Albon szerint a pszichológiai hadviselés átvette a fizikai küzdelem helyét

Alapvető átalakuláson ment keresztül a Forma–1 az elmúlt időszakban: A fizikai párharcok helyét egyre inkább az energia-menedzsment vett át.
Alex Albon meglátása szerint a versenyzőknek ma már nemcsak a volán mögötti ösztöneikre kell hagyatkozniuk, hanem kíméletlen taktikai sakkjátszmát kell vívniuk, ahol az akkumulátorok állapota határozza meg a támadás és a védekezés idejét.
A jelenlegi technikai szabályrendszerben az elektromos energia beosztása komoly dilemmát jelent a mezőny számára.
Az olyan nagy teljesítményt igénylő pályákon, mint Silverstone, Spa vagy Monza, egy-egy előzéshez elhasznált extra energiatartalék azonnal kiszolgáltatottá teszi az autót. Ez gyakran egy végtelennek tűnő oda-vissza előzgetést eredményez.
Ezzel szemben az olyan helyszíneken, mint Monaco, a Hungaroring vagy Zandvoort, a folyamatos energia-visszanyerés lehetővé teszi a tartósabb és közvetlenebb támadásokat.
A Williams versenyzője a RacingNews365-nek adott nyilatkozatában mutatott rá erre a gyökeres változásra.
„Úgy gondolom, a pszichológiai hadviselés átvette a fizikai küzdelem helyét abban az értelemben, hogy most már nagyrészt az (energia-)menedzsmentről szól a dolog.”
„Szerintem ez sokkal taktikusabb. Van benne egy taktikai elem, míg tavaly csak a DRS-sel lehetett trükközni, például visszafogni az autót, hogy a másik menjen eléd a DRS-vonalnál.”
„Még mindig voltak dolgok, amiket megtehettél az előzések kivédésére, de ez most sokkal inkább a gyárban zajló GPS-adatok kielemzésről szól, ami azonnali válaszokat ad nekünk arra, mit tehetünk, és milyen módváltásokra van szükségünk ahhoz, hogy reagáljunk a körülöttünk lévő autók lépéseire” – tette hozzá.
„Sok szempontból ez taktikus, ugyanakkor néha tehetetlennek érezzük magunkat, mintha egyszerűen már nem tudnál védekezni.”
Eltűnőben a klasszikus versenyzői ösztönök
Ez az adatközpontúság egyre kevesebb teret hagy a természetes, ösztönös versenyzésnek.
„Nincsenek valódi védekező készségek, mert az előzés akkora tempókülönbséggel történik.”
„Úgy érzem, kicsit hiányzik az a rész, amikor féktávon kell megelőznöd valakit, le kell térned az ívről, tiszta levegőt vagy épp piszkos levegőt kell találnod, és ez hiányzik nekem” – ismerte el Albon.
„De a taktikát illetően sokkal több időt töltöttem a HPP-vel [a Mercedes motorrészlegével] való egyeztetéssel ebben az évben, mint tavaly.”

Négy büntetés után így néz ki a 2026-os F1 Olasz Nagydíj végleges rajtrácsa!
Újabb áldozat Monzában: 20 rajthelyes büntetést osztottak ki






