Az FIA elnöke újabb részleteket árult el a visszatérő V8-as motorokról

Vámosi PéterVámosi Péter2026. 07. 24.
F1, FIA
Fotó: Steven Tee/LAT Images/McLaren

Mohammed Ben Sulayem, az FIA elnöke tájékoztatott a V8-as motorok jövőbeli visszatérésének aktuális helyzetéről a Forma-1-ben.

2026 első hónapjaiban felvetette a V8-as motorok visszatérésének lehetőségét a sportba; a hagyományos szívómotorokat utoljára a 2013-as szezonban használták, mielőtt azokat a jelenlegi turbó-hibrid V6-os formula váltotta fel. Több istálló is támogatásáról biztosította az ötletet, és a motorok a 2030-as évek elején térhetnek vissza, legkésőbb 2031-ben, amely szabályozási határidőként szolgál. A terv onnan ered, hogy az F1 a 2026-ban bevezetett új hajtásegységek után a következő korszakra tekint, amelyek az elektromos függőség és az energiagazdálkodással kapcsolatos aggályok miatt rengeteg panaszt váltottak ki a versenyzők és a csapatok részéről. Ben Sulayem a Viaplaynek beszélt erről:

„Elkövetünk hibákat mi is, de nekünk is vannak kiskapuink, ahogy a csapatoknak. Egy dolog, amit mindig megteszünk: feltesszük a kezünket, és kijavítjuk a hibát. Ha megnézzük az év eleji futamokat, láthatjuk, hogy akkor még nem volt elég verseny, most viszont már láthatóvá vált. Látható, hogy a különbség nem is olyan nagy, mert az FIA is bekapcsolódott. Tanulmányozzuk a visszajelzéseket, az összes panaszt. Végül is ott vannak a gyártók, a PUM-ok – a szupertöbbség hatból négy –, és ott vannak a alakulatok is, akik gondoskodnak arról, hogy a motorsport versenyképes és tisztességes legyen.”

Ben Sulayem kijelentette, hogy az FIA aktív párbeszédet tart a csapatokkal, miközben kidolgozza a szabályozás jövőjét:

„Visszatérve a V8-as motorra: meg kell néznünk, mi a cél vele? Miért? Úgy érzem, szükség van egy teljesen új, minden szempontot figyelembe vevő erőforrásra. Az egyik szempont a rajongóknak fontos hangzás, ami számunkra is rendkívül fontos, emellett az egyszerűség és a költséghatékonyság is. A fenntartható üzemanyaggal 100%-os fenntarthatóságot érhetünk el, de ezt most már a csapatokkal együtt számoljuk ki. Egyeztetünk velük, a PUM-okkal és a pilótákkal is. Ez a fontos. Nem rólam van szó, és nem is az istállókról. Hanem a versenyzőkről, akik ezeket a versenyautókat vezetik.”