„Feltalált” egy rejtjeles kommunikációt Verstappen mérnöke, majd megható gesztusban részesült

Vasárnapig két olyan helyszín szerepelt a Forma–1-es versenynaptárban, amelyen Max Verstappen még egyszer sem nyert, ez azonban megváltozott.
Az egyik a madridi utcai pálya ami nem meglepő, hiszen idén debütált. A másik azonban a szingapúri Marina Bay volt, amely rágóta a naptár része (kivéve mikor a COVID miatt elmaradt). Ez a pálya volt Verstappen Achilles-sarka – egészen mostanáig.
Verstappen teljes dominanciával hozta le a szingapúri hétvégét: a sprint és a nagydíj pole-t és győzelmet is megszerezte. Győzelme simának tűnt, de azért nem volt zökkenőmentes. Noha a kellemetlenséget a pályán zajló eseményektől független dolog okozta: a rádiója szinte végig használhatatlan volt.
Bár Verstappen hallotta a csapatát, a versenymérnöke, Gianpiero Lambiase (GP) az ő válaszait már csak érthetetlen zörejekként érzékelte.
„Lehet, hogy GP még örült is, hogy nem működik!” – tréfálkozott Verstappen a futam utáni sajtótájékoztatón.
„Nem igazán tudtam mondani semmit. Egy ponton megpróbált néhány dolgot kódoltan kérdezni tőlem, és azt hiszem, elég jól megértette, mit akartam, vagy mit nem! De ez sosem kellemes. Az egész szezonban küzdöttem már a rádióval, de ez a hétvége különösen rossz volt.”
A kommunikációs probléma áthidalására Lambiase kreatív megoldáshoz folyamodott: a verseny finisben arra kérte a hollandot, hogy amennyiben egy esetleges biztonsági autós fázis alatt ki szeretne menni új gumikért, maradjon csöndben, ha viszont a pályapozíció megőrzése mellett dönt, nyomja meg a rádiógombot.
Laurent Mekies csapatfőnök megerősítette, hogy a hiba kizárólag a Red Bull saját rendszerében keresendő, és nem a szingapúri körülmények okozták.
„Nem gondolom, hogy a körülmények tehetnek róla. Nem, ez a mi oldalunkon múlott” – mondta Mekies vasárnap este.
„Nem ugyanaz a probléma volt, mint az első szabadedzésen, de elég bosszantónak bizonyult. Ezek az autók bonyolultak, és óriási mennyiségű párbeszédre van szükség a versenyzők és a mérnökök között. De ahogy láthattátok, GP megtalálta a módját, hogy kommunikáljon Maxszal és viszont, amikor igazán számított.”
„Természetesen ezt is nagyon komolyan vesszük, mint mindent. És biztos vagyok benne, hogy hatékony megoldással állunk elő, mert egy ilyen hiba döntő időveszteséget okozhat a kritikus pillanatokban.”
Az elért siker elismeréseként a Red Bull Lambiasét küldte fel a dobogóra Verstappen mellé, ami még a négyszeres világbajnokot is meglepte.
„Igen, erre nem számítottam” – mondta. „Emlékszem, tavaly Vegasban azt mondta nekem: ‘Lehet, hogy ez az utolsó alkalom, hogy a dobogón állok’. Én meg mondtam neki: ‘Ne hülyéskedj, még sokat fogunk nyerni!’ De majdnem elkiabáltam magam, azt hiszem!” – nevetett Verstappen.
„Nagyon szép gesztus volt tőlük, hogy felküldték. Mindannyian tudjuk, hogy távozik, így szerintem különleges volt megosztani a dobogót egy olyan pályán, ahol korábban még nem nyertünk együtt. Úgyhogy igen, igazán jó volt ott látni őt.”
Ezzel párhuzamosan a Red Bull gőzerővel rendezi át a mérnöki gárdát Verstappen jövőbeli versenymérnöke, Tom Hart köré. Hart eredetileg a Williamshez szerződött volna Alexander Albon mellé, ám amikor Verstappen házon belül egyértelművé tette, kit szeretne Lambiase utódjaként látni, a Red Bull mindent megtett – és sikerrel járt –, hogy felbontsa a megállapodást és megtartsa a szakembert.

Szavazz: Kit érhet még utol Max Verstappen a hajrában?
Krack elárulta, mit szól Verstappen GT-zéséhez, vagy Alonso Dakar-rali indulásához






