Váratlan fordulat, mégis maradhat a Forma-1-es mezőnyben Esteban Ocon

Hegedűs Dávid2026. 10. 16.
Esteban Ocon
Fotó: Joe Portlock/Getty Images/Haas F1 Team

Miután biztossá vált, hogy a Haas nem tartja meg Esteban Ocont 2027-re, szinte biztosnak tűnt, hogy a Forma-1-es karrierje is véget érhet. A jelek szerint azonban egy csapat az utolsó utáni pillanatban mentőövet dobhat neki.

Alig van már szabad hely a 2027-es rajtrácson (legutóbb éppen a Haas jelentette be Bearman csapattársát), márpedig Ocon karrierje csúcsán jár, ami az életkorát illeti, így joggal lehetne sok csapatnál jelölt.

Sajtóhírek szerint az egyik csapat igényt tarthat rá, még olyan áron is, hogy egyik, szerződéssel rendelkező pilótájától válik meg a francia kedvéért.

Ez a csapat pedig nem más, mint az újonc Cadillac. Az amerikai istálló a hírek szerint Esteban Ocon kedvéért idő előtt elengedné Valtteri Bottast, mivel szeretnék a két 30-as éveik végén járó versenyzőpárosát felfrissíteni, egy fiatalabb, de kellő tapasztalattal rendelkező pilótával.

Ennek teljesen megfelel Ocon, ráadásul mellette szólhat az újdonsült csapatfőnök, Marcin Budkowski személye is, aki 2017 és 2022 között volt a Renault majd az Alpine ügyvezetője, azokban az években is, amikor Ocon a csapatnál versenyzett.

Budkowski azóta is nagyon magasra értékeli az egyszeres futamgyőztest, akivel jó kapcsolatot ápol. Ugyanakkor a Bottas-szal való szakítás komoly pénzügyi és presztízs veszteséget okozhatna a csapat számára.

A források hozzáteszik, hogy Ocon számára a Mercedeshez való visszatérés is opció lehet, mint tartalékversenyző. A francia ugyanis a németek junior programjából került ki, és 2019-ben egy évig betöltötte ezt a pozíciót a gárdánál.