Észt versenyző veszi át Gasly helyét Monzában

Hegedűs Dávid2026. 09. 03.
Pierre Gasly
Fotó: Andy Hone/LAT Images/Alpine

A hétvégi Olasz Nagydíjon több F1-es csapat is lehetőséget ad a tesztversenyzőknek az első szabadedzésen, így tesz az Alpine is.

A francia istálló ugyanis az első hatvan perc során újra pályára küldi az észt Paul Aront. a 21 éves, egykori F3-as és F2-es bronzérmes pilóta az Alpine hivatalos tartalékversenyzője idén kétszer az Audi és egyszer az Alpine színeiben vett részt eddig edzésen.

Monzában Pierre Gasly autóját kapja meg.

„Izgatottan várom az első szabadedzést a csapattal. Hálás vagyok nekik, hogy újra lehetőséget adtak nekem, hogy ilyen hamar újra autóba ülhetek. Elégedett vagyok a budapesti beugrásommal is, remélem tudok arra építeni itt, különösen a tekintetben, hogy segítsek a csapatnak a fejlesztésekben, amiket már a szimulátorban kipróbálhattam.” – kezdet Aron.

„Sűrű hétvége les számomra, mert péntek este már Enstone-ban leszek és a szimulátoron keresztül segítek majd a csapatnak finomhangolni a beállításokat. Mindent beleadok és remélem, hogy egy eredményes hétvégéhez tudom majd segíteni a csapatot.” – tette hozzá.