Sokan bajban vannak: Íme a Forma-1-es versenyzők szerződései

A Forma-1 2027-re átalakulhat olyan téren, hogy több versenyzőnek is idén jár le a kontraktusa a jelenlegi csapataikkal.
Amíg nagyrészt a mezőny első felében megtalálható versenyzők szerződése továbbra is kitart 2027-re, a mezőny második felében akár komoly átrendeződések is alakulhatnak. Emellett több szerződés is tartalmaz ilyen-olyan kilépési vagy teljesítménybeli záradékot, ami könnyen átírhatja a biztosnak vélt kontraktusokat.
A legnagyobb név mindenképpen Max Verstappen. Hiába szól a szerződése 2028-ig, egyes záradékok lehetővé tehetik neki adott esetben, hogy már az idény végén távozzon a Red Bulltól.
Fernando Alonso és Carlos Sainz is azok táborát erősíti, akik jövőre más csapatnál szerepeljenek. Rajtuk kívül még több versenyző helyzete is kérdéses.
Nézzük, hogy is állnak a versenyzők 2027-re.
Mclaren
Lando Norris: Többéves szerződést kötött
Oscar Piastri: Többéves szerződést kötött
A Mclaren bebetonozta magát a jelenlegi versenyzői felállásukkal, hiszen mind a két versenyzőnek több évre van érvényes szerződése a wokingi alakulattal. Ettől függetlenül olyan pletykák keltek szárnyra, miszerint Verstappen jövőre náluk fog versenyezni.
Norris, a Mclaren legfrissebb világbajnoka kontraktusa egészen 2027-ig szól, de valószínűleg felkínálnak neki egy további hosszabb időre való elköteleződést.
Piastri helye a kérdéses. Hiába kötöttek vele 2028-ig új szerződést, inog a helye a csapatnál. Az Osztrák Nagydíjon Verstappen menedzsmentje felkereste a Mclarent egy lehetséges 2027-es üléssel kapcsolatban. Ez viszont Piastri állásába is kerülhet. Igen ám, de az ausztrál versenyző határozottan nyilatkozott a maradásáról. Ebben maga a vezérigazgató, Zak Brown is megszólalt, ahol elmondta, hogy nincs üresedés a csapatnál.
Mercedes
George Russell: Többéves szerződést kötött
Kimi Antonelli: Tárgyalás alatt
A kezdeti találgatások után nagyon úgy tűnik, hogy a Mercedesnél sem várható változás versenyzőfelállás terén.
Russell 2025 végén hosszabbított egészen 2027 végéig. Ugyan a szezon első felében az ő helyét is megkérdőjelezték, valamint ahogyan a Mclarenhez Piastri helyett, úgy a Mercedeshez Russell helyére várták Verstappent. Ezeket a híreket mind Russell, mind pedig a csapatfőnök Toto Wolff is cáfolta.
Antonelli helye annyira fix, hogy hamarosan egy többévre szóló megállapodást írhatnak alá a felek egymással. A Mercedes kimondva-kimondatlanul a jövő csillagát látják benne, ami ebben az évben ki is mutatkozik a teljesítményén.
Red Bull
Max Verstappen: 2028-ig érvényes szerződése van
Isack Hadjar: Hamarosan kiderül
Max Verstappen a pilótapiac legnagyobb kérdőjele továbbra is. A Red Bull és Verstappen még korábban kötöttek egy 2028 végéig szóló szerződést, amiben szerepel egy záradék. Ebben annyi szerepel, hogyha a négyszeres világbajnok a nyári szünet előtt nem szerepel a legjobb kettőben, akkor szabadon igazolható státuszba kerül át. Mivel csak a hatodik helyen szerepel, ez a záradék aktiválódott. Egyelőre nem tudni, hogy ennek ellenére kíván-e élni ezzel a joggal vagy sem. A bizonytalanságban az is közrejátszik, hogy nem mondott egyértelmű választ arra, hogy marad vagy sem.
Hadjar helyzete ezzel szemben jóval kecsegtetőbb. Idén jól teljesít a francia versenyző és nem érezhető az, hogy a Red Bull ne lenne megelégedve a munkájával. Vitathatatlanul ő az a versenyző Daniel Ricciardo óta, aki megszorongatja Max Verstappent házon belül. Egyelőre csak az idény végéig szóló megállapodásban egyeztek meg a tavalyi évben, de meglepő lenne, ha Hadjar 2027-ben nem a Red Bull versenyzőjeként lenne jelen a paddockban.
Ferrari
Charles Leclerc: 2028 utáni szerződéssel rendelkezik
Lewis Hamilton: 2027-ig szóló szerződés
Ahol a legvalószínűbb, hogy semmi változás nem lesz, az a Ferrari.
Leclerc hazai versenyén Monacoban kötött egy többéves együttműködést a Ferrarival, ami kimondja, hogy 2028 után is a Maranelloi gárdát erősíti.
Hamiltonnak eközben 2027-ig szól a szerződése, amit még 2024-ben írtak alá a felek egymással. Adott esetben ezt a kontraktust el is tolhatják 2028 végéig is.
Ez azt is jelenti, hogy a Ferrari junior programját erősítő Ollie Bearman nem tud feljebb lépni. Továbbra is a Haas csapatánál marad és reméli, hogy 2028-ban már az overálszíne piros lesz.
Williams
Alex Albon: Többéves szerződést kötött
Carlos Sainz: Többéves szerződést kötött
Akár a Williams lehet az egyik fő mozgatórugója a pilótapiacnak.
Sainz elkötelezte magát a Williams istállónál, de mivel nem a várt eredményeket hozza a brit csapat, előfordulhat, hogy szétválnak útjaik a szezon végén. Egyes hírek szerint az Aston Martin és az Audi is megkörnyékezte a korábbi futamgyőztest, ha szabaddá válik a lehetőség. Adott esetben az Alpine is szóba kerülhet, mint lehetséges választás. Egyik legkeresettebb versenyzővé válhat ezzel Sainz.
Albon szerződésében sok kérdés nincsen. Olyannyira, hogy egy csapat sem környékezte meg a hírek szerint. Így 2027-ben továbbra is maradhat a Williams kötelékében.
Racing Bulls
Liam Lawson: Kérdéses
Arvid Lindblad: Nem ismert
Hiába akar maradni mind a két versenyző a Racing Bullsnál, a Red Bull utánpótlás-rendszere továbbra is nyomást helyez rájuk.
Lawson 2026-os éve a legsikeresebb eddig a karrierje során. Újjáépítette a karrierjét a Red Bullos csúf után. Állandó pontszerzők táborát erősíti már futamok óta. Az is előfordulhat, hogy ezzel a kimagasló teljesítménnyel újra feljebb léphet abban az esetben, ha Max Verstappen távozik. Ám nem lehet megnyugodva, hiszen feje felett köröz Nikola Tsolov, aki jelenleg a Forma-2 bajnokságot vezeti. Ő is a Red Bull tehetségprogram tagja és okkal reménykedik egy 2027-es lehetőségben.
Lindblad újonc évében szépen helytáll és megadják neki az időt arra, hogy tovább bontogassa a szárnyait a csapatnál.
Aston Martin
Fernando Alonso: Nem ismert
Lance Stroll: Nem ismert
Az Aston Martinnak egyetlen olyan versenyzője van, ahol a hely kérdéses: Fernando Alonsoé
A spanyol versenyző jelenlegi szerződése az idény végén lejár. A kétszeres világbajnok egyelőre nem ismertette, hogy hogyan tovább.
Három opció jöhetne szóba. Először az, hogy a szezon végén befejezi pályafutását. Másodszor, hogy távozik az Aston Martintól. Ezesetben egyetlen csapat az, ahová mehet. Ez pedig az Alpine. Visszatérhetne sikerei helyszínére, ahol adott esetben fejezné be Forma-1-es pályafutását. Harmadszor pedig az, hogy meghosszabbítja a szerződését. Egyes hírek szerint 2028 végéig szóló szerződést kínáltak neki. Bármi is történik, az Aston Martin vonzó célpont lehet több versenyző számára.
Stroll szerződése szinte fix, csak a tartamot nem lehet tudni. Azok után, hogy édesapja, Lawrence birtokolja a csapatot, soha semmilyen körülmények között még veszélyben sem volt a helye.
Haas
Oliver Bearman: Többéves szerződést kötött
Esteban Ocon: Többéves szerződést kötött
Bearman Haasos ülése nincs veszélyben. A csapat teljesen megvan elégedve a brit versenyző teljesítményével. A fiatal versenyzőnek nem ez lesz majd a végállomás, hiszen a Ferrari benne látja a jövő versenyzőjét a csapatánál. Hamilton hirtelen jött formajavulása keresztülhúzta a számításait. Így még kénytelen maradnia a jelenlegi csapatánál. Korábban olyan hírek is szárnyra keltek, hogy akár a Red Bullhoz is kerültek, de ezt maga a versenyző cáfolta.
Ocon ülése ezzel szemben nagyon inog. A francia versenyző rendre elmarad csapattársától és csak 3 pontot szerzett 11 futam alatt. Egyre többször olyan információk keringenek, miszerint ő az a versenyző, aki számára az év végén útilapot kötnek a lábára. Ha távozik, ki kerülhet a helyére? Ilyen esetben van több B terve is a csapatnak. A legvalószínűbb forgatókönyv az lehet, hogy a Forma-2 harmadik helyezetje, Rafael Camara érkezhet meg Bearman mellé. Ha nem a brazil versenyző, akkor a Haas és Toyota együttműködés miatt egy japán versenyzőben is gondolkodhatnak. Yuki Tsunoda vagy Ryo Hirakawa neve merült fel mint lehetséges jelölt.
Audi
Nico Hülkenberg: Többéves szerződést kötött
Gabriel Bortoleto: Többéves szerződést kötött
Az Audi elégedettnek tűnik a két versenyzőivel. Nincs jele annak, hogy feltétlenül felbontanák a meglévő kontraktusokat. A jelenlegi tapasztalat és fiatalság erős kombót jelent. Sainz személyében viszont akár megfordulhat ez a gondolkodásmód.
Hülkenberg egy többéves szerződést írt alá még 2025-ben, amikor csatlakozott az alakulathoz. Az a tapasztalat, amivel érkezett, sokat segített a csapatnak ahhoz, hogy kiemelkedő teljesítményeket értek el korábban.
Bortoleto idén kezdi megmutatni valódi erejét. Tavaly, az újonc évében szépen helyt állt, idén pedig már túl is szárnyalta csapattársa tempóját. Helye kettőjük közül neki van biztonságban.
Alpine
Pierre Gasly: 2028-ig van szerződése
Franco Colapinto: Még nem ismert
Gasly helye betonbiztos, miután 2028 végéig meghosszabbította szerződését az Alpine-nal.
Colapinto széke viszont nincs biztonságban attól függetlenül, hogy ez az éve sokkal biztatóbb, mint a tavalyi. Az argentin versenyző élvezi Briatore támogatását, de ez sem fog örökké tartani. Maradhat, ha ezt a teljesítményt tudja szinten tartani és nem kezdi el a lejtmenetet. Alonso neve szóba került az enstone-i alakulattal. Ha ő nem, akkor egy másik spanyol versenyző, Sainz is nyitott lehet egy ilyen opcióra.
Cadillac
Valtteri Bottas: Többéves szerződést kötött
Sergio Pérez: több évre szóló szerződést kötött
Első szezonjukban megszerzett két veterán versenyzőt nehezen hiszi el az ember, hogy egy év után valamelyiküket is eleresztené a Cadillac.
Mind Bottas, mind pedig Pérez többéves szerződést írt alá, amivel 2027 végéig a csapat tagjai maradnak. Ugyan felröppentek olyan hírek, hogy Bottas teljesítménye miatt jövőre megérkezhet Colton Herta, de erre egyelőre kevés esélyt látnak.

Verstappen ezt már biztosan nem csinálja meg a Forma-1-ben
Régi ismerősre cserélte le azonnali hatállyal a Cadillac Graeme Lowdon csapatfőnököt






