CÍMKE

F1

Sergio PérezF1

A ma születésnapos Pérez már kétszer is majdnem kiszorult az F1-ből

Sergio Pérez – aki ma ünnepli 34. születésnapját – tavalyi szezonját megannyi kritika érte. Bár a második helyen végzett a bajnokságban, ami a legtöbb, amit egy csapat várhat egy versenyzőtől, ha annak csapattársa a világbajnok. Azonban Pérez úgy lett második, hogy feleannyi pontja sem lett, mint az élen végző Max Verstappennek. A Red Bull a […]

2024. 01. 26.Tajthi Andrea
Formula EF1

Az új Formula E autók megsemmisítő csapást mérnek majd a Forma-1-re?

Egyre nagyobb teret hódítanak maguknak az elektromos autók, annak ellenére is, hogy nagyon megosztja a véleményeket. A Formula E, az első elektromos formaautós bajnokság 2014-ben debütált. Bár azóta sok téren fejlődtek a bajnokság autói, a népszerűségük nem növekedett ezzel egyenesen arányosan. Mi is jártunk már néhány alkalommal Formula E versenyhétvégén, és a személyes véleményünk az, […]

2024. 01. 26.Tajthi Andrea
Lewis HamiltonF1

A McLaren kitette Hamilton szűrét, majd a Williams is elhajtotta

Lewis Hamilton Forma-1-es sikereinek nagy részét a Mercedesszel érte el, miután első bajnoki címét a McLarennel szerezte. A hétszeres világbajnok azonban pályafutása elején lehetőséget kapott arra, hogy a Williamshez szerződjön. Hamilton a McLarennél debütált és már F1-es karrierje előtt is kapcsolatban állt a csapattal. Az akkori csapatfőnök, Ron Dennis már 1998-ban szerepet ajánlott Hamiltonnak a McLaren […]

2024. 01. 25.Tajthi Andrea
fernando alonsoF1

Alonso versenyezne még 2026-ban is Madridban

A Forma-1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali bevallotta, hogy nem biztos abban, hogy Fernnado Alonso még versenyezhet, amikor 2026-ban megrendezik az új madridi futamot. Miután bejelentették, hogy a fővárosban egy hibrid pályára kerül a Spanyol Nagydíj, Domenicali elismerte, hogy „kihívást jelenthet Fernandonak”, hogy sikerüljön addig a rajtrácson maradnia. Alonso 45 éves lesz, amikor a madridi versenyre sor […]

2024. 01. 25.Vámosi Péter
Charles Leclerc, FerrariF1

Megtette az első lépést a Ferrari – eldőlt Leclerc sorsa a csapatnál!

Charles Leclerc és a Ferrari nemrég bejelentette, hogyan tervezik a jövőjüket a 2024-es szezon után. A monacói pilóta 2018-ban mutatkozott be állandó versenyzőként a Saubernél, majd egy év után már a Scuderia színeiben versenyezhetett. Első győzelmét a 2019-es Belga Nagydíjon szerezte meg, majd a tifosi hazájában, Monzában is felállhatott a dobogót tetejére. A 26 éves […]

2024. 01. 25.Csonka Nikolett
Ayao Komatsu, haasF1

Schumacher elárulta, hogy kit látna szívesen a Haas csapatfőnökeként

Günther Steiner Haas F1 Teamtől való távozását követően Ralf Schumacher, Steiner irányításának a korábbi kritikusa Otmar Szafnauert javasolta az amerikai csapat élére. Schumacher, aki feltűnően kritikusan figyelte, ahogy Steiner kezelte Mick Schumacher Haasnál töltött idejét, sajnálatát fejezte ki Steiner F1-ből való távozása miatt, mivel a sportág különleges személyiségeként ismerte el őt. A formel1.de-nek Schumacher így […]

2024. 01. 25.Vámosi Péter
Sergio Perez, Daniel RicciardoF1

Esélyes, hogy Ricciardo még idén Perez helyére kerül

A korábbi F1-es pilóta, Christian Albers azt állította, hogy nagy az esélye annak, hogy Sergio Perezt Daniel Ricciardo váltja a 2024-es szezonban – amennyiben a mexikói nem javul. Max Verstappen csapattársaként Perez a tavalyi év nagy részében alacsony szinten teljesített. Miután az első négy futamból kettőt megnyert, Perez úgy tűnt, hogy kihívja a hollandot a […]

2024. 01. 25.Vámosi Péter
F1 teszt, Bahrein, 2023F1

Mindössze 3 napot tesztelhetnek majd az F1-es csapatok, mutatjuk, hogy mikor!

Forma-1 2024-es szezon előtti tesztelésére idén is Bahreinben kerül majd sor, a szezonnyitó Bahreini Nagydíj előtt. A tesztelés mindössze három napig tart majd, február 21-22-23-án. Ez is érdekelhet Az FIA elnöke újabb részleteket árult el a visszatérő V8-as motorokról 2026.07.24. 13:04 Magyar Nagydíj – Domenicali: lenyűgöző a Hungaroring, készen állunk az egyeztetésre 2026.07.24. 11:04 Mindhárom tesztnap […]

2024. 01. 25.Tajthi Andrea
F1 Shadow RacingAjánló

12 suta Forma-1es csapatnév, még a Stake és a Visa Cash App előtt!

Mikor a Sauber bejelentette, hogy a tavaly még Alfa Roemo néven futó csapat idei új neve a Stake* (Stake F1 Team) lesz lesz, azt gondoltuk, meg is nyerte a legrosszabb Forma-1-es csapatnév meg nem hirdetett versenyét. De aztán a Red Bull fiókcsapata (korábban AlphaTauri, előtte Toro Rosso, az „őse” pedig a Minardi) azt mondta, hogy […]

2024. 01. 24.Tajthi Andrea
connie monotya, cora schumacherF1

Michael Schumacher ex-sógornőjét furcsa ok miatt tették ki a „Celeb vagyok…” német változatából

Michael Schumacher öccsének a volt felesége távozott a „Celeb vagyok, ments ki innen!” német változatából, mert attól tartottak, hogy a megrogyott Forma-1-es legenda egészségügyi állapotáról fog fecsegni. Schumacher az elmúlt évtizedet azzal töltötte, hogy felépüljön a 2013 decemberében elszenvedett síbalesetéből, amely az életét megváltoztató sérüléseket okozott neki. A mai napig éjjel-nappal ápolja őt szerető felesége, […]

2024. 01. 24.Vámosi Péter
Max Verstappen, hungaroringF1

Hóban, fagyban is épül a Hungaroring – drónvideó!

Nagy ütemben zajlik a Hungaroring fejelsztése, és hiába repkednek a mínuszok, a munka nem állhat meg, minden nap számít az F1-es Magyar Nagydíjig. Régóta húzódott már a korszerűsítés, és mint az ismert, több ütemben valósul meg a teljes projekt. A magyar pálya közleménye így fogalmaz: Ez is érdekelhet Meglepetés pole az F2-ben, egy Alpine-junior törte […]

2024. 01. 24.Vámosi Péter
Visa Cash App RB F1 Team logoF1

Hosszabb névvel és új főszponzorral robbant idén az AlphaTauri!

A Visa idén a Red Bull Racinggel lép be a Forma-1-be, 15 év óta az első új globális sportszponzori megállapodás keretében. A Visa átvette a Red Bull második csapatának címszponzorálását, amely 2020 óta a Scuderia AlphaTauri nevet viseli. A csapat szerdán közölte, hogy a Visa Cash App RB F1 Team néven kezdi majd meg a […]

2024. 01. 24.Vörös Kamilla