Megbüntették Sergio Pérezt Azerbajdzsánban

Pérezt behívták a versenyfelügyelők amiatt, mert feltartotta Oscar Piastrit az időmérőn.
A mexikói versenyzőt három rajthelyes büntetéssel súlytották az Azerbajdzsáni Nagydíj időmérőjét követően.
Történt ugyanis, hogy a Mclaren ausztrál versenyzőjét, Oscar Piastrit a kvalifikáció legelső etapjában akadályozta.
A 18-as, 19-es és 20-as kanyarokban kénytelen volt elengedni a mért körét Piastrinak és felemelnie a gázpedálról a lábát ahhoz, hogy ne menjen neki Pérez Cadillacjének.
Piastri közel 300 km/órás sebességgel, Pérez csupán 248 km/órás sebességgel haladt azon a ponton. A versenyfelügyelők elmondása szerint kétszer is figyelmeztették a versenyzőt, hogy a Mclaren érkezik mögötte.
A versenyigazgató utasítása szerint a felvezető körön a versenyzőknek a pálya olyan pontján kell menniük, aminek nincs köze az ideális ívhez. Pérez ezt nem tartotta be, hiszen a kanyarban készítette elő abroncsait a mért körhöz. Ezzel akadályozva Piastrit a gyorsabb haladásban.
Piastri elmondta, hogy igaz, hogy fel kellett emelnie a lábát a gázpedálról, de nem érzett semmi féle lassúlást és időveszteséget.
A versenyfelügyelők megvizsgálták az esetet. Az eset nem volt veszélyes, de mivel Pérezt kétszer is figyelmeztették, ő pedig így sem vette észre, hogy Piastri érkezik, akadályozta az ausztrált.
Ezzel így három rajthellyel hátrébbról rajtol, mint az eredeti rajthelye. Ám azzal, hogy mind a két Aston Martinban motorhiba ütötte fel a fejét, így csak egy hellyel kerül hátrébb a mexikói. A 19.-ről a 20.-ra esik vissza, és csak csapattársa, Valtteri Bottas előzi őt meg.

Komoly erősítéseket jelentett be a Cadillac
Újra egy női versenyző tesztelhetett egy Forma-1-es autót






