Az már biztos, hogy David Alonso a Hondával fellép a MotoGP-be, de azt nem tudni, melyik csapatnál teszi meg.
A Honda úgy érezte, hogy kedd délelőtt elkezdi a bejelentéseit a jövő évet illetően. A napot David Alonsóval indította, akit bejelentettek a márkánál. A kolumbiai szupertehetség érkezése egy ideje tudható volt, azonban azt nem lehetett tudni, hogy a gyári, vagy a szatellit LCR-nél kezdi meg királykategóriás pályafutását.
Ez most sem derült ki. Az immár biztos, hogy a 2024-es Moto3-világbajnok jövőre fellép, csak azt nem lehet tudni, hogy ezt melyik csapat teszi. Szerződéséről csak annyi derült ki, hogy több évre szól magával a márkával. Eleinte a következő MotoGP-s világbajnokként elkönyvelt Alonsót nyíltan a gyári csapathoz várták a közben bejelentett Fabio Quartararo mellé, ez változott az elmúlt időszakban remekül versenyző idei újonc, Diogo Moreira teljesítménye után, aki az eggyel több év tapasztalat miatt kaphatja meg a megüresedett ülést. Ami biztos, Alonso a szezonvégi valenciai teszten felül az új, 850 köbcentis Hondára, amikor már tudni fogjuk, melyik istállónál folytatja.
A húszéves motoros a második bejelentett újonca lett a mezőnynek, jelenlegi csapattársa, Dani Holgado mellett. Az idei Moto2-es személyek közül még jó páran várják a bejelentésüket, köztük Izan Guevara a Pramachoz, Senna Agius a Tech3-hoz, akik mellett a Superbike-ból érkezhet Nicolo Bulega, amolyan túlkoros újoncként.