CÍMKE

F1

Oliver BearmanF1

Bearman FP1-es produkciói fontosabbak lesznek a Haasnak, mint az F2-esek

A Haas csapatfőnöke, Ayao Komatsu elmondta, hogy Oliver Bearman hat első szabadedzéses szereplésének nagyobb súlya lesz abban, hogy kap-e helyet a Haasnál a következő szezonra, mint annak, hogyan teljesít idén az F2-ben. A 19 éves versenyző akkor debütált az F1-ben, amikor a Szaúd-arábiai Nagydíjon Carlos Sainzot helyettesítette a Ferrarinál. A PREMA F2-es versenyzője kiváló teljesítményt […]

2024. 05. 11.Tajthi Andrea
Amanda és Adrian NeweyF1

A McLaren első embere szerint Newey még nem végzett a Forma-1-gyel

Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója arról beszélt, hogy Adrian Newey „még biztosan nem végzett” a Forma-1-gyel, annak ellenére, hogy az év végesztével távozik a Red Bulltól. A 65 éves tervezőmérnökre szinte minden csapatnak fáj a foga, hiszen a sportág talán legnagyobb géniuszának tartják. Úgy tudni, hogy Aston Martintól és a Ferraritól is kapott szerződési ajánlatot, de […]

2024. 05. 11.Tajthi Andrea
F1 - MIAMI GRAND PRIX 2024F1

Óriási kockázatot vállalna Sainz, ha ezen csapat ajánlatát fogadná el

A 2024-es Forma-1-es szezon negyedével már túl vagyunk, Carlos Sainznak azonban még mindig nem döntött a jövőjéről. Úgy tűnik, hogy a Red Bullnál és a Mercedesnél is betöltetlen pozíciók valamelyikére voksolhat Carlos Sainz. Sergio Péreznek lejár a szerződése a regnáló bajnokoknál, míg Max Verstappen jövője a hosszú távú szerződése ellenére is bizonytalan. Mindez a színfalak […]

2024. 05. 10.Vörös Kamilla
Lando NorrisF1

Édesapja szerint Lando Norris jövőre a bajnoki címért küzdhet

Lando Norris édesapja azt mondta a McLarennek, hogy fia Lewis Hamilton óta a csapat első F1-es világbajnoka lehet a következő szezonban. Norris a múlt hétvégén Miamiban megnyerte első F1-es futamát. Édesapja, Adam pedig úgy véli, hogy a következő szezonban fia kihívhatja a jelenleg domináló Max Verstappent és a Red Bullt a bajnoki címért. Feltéve, hogy […]

2024. 05. 10.Tajthi Andrea
Audi F1F1

Az Audi másik F1-es versenyzője is német legyen?

Az Audi (jelenleg még Sauber) csapat korábban már jelezte, hogy Carlos Sainz előkelő helyen szerepel a listájukon, melyeken a potenciális versenyzőik szerepelnek. A német gyártó állítólag olyan ajánlatot tett Carlos Sainznak, amelyet a Red Bull nem tud túlszárnyalni. Legalábbis pénzügyileg. Ez is érdekelhet Giovinazzival szelfiztek a rajongók Budapesten – KÉPEK! 2026.07.23. 10:04 A McLaren megteszi […]

2024. 05. 10.Tajthi Andrea
F1, rajt, Ausztrál Nagydíj, VerstappenF1

Az idei szezon eddig 45%-kal növelte a Forma-1 bevételeit

Egyre jobban alakul a Forma-1 pénzügyi helyzete. A Formula 1 Group 2024 első negyedévében 553 millió dolláros (199 milliárd forint) bevételt könyvelhetett el. Ezzel a vállalat bevételei 45 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest. Ez is érdekelhet Giovinazzival szelfiztek a rajongók Budapesten – KÉPEK! 2026.07.23. 10:04 A McLaren megteszi a Hungaroringen: Bevetik azt, […]

2024. 05. 10.Tajthi Andrea
Charles LeclercF1

Leclerc már Imolára új versenymérnököt kap a Ferrarinál!

A Ferrari bejelentette, hogy a jövő heti Emilia-Romagna Nagydíjtól kezdve módosul Charles Leclerc technikai csapata. A monacói versenyzővel már nem Xavi Marcis versenymérnök dolgozik majd. Marcos azután kezdett el Leclerc mellett dolgozni, hogy az 2019-ben megérkezett a Ferrarihoz. Kulcsszerepet játszott az ötszörös futamgyőztes fejlődésében. Marcos azonban más pozícióba kerül a csapaton belül, és Imolától Leclerc jelenlegi teljesítménymérnöke, […]

2024. 05. 10.Tajthi Andrea
Daniel RicciardoF1

Ezért ehet Ricciardo több szénhidrátot, mint a legtöbb sporttársa!

Ahogy a legtöbb élsportolónak, úgy a Forma-1-es versenyzőknek is komoly edzéstervet és étrendet kell tartaniuk. Ez kulcsfontosságú ahhoz, hogy tartsák a súlyukat, bírják az F1-es autó vezetése során őket ért terhelést, és persze hogy egészségesek legyenek. Daniel Ricciardo 2011-óta versenyez a Forma-1-ben, így ez már bőven rutin számára. Ez is érdekelhet Giovinazzival szelfiztek a rajongók […]

2024. 05. 10.Tajthi Andrea
Kendall Jenner, Lewis HamiltonF1

Utállak! – ezt a reakciót kapta Hamilton a Kendall Jennertől

Lewis Hamilton alaposan „megrémisztette” Kendall Jenner amerikai modellt, amikor a Pirelli Hot Laps keretében megautóztatta őt a Miami Nagydíj pályáján. Hamilton egy Mercedes GT AMG-vel votte körbe Jennert, aki egyébként baráti társaságának tagja. Ez is érdekelhet Giovinazzival szelfiztek a rajongók Budapesten – KÉPEK! 2026.07.23. 10:04 A McLaren megteszi a Hungaroringen: Bevetik azt, amibe a Red […]

2024. 05. 09.Tajthi Andrea
Carlos Sainz, FerrariF1

Leclerc öccse és a Ferrari tesztelte az F1 permetvédő „sárvédőjének” új verzióját

A Ferrari a fioranói tesztpályáján tesztelte az FIA kísérleti permetvédőinek két új változatát egy 2022-es autóval. Charles Leclerc öccse, Arthur, a Ferrari versenyzőakadémiájának tagja ült a volán mögé az autóban, amely sokkal drámaibb keréktárcsákkal volt felszerelve, mint a Mercedes által először tavaly tesztelt változat. Ez is érdekelhet Giovinazzival szelfiztek a rajongók Budapesten – KÉPEK! 2026.07.23. 10:04 […]

2024. 05. 09.Tajthi Andrea
Fernando AlonsoF1

Más is egyetért Alonso meglátásával: Az FIA direkt szívatja a spanyolokat?

Roberto Merhi egyetért Fernando Alonso állításaival, miszerint az FIA döntéshozatalaiban elfogultabb bizonyos nemzetiségekkel. Mondta ezt azt követően, hogy Carlos Sainz büntetést kapott a Miami Nagydíjon. Az Aston Martin spanyolja, Alonso frusztrált maradt a szombati sprintfutam végén, miután riválisa, Lewis Hamilton megúszta a büntetést a 19 körös verseny 1. körének 1. kanyarjában történt ütközés kapcsán. Ez […]

2024. 05. 09.Tajthi Andrea
FIA, f1F1

Ismét kulcsember távozott az F1 irányító testületétől, az FIA-tól

Natalie Robyn, az FIA vezérigazgatója távozik a pozíciójából és a szervezetből egyaránt. A Volvo korábbi vezetőjét, Robynt még 2022 novemberében nevezték ki az szervezet vezérigazgatói posztjára, de 2024. május végén távozik. Ez is érdekelhet Giovinazzival szelfiztek a rajongók Budapesten – KÉPEK! 2026.07.23. 10:04 A McLaren megteszi a Hungaroringen: Bevetik azt, amibe a Red Bullnak beletört […]

2024. 05. 09.Tajthi Andrea