A négyszeres világbajnok 2022-ben alapította meg a Verstappen Racinget, és egyre inkább az F1-en kívüli versenyekre fordítja figyelmét, különösen a GT- és az endurance-futamok tekintetében.
A programja folyamatosan bővül: csapata a hónap elején Magny-Cours-ban megszerezte első GT World Challenge Europe Sprint Cup-győzelmét, Verstappen pedig májusban bemutatkozott a Nürburgringi 24 órás versenyen is. A Formule 1 Magazine-nak adott átfogó interjúban Verstappen ambiciózus terveket vázolt fel alakulatával kapcsolatban, de egyértelművé tette, hogy a jövőjük nem terjed ki a királykategória rajtrácsára. Amikor arról kérdezték, hogyan látja a csapata jövőjét a következő 10–20 évben, így felelt:
„Addigra egy profi versenyistállónak kell lennie, amely a különböző versenyosztályokban a győzelemért küzd. Ebből nem adok alább. Nem azért fogunk versenyezni, mert az szórakoztató dolog. Az élmezőnyben akarunk lenni, futamokat nyerni, és legalábbis folyamatosan a legjobbakkal versenyezni.”
Verstappen szerint a fejlődés üteme végső soron a saját F1-es jövőjétől is függhet:
„A színvonalnak mindig meg kell lennie. A további fejlődés üteme némileg attól is függ, hogy milyen döntéseket hozok a következő években, és mit csinálok a Forma-1-ben.”
Bár a további terjeszkedés határozottan napirenden van, a holland elmondta, hogy ezt a növekedést inkább az endurance-versenyeken keresztül szeretné megvalósítani, nem pedig az együléses kategóriákban:
„A cél mindenképpen a versenycsapatunk további bővítése. Konkrétan az endurance-versenyek felé, nem pedig Forma-1 vagy valami hasonló irányba.”
Egyúttal határozottan elvetette azt az elképzelést is, hogy a Verstappen Racing egy napon belépjen a száguldó cirkuszba:
„Nem, mert az túl nagy teher lenne. Akkor még mindig évente 24 versenyen lennék úton, vagy elég elfoglalt lennék a saját versenycsapatommal. Kiszervezni esetleg a dolgokat? Igen, az inkább lehetséges. De szerintem, ha valaki igazán elkötelezett csapattulajdonos, aki mindent jól akar csinálni, akkor kézben kell tartania a dolgokat, és személyesen is ott kell lennie. Természetesen szükség van olyan emberekre is, akik hatékonyan tudják irányítani az istálló napi működését, de én nem vagyok olyan típus, aki akár öt verseny ideje alatt is a tengerparton fekve ne tudná, mi történik a csapatommal. Az túl nagy stresszt okozna nekem, azt pedig nem akarom.”
Verstappen hozzátette, hogy szeretné, ha a csapata a hagyományos versenyzői pályafutáson túlmutató lehetőségeket is kínálna. Egyik célja ugyanis az, hogy olyan szimulátoros pilótákat találjon, akik képesek átszállni a valódi versenyzésbe:
„Hogy tehetségeket fedezhessünk fel a szimulátoros világban, és esélyt adhassunk nekik egy igazi autóban, ez is a célom. Ezt is el akarom érni, természetesen a saját versenycsapatom, a Verstappen Racing bővítése mellett.”