Russell dühös: a csapat hibája miatt esett ki?

Hegedűs Dávid2026. 07. 20.
George Russell
Fotó: Florent Gooden / DPPI / Mercedes-Benz AG

Pokolian alakult a Belga Nagydíj George Russell számára. A brit pilóta már az első körben kiesett, miután Hamiltonnal koccant és a sóderágyban végezte.

A kiesésével, és csapattársa sikerével ismételten két futamgyőzelemnyi hátrányba került a bajnoki címtől, ráadásul Hamilton újra megelőzte őt a pontversenyben.

Russell a harmadik helyről kezdhette a futamot, a rajt utáni helyezkedésben összekoccant Lewis Hamiltonnal, ami számára a verseny végét jelentette.

A versenyirányítás a Ferrari pilótáját találta bűnösnek, így ötmásodperces időbüntetéssel sújtották. Ennek ellenére Russell nem honfitársát, hanem a Mercedes erőforrását hibáztatta az újabb nullázásért.

„Jól rajtoltam, és az első kanyart is remekül vettem be, közvetlenül ott voltam Verstappen mögött, azonban az akkumulátor úgy döntött, hogy valamilyen oknál fogva nem kezd újra tölteni az első kanyar után. 35%-os töltöttséggel jöttem ki az első kanyarból, mivel nem töltődött fel, a turbóval is problémám akadt, így semmi teljesítményem nem volt. Az Eau Rouge tetejére 0 akkumulátorszinttel értem fel. Ez elég veszélyes helyzet volt, hárman is megelőztek.” – kezdet a Mercedes versenyzője.

„Ami pedig a balesetet illeti, eleve nem kellett volna abban a pozícióban lennem, ezért vagyok kimondottan dühös. Az ütközés szerintem versenybaleset volt, nem szándékosan csinálta ezt. Egy fokkal jobban volt hibás, mint én, de semmi meggondolatlant nem cselekedett abban a szituban.” – tette hozzá.