Őszinte vallomás a McLarentől: Ezért szenvednek valójában a 2026-os szezonban

A Mclaren elismerte, hogy a szenvedésük oka nem más, mint az idő.
Andrea Stella, a Mclaren csapatfőnöke nyíltan beszélt az idei szenvedősebb évükről. Beismerte, hogy csapata „súlyos árat” fizetett azért, hogy tavaly megnyerjék mind a két világbajnoki címet. Ez viszont azt is eredményezte, hogy az idei autójukkal későn kezdtek el foglalkozni, minden erőbedobással a 2025-ös autóra koncentráltak.
A wokingi alakulatnak az volt a fő prioritása idén, hogy megvédjék a bajnoki címüket. Tavaly Lando Norris révén az egyénit, a Mclaren, mint csapat pedig a konstruktőri világbajnokságot nyerte meg.
Ám úgy tűnik, hogy elmarad a címvédés. Az új korszakban nem ők a legerősebbek a mezőnyben. Ezt a szerepet a Mercedes vette át tőlük az idei évben.
Kezdeti nehézségek jól láthatóak voltak, főleg megbízhatóság terén, hiszen Oscar Piastri és Lando Norris az első futamokon vagy el sem tudtak indulni, vagy technikai hiba áldozatai lettek. Ettől függetlenül néhány dobogós helyezést szállítottak haza a Mclarennek. A Magyar Nagydíjra pedig egy kisebb fejlesztési csomaggal érkeztek meg, ami azt eredményezte, hogy Lando Norris révén megvan az első futamgyőzelmük is az új érában.
A formajavulást látva betekintést nyerhettünk Andrea Stella által, mitől is annyira fontos számukra ez a siker.
„Úgy hiszem, a legfontosabb tanulság, amit ebből a hét hónapnyi kemény munkából leszűrtünk, az az, hogy a nagy nehézségek idején az egység az erő.” – mondta a Mclaren csapatfőnöke. „Elsősorban magunknak bizonyítottuk be, mennyire kulcsfontosságú a csapatösszetartás a talpra álláshoz és a csúcsra vezető útra való visszatéréshez.”
2025-nek úgy vághattak neki, hogy sokáig úgy tűnt, Lando Norris és Oscar Piastri harcol majd egymás ellen a világbajnoki címnek. Ez jól látható is volt az év első felében, amikor fölényesen nyerték meg a futamokat.
Ugyanakkor Max Verstappen az év második felében beleszólt a két Mclaren házi csatájába. Mindezt annak is köszönheti, hogy a Red Bull nem állt le az autója fejlesztésével.
Ez a fajta veszély arra késztette a Mclarent, hogy tovább folytassák a fejlesztést. Ez viszont azt eredményezte, hogy későn kezdték el az átállást az új érában.
„Három évnyi folyamatos fejlődés után, amelynek során 2024 és 2025 között négy világbajnoki címünkből hármat megnyertünk, az idei szezon kezdete egy igazi újraindítás volt” – folytatta Stella. „Nemcsak azért, mert a szabályváltozások valószínűleg a sportág történetének legjelentősebbek voltak, hanem mindenekelőtt azért, mert rájöttünk, milyen súlyos árat fizettünk azért az erőfeszítésért, amit 2025-ben a világbajnoki cím megszerzéséért tettünk. Széthullhattunk volna; találhattunk volna kifogásokat arra, hogy miért nem tudtuk úgy kezdeni a bajnokságot, ahogy az előzőt befejeztük, de ez nem így történt. Megpróbáltuk megérteni a technikai és stratégiai okokat, és összpontosítottuk az erőfeszítéseinket. És ez igazán büszkeséggel tölt el erre a csapatra.”

Mika Häkkinen óva inti a McLarent egy újabb világbajnok leigazolásától
Ritka pillanat: Max Verstappen ódákat zengett az egyik F1-es riválisáról






