Újabb áldozat Monzában: 20 rajthelyes büntetést osztottak ki

Újabb versenyző csatlakozott a rajtbüntetést kapük táborához a hétvégi Olasz Nagydíjon.
Alexander Albon 20 rajthelyes hátrasorolást kapott, miután autójába új erőforrás-elemeket szereltek be.
Az FIA pénteken hivatalosan is megerősítette, hogy a thai-brit versenyző Williams FW48-asában kicserélték a belső égésű motort (ICE), valamint a vezérlőelektronikát (PU-CE).
Előbbiből a szezon során ez már az 5., utóbbiból pedig a 4. példány kerül az autójába, ami mindkét alkatrész esetében meghaladja a szabályzatban meghatározott maximális keretet.
Mivel mindkét eset automatikusan egy-egy 10 rajthelyes büntetést von maga után, Albon összesen 20 helyes hátrasorolást gyűjtött be. Így a vasárnapi futamot a mezőny végéről kell majd megkezdenie.
A módosítások itt még nem értek véget, hiszen a Mercedes-motorral hajtott Williamsben a hat engedélyezett segédberendezésből is beszerelték már az ötödik egységet.
A Forma–1 érvényben lévő szabályzata szerint, amikor egy pilóta először lépi túl az előírt keretet egy adott erőforrás-komponensből, 10 rajthelyes büntetést kap. Ha a későbbiekben ugyanabból az alkatrésztípusból újabb extra példányt kell felhasználnia, a szankció mértéke már 5 helyre mérséklődik.

Albon már kielemezte Hamilton új kutyáját és saját furcsa becenevét is elárulta
Mercedes-siker, óriási Verstappen-szenvedés a monzai FP2-n!






