Ty Gibbs második futamgyőzelmét aratta Iowában

Lénárt DávidLénárt Dávid2026. 08. 10.
Ty Gibbs
Fotó: Sean Gardner/Getty Images

Ty Gibbs nyerte az Iowa Corn 350-et az Iowa Speedwayen, miután egy zseniális, kétgumis stratégiával behúzta pályafutása második NASCAR Cup Series győzelmét. Bristol után újabb rövid oválon nyert.

A mindent eldöntő taktikai húzást a Joe Gibbs Racing csapatfőnöke, Tyler Allen találta ki a zöld zászlós utolsó pitelési ciklus előtt. Gibbs 60 körrel a leintés előtt követte csapattársát, Christopher Bellt. Míg Bell négy új gumit kapott, Gibbs autójára csak két friss abroncsot tettek fel. Ennek köszönhetően Gibbs megelőzte Bellt a kiállások alatt, és miután a mezőny többi tagja is megejtette a szervizelést, 21 körrel a vége előtt átvette a vezetést, amit a leintésig meg is őrzött.

„Egyszerűen csak le kellett szegnem a fejemet, összpontosítanom kellett, és csinálni a dolgomat” – mondta a boldog győztes, Ty Gibbs. „Nagyon hálás vagyok a csapatomnak és a spotteremnek, Tony Hirschmannak. Minden dicsőség Jézus Krisztusé!”

Christopher Bell idén már hetedik alkalommal fejezte be a versenyt a második helyen, így továbbra is győzelem nélkül áll a szezonban (A Cup Series Sheldon Creede?). Bell csapata, Adam Stevens vezetésével a négygumis cserét választotta, miután korábban megnyerték a második szakaszt és addig 108 kört töltöttek az élen.

A harmadik helyen a pole pozícióból induló Ryan Blaney zárt, aki az első szakaszt behúzva a legtöbb kört (129) vezette a futamon.

A negyedik helyen Josh Berry futott be, míg az ötödik Denny Hamlin lett, aki az egész hétvégén át fékproblémákkal küzdő autóját terelte be a Top 5-be. A hatodiktól a tízedik helyig Chase Briscoe, Ross Chastain, AJ Allmendinger, William Byron és Austin Dillon zártak.

A fiatal tehetség, Connor Zilisch a 11. helyen érkezett célba, amivel beállította eddigi legjobb oválpályás eredményét a királykategóriában. Egy mondhatni eseménytelen versenyen végig a top 15-ben autózott.

Végeredmény

Helyezés Pilóta
1. Ty Gibbs
2. Christopher Bell
3. Ryan Blaney
4. Josh Berry
5. Denny Hamlin
6. Chase Briscoe
7. Ross Chastain
8. AJ Allmendinger
9. William Byron
10. Austin Dillon
11. Connor Zilisch
12. Bubba Wallace
13. Chris Buescher
14. Joey Logano
15. Chase Elliott
16. Zane Smith
17. Noah Gragson
18. Ricky Stenhouse Jr.
19. John Hunter Nemechek
20. Ryan Preece
21. Riley Herbst
22. Todd Gilliland
23. Daniel Suarez
24. Ty Dillon
25. Michael McDowell
26. Austin Hill
27. Brad Keselowski
28. Cole Custer
29. Austin Cindric
30. Shane Van Gisbergen
31. Carson Hocevar
32. Cody Ware
33. Kyle Larson
34. Alex Bowman
35. Erik Jones
36. Tyler Reddick

A futam több bajnoki esélyes számára is drámaian alakult. Kyle Larson a top 5-ből esett ki és csak a 33. helyen ért célba. Tyler Reddick sem tudta befejezni a versenyt, a 36. helyével pedig a negyedik pozícióba csúszott vissza a bajnoki összetettben. Reddick mellett Erik Jones (35.) és Alex Bowman (34.) sem látta meg a kockás zászlót, utóbbi autója a Larson incidensben sérült meg.

A mozgalmas futamon 7 sárga zászlós megszakítás történt, miközben 6 különböző versenyző összesen 9 alkalommal váltotta egymást az élen.

Bajnokság állása

Helyezés Név Pontkülönbség
1. Denny Hamlin 923 pont
2. Ty Gibbs – 103
3. Ryan Blaney – 110
4. Tyler Reddick – 120
5. Chase Briscoe – 260
6. Christopher Bell – 264
7. Chase Elliott – 266
8. Carson Hocevar – 279
9. Chris Buescher – 286
10. Kyle Larson – 294
11. William Byron – 323
12. Daniel Suarez – 326
13. Joey Logano – 337
14. Bubba Wallace – 358
15. Shane Van Gisbergen – 379
16. Austin Cindric – 397
17. Ryan Preece – 426
18. Ross Chastain – 444
19. Brad Keselowski – 445
20. Erik Jones – 447
21. Michael McDowell – 469
22. AJ Allmendinger – 485
23. Todd Gilliland – 502
24. Zane Smith – 506
25. Riley Herbst – 537
26. Ricky Stenhouse Jr. – 540
27. Austin Dillon – 541
28. John Hunter Nemechek – 550
29. Alex Bowman – 610
30. Josh Berry – 626
31. Noah Gragson – 635
32. Ty Dillon – 644
33. Cole Custer – 644
34. Connor Zilisch – 678
35. Cody Ware – 735
36. Casey Mears – 911
37. Kevin Magnussen – 912
38. Jimmie Johnson – 914
39. Katherine Legge – 915
40. BJ McLeod – 919
41. Corey Heim – 923
42. Austin Hill – 923
43. JJ Yeley – 923
44. Justin Allgaier – 923