Döntött a NASCAR Blaney és Hocevar ügyében

A NASCAR hivatalos tájékoztatása szerint nem büntetik meg sem Carson Hocevart, sem Ryan Blaney-t a szombat éjszakai, Bristol Motor Speedway-en történt futam utáni verekedésük miatt.
A NASCAR vezérigazgatója, Steve O’Donnell Kevin Harvick Happy Hour című podcastjében tisztázta a szervezet álláspontját:
„Ha a versenyzők maguk akarják elintézni a dolgaikat, ahogyan mi ezt néztük, és ahogy lejátszódott, nos, nem fogjuk bátorítani a verekedést, de amit bátorítani fogunk, az a szenvedély. Nem, részünkről nem lesz semmi [büntetés]. Nyilvánvalóan figyelni fogjuk, mi történik a folytatásban, de futam utáni büntetések terén nem lesz semmi.”
Az ütésváltás akkor robbant ki, amikor Blaney elhagyta a csapata kamionját, hogy kérdőre vonja Hocevart, aki 43 körrel a vége előtt, a második helyért folyó csatában megforgatta őt, aminek köszönhetően Blaney már nem tudta folytatni a versenyt. A Team Penske pilótája ezután a szokásos köröket járta, a pálya orvosi központja előtt megesküdött a médiának, hogy még az éjszaka vége előtt történni fog valami (egy-két csúnyaszó kíséretében természetesen).
Blaney azzal provokálta ki a balhét, hogy kiment a pit roadra, ahol Hocevar parkolt, és megragadta a fiatal pilótát, aki válaszul kiosztotta az első ütéseket. Bár kezdetben elhúzták a Spire Motorsports versenyzőjétől, Blaney kiszabadult, átbújt néhány ember alatt, akik időközben csatlakoztak a csetepatéhoz, és visszajutott Hocevarhoz. Ketten további ütéseket váltottak, mielőtt végleg szétválasztották volna őket.
A Team Penske pilótája azóta már megbánta a történteket.
A pilóták ugyan nem kapnak büntetést, de a csapattagokat még mindig vizsgálja a NASCAR. Ezeket a döntéseket a hét folyamán döntik el.

Ismét a NASCAR autóba ül az Indycar veteránja
Új bajnoki éllovasa lett a NASCAR Cup Seriesnek






