtteri Bottas személyében.
Ugyan hivatalosan nem jelentettek be időtartalmat, úgy vélekednek, hogy több éves megállapodást kötöttek a két versenyzővel.
A több évszám szerint kettőt jelentene, ami egy plusz egyként szerepelhet. Vagyis az első évük fix, a második a teljesítménytől is függ, hogy valóban aktiválni lehessen.
Egyelőre nem tudtak pontot szerezni, Bottas Pérezzel szemben rendre lemarad csapaton belül mind egy körön, mind pedig versenytempóban is. Folyamatos gyengébb teljesítménye miatt már szárnyra kaptak azok az információk, miszerint már a szezon közben megválhatnak a finn versenyzőtől. Helyét a csapat jelenlegi tartalékversenyzője, az amerikai Colton Herta venné át.
Leghangosabb visszhangot a Kanadai Nagydíjon kezdődött, ahol Bottas nyolc tizeddel volt lassabb, mint Pérez az időmérőedzésen. Innentől fogva csak egy alkalommal tudta megverni mexikói csapattársát, összességében 6-3 arányban marad alul. Sprinten ez a szám 3-1 szintúgy Péreznek.
Graeme Lowdon, a Cadillac csapatfőnöke egyből cáfolta ezeket a híreket, hogy Herta fejezi be az évet Bottas helyett. Elmondta, hogy „ezeknek a pletykáknak nincsen valóságalapja”.
Ezekután sem csitultak a találgatások, de ez sem zökkentette ki nyugodt állapotából Bottast. A Belga Nagydíj előtt világosított fel mindenkit a tízszeres futamgyőztes, hogy a csapat nem akarja őt lecserélni és velük képzeli el a jövőjét.
„Igen, ez a sport része” – mondta Bottas Spában. „Tudod, néha vannak olyan címlapok, amik nem igazak. Tudod, hogy ez már csak így megy. Aztán különösen most, hogy a közösségi média is a múlté, az emberek elég gyorsan ráéreznek. Tudod, a dolgok elég gyorsan virálissá válhatnak. A lényeg az, hogy ismerem a helyzetemet. A csapat, amint meglátta a pletykákat, azonnal közölte velem, hogy ezek teljesen hamisak, és én is tudom, mi a helyzetem, szóval ezért van ez így rendben, és ez semmi új a karrieremben. Minden versenyző átesik előbb-utóbb ilyen helyzeteken. Szóval nekem nincs ilyen buta időszak.”

Jelentősen gyorsabb lehet az új Aston Martin Alonso korábbi menedzsere szerint
Hamilton megszólalt a spái pofon után: Egyetlen célja van a Magyar Nagydíjon





