CÍMKE

Fernando Alonso

Fernando AlonsoAutó

Alonso kiröhögte a posztot, ami azt állította, hogy lerobbant az új hiperautója

A hét elején olyan pletykák röppentek fel melyek szerint Fernando Alonso vadiúj Aston Martin Valkyrie-je, amit még épp csak, hogy megkapott, Monacóban lerobbant és trélerre került. Azt is megemlítették, hogy az Aston Martin emberei megérkeztek az autóhoz, hogy diagnosztizálják az autó problémáját, mivel látható volt, ahogy egy illető laptoppal ül az autóban. Ez is érdekelhet […]

2024. 09. 05.Tajthi Andrea
Lance Stroll, Aston MartinF1

Az Aston Martin már kénytelen cáfolni a legfrissebb Newey pletykákat a bejelentéséről

Az Aston Martin cáfolta azokat a feltételezéseket, miszerint leszerződtették Adrian Newey-t, és hogy a közeljövőben bejelentést tesznek. A Daily Mail beszámolója szerint Newey esetleges Aston Martinhoz való váltását hamarosan hivatalosan is bejelenthetik. Az említett cikk megjegyzi, hogy Newey elképesztő, évi 20 millió fontot keres majd évente az Aston Martinnál. Newey jövője azóta kiemelt téma, hogy […]

2024. 09. 04.Vámosi Péter
Max Verstappen, Lando Norris, Lewis Hamilton, F1F1

Hamilton elárulta, hogy szerinte mi lesz a vége az idei Norris-Verstappen bajnoki harcnak

A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton úgy véli, Lando Norrisnak „némi szerencsére” is szüksége lesz, ha meg akarja előzni Max Verstappent az idei F1-es világbajnoki címért. A legutóbbi, Holland Nagydíjon aratott győzelme után Norris 70 ponttal van lemaradva Verstappen mögött, kilenc versenyhétvégével a vége előtt. Hamilton az utolsó pilóta, aki 2008-ban a McLarennel nyerte meg a […]

2024. 08. 31.Vámosi Péter
Franco ColapintoF1

Alonso is közreműködött abban, hogy Colapinto az F1-ig jutott

Az Aston Martin spanyol versenyzője, a kétszeres világbajnok Fernando Alonso jelentős szerepet játszott Franco Colapinto eddigi pályafutásában. A fiatal argentin versenyző a hétvégi Olasz Nagydíjon debütál az F1-ben, mivel ő váltja a távozó Logan Sargeant-et a Williams csapatnál, a szezon hátralévő részében. Sargeant menesztésér régóta lehetett számítani, azonban Colapinto szerződtetése sokakat meglepett. Ez is érdekelhet […]

2024. 08. 30.Tajthi Andrea
Andrea Kimi AntonelliF1

Kimi Antonelli egy legendás rajtszámot választhat a Forma-1-ben

Felfedték az F1-es rajtszámát a monzai első szabadedzésre a Mercedeshez való esetleges igazolása előtt Andrea Kimi Antonellinek. Az olasz következő lépése, a Forma-1-es álma megvalósítása érdekében a közelgő monzai futamon szerepel. A fiatal pilóta hivatalos Forma-1-es edzésen mutatkozik be majd rajongó hazai közönsége előtt, amikor a Mercedes színeiben az első szabadedzésen pályára lép. George Russell […]

2024. 08. 30.Vámosi Péter
Max VerstappenF1

Marko megnevezte azt a 2 pilótát, akik közel kerülhetnének Verstappenhez ugyanolyan autóban

Max Verstappen az idei szezonban minden egyes érdemi edzésen legyőzte eddig Sergio Perezt. Az időmérőkön 15-0-ra vezet ellene, és 14-0-ra áll a futamokon, amelyeket mindketten befejeztek. Alex Albon az egyetlen másik pilóta a Forma-1-es mezőnyben, aki ilyen módon uralta le a csapattársát. Logan Sargeant mostanra elvesztette Williams-ülését, helyére Franco Colapinto érkezett az idény hátralévő részére. […]

2024. 08. 29.Vámosi Péter
Fernando AlonsoF1

Alonso elárulta, hogy miért kukkantott a McLaren diffúzora alá a futam után

Fernando Alonso a múlt hétvégi Holland Nagydíj után a parc fermé-ben átment versenybírába, amikor az Aston Martin pilótáját rajtakapták, ahogy közelről szemügyre vette Oscar Piastri McLarenjének padlólemezét és diffúzorát. A spanyol, akit saját fedélzeti kamerája buktatott le az akciója alatt, nyilvánvalóan azt remélte, hogy betekintést nyerhet az F1-ben jelenleg a mezőny legjobbjának számító MCL38 rejtett […]

2024. 08. 28.Vámosi Péter
Fernando AlonsoF1

Alonso elismerte, védence tárgyal az Audival

Továbbra sem tudni, hogy 2025-ben ki lesz Nico Hülkenberg csapattársa a Sauber/Audi csapatnál. A német mellé sok név felmerült, ám a dolgok gyors változása miatt egy újonc is kerülhet. Az év eddigi talán legváratlanabb híre az Audi F1-es projektjének kapcsán, hogy Andreas Seidl helyére Mattia Binotto érkezett vezetőnek. Ez is érdekelhet Magyar Nagydíj – Domenicali: […]

2024. 08. 24.Hegedűs Dávid
Fernando Alonso 2003F1

Ma 21 éve szerezte első F1-es győzelmét, akkor így nyilatkozott Alonso!

2003. augusztus 24-én, a Magyar Nagydíjon aratta első Forma-1-es futamgyőzelmét Fernando Alonso. Akkor ezzel ő lett a legfiatalabb futamgyőztes a Forma-1 történetében. Ezt azóta Sebastian Vettel, Charles Leclerc és Max Verstappen is megdöntötte. Ez is érdekelhet Magyar Nagydíj – Domenicali: lenyűgöző a Hungaroring, készen állunk az egyeztetésre 2026.07.24. 11:04 Piastrinak elege van abból, hogy az […]

2024. 08. 24.Tajthi Andrea
Fernando AlonsoF1

Alonso minden nap leteker egy Budapest-Cegléd távot!

Fernando Alonso a legidősebb versenyző jelenleg a Forma-1-es mezőnyben. Ő az egyetlen negyvenes éveiben járó versenyző, őt a 39 éves Lewis Hamilton követi életkor tekintetében. És jobb formában van, mint valaha! Briatore elárulta hogyan csinálja! Amikor Alonso a 2001-es Ausztrál Nagydíjon debütált a Forma-1-ben, a McLaren ausztrál versenyzője, Oscar Piastri még meg sem született. Az […]

2024. 08. 22.Tajthi Andrea
Fernando AlonsoF1

Alonso hatalmas dolgokat vár a Real Madrid sztárigazolásától

Sűrű és izgalmakkal teli nyár volt az idei a sportvilágban. A Forma-1-es pilótáknak pedig megvan a maguk kedvenc sportága, ami a futamok közötti időszakban lekötötte őket. Ilyen a spanyol Fernando Alonso is, aki a foci szerelmeseként a Real Madrid egyik legnagyobb rajongója. A madridi király gárda vitte véghez az idei átigazolási időszakban a legnagyobb transzfert, […]

2024. 08. 17.Hegedűs Dávid
Fernando Alonso, Sergio Perez, red bullF1

Alonso tényleg majdnem a Red Bull pilótája lett, árulta el Marko

Augusztus elején a Red Bull Racing versenyzők „szétlövését” szervezte meg, ahol a fiatal tehetségek bizonyíthatták, hogy megérdemlik az akadémiájukon a helyüket. Helmut Marko, a Red Bull juniorprogramjának irányítója természetesen nem maradhatott ki ebből. A tanácsadó elmagyarázta, hogyan választják ki az új tehetségeket, és összehasonlította azzal, ahogy anno kerültek a Forma-1-es csapathoz olyan világbajnokok, mint Max […]

2024. 08. 16.Vámosi Péter