CÍMKE

Lando Norris

Fernando AlonsoF1

Alonso elárulta, hogy így 2023 végén szerinte melyik volt a pályafutása legjobb szezonja

A megfiatalodott Fernando Alonso kijelentette, hogy miután a vasárnapi Abu Dhabi Nagydíjon hetedik lett, és ezzel megszerezte a negyedik helyet a pilóták világbajnokságában, 2012 mellett a 2023-as volt pályafutása legjobb szezonja. Az Aston Martin versenyzője, aki a 2023-as idényre igazolt át az Alpine-tól, az első nyolc versenyen hat dobogós helyezéssel nyitotta a szezont, és egy […]

2023. 11. 27.Vámosi Péter
Lando Norris, Lewis HamiltonF1

Norris, Russell és Hamilton nem tudták megakadályozni, megtört a britek sorozata

Furcsa sorozat szakadt meg a 2023-as Forma-1-es szezonnal, miután az Abu Dhabiban véget ért. 1952 óta először fordult elő, hogy egy szezon során egyszer sem csendült fel a brit himnusz. (Legalábbis ami a győzteseket illeti, hiszen a Brit Nagydíj kezdete előtt természetesen elhangzott.) Ez is érdekelhet Alonso nem most akar visszavonulni 2026.07.04. 08:14 Új fába […]

2023. 11. 26.Tajthi Andrea
Lando NorrisF1

Norris odaszúrt Alonsónak: „Én még fiatal vagyok”

Lando Norris emlékeztette Fernando Alonsót F1-es veterán státuszára a Las Vegas-i Nagydíj előtt. Még a csütörtöki sajtótájékoztatón Alonsót a jetlag lehetséges hatásairól faggatták, amelyet a különböző időzónák közötti folyamatos utazás okozhat. A problémát tovább súlyosbította, hogy Vegasban az események késő este zajlottak. Ez is érdekelhet Alonso nem most akar visszavonulni 2026.07.04. 08:14 Új fába vághatja […]

2023. 11. 20.Tajthi Andrea
Lando Norris, Max VerstappenF1

Lando Norris felsorolta, kik tudnák legyőzni Verstappent

Lando Norris megnevezett öt versenyzőt, akik szerinte képesek lennének kihívni Max Verstappent a második Red Bullban. Sergio Pérez az év eleji két futamgyőzelme ellenére nem tudott versenyre kelni Verstappennel, ami miatt sok kiritkát kapott és a jövőjével kapcsolatos találgatásokhoz vezetett. Ez is érdekelhet Alonso nem most akar visszavonulni 2026.07.04. 08:14 Új fába vághatja a fejszéjét […]

2023. 11. 20.Tajthi Andrea
Martin Garrix, Max VerstappenF1

Verstappen a futam után valóban egy nightclubban kötött ki

Max Verstappen vegas-i győzelmi bulija olyan volt, mint egy kvalifikációs gyors kör. A Las Vegas-i Nagydíj nyertese és az F1-es sorozat bajnoka szombat este a Caesars Palace-ban található Omnia Nightclubban tartott egy Strip-parti boxkiállást. Pontosabban már ottani idő szerint vasárnap reggel. Verstappen, a Red Bull Racing szupersztárja hajnali 4 óra körül érkezett, a Tao Hospitality […]

2023. 11. 20.Vámosi Péter
Lando NorrisF1

Kiderült, mi okozta Norris balesetét, ami után kórházba vitték

A McLaren gyanúja szerint egy bukkanó okozta Lando Norris balesetét a Las Vegas-i Nagydíjon, ami miatt a versenyzőt kórházba is kellett szállítani. Norris a negyedik körben a 12-es kanyarban találta telibe a falat. Az eset miatt a Safety Car is pályára hajtott. Ez is érdekelhet Alonso nem most akar visszavonulni 2026.07.04. 08:14 Új fába vághatja […]

2023. 11. 19.Tajthi Andrea
Lando NorrisF1

Norris nagyot kapott, de mostanra kiengedték a kórházból!

Lando Norris megkapta a távozási engedélyt az orvosi stábtól Las Vegasban, miután súlyos balesetet szenvedett a Las Vegas-i Nagydíjon. A McLaren versenyzője a 12-es kanyarban elvesztette uralmát autója felett, és a falnak csapódott, mielőtt kicsúszott a pályáról és a tecpro falban állt meg. Ez is érdekelhet Alonso nem most akar visszavonulni 2026.07.04. 08:14 Új fába […]

2023. 11. 19.Tajthi Andrea
Netflix Kupa, SainzF1

Sainz megnyerte a Netflix Kupát, majd összetörte trófeáját, pedig Norris nem volt a közelben

A Netflix Kupán a Forma-1 és a PGA Tour sztárjai csaptak össze egy Las Vegas-i eseményen. A streaming platform élő sportközvetítése során a két sportág sztárjai a golfpályán mérkőztek meg egymással. Az esemény persze messze nem volt olyan komoly és szabályozott, mint egy szokásos golfverseny, így volt is némi kalamajka. Ez is érdekelhet Alonso nem […]

2023. 11. 15.Tajthi Andrea
Lando NorrisF1

Tényleg így sikerült Lando Norris 24. születésnapja? – videóval!

Lando Norris már Las Vegasban ünnepelte a 24. születésnapját, és a McLaren csapatát támogató Hilton szállodalánc úgy gondolta, odateszik magukat ezért. A „meglepetés” buliból, gyakorlatilag egy remek reklámfilm lett, hogy mi mindenre képesek azért, hogy Lando jól érezze magát náluk, és menjen a buli is. A fő zenei alap ha már épp Vegasban vagyunk, természetesen […]

2023. 11. 14.Vámosi Péter
Lando NorrisF1

Ilyen volt a ma születésnapos Lando Norris, mikor még nem voltak belé szerelmesek a lányok

Persze biztosan volt, aki igen, mondjuk korábbi osztálytárs, vagy ilyesmi, de a mostani 15-20 éves lányok, akik rajonganak érte, akkor valószínűleg még semmit nem tudtak róla. Lando Norris ma ünnepli 24. születésnapját. Ez alkalomból pár fotót hoztunk ma, amelyek akkor készültek, mikor első alkalommal találkoztunk a brit versenyzővel. Ennek már több, mint hat éve. Ez […]

2023. 11. 13.Motorsport Online
Max Verstappen, Pierre Gasly, Charles Leclerc, Lando Norris, f1F1

Íme a Netflix Kupa F1 versenyzők és PGA Tour profi golfozóinak a hivatalos párosítása

A Netflix első ÉLŐ sporteseménye lesz, amikor a Forma-1 pilótái és hivatásos professzionális golf játékosok összecsapnak majd, de eddig nem volt ismert a párosítás. Ez egy olyan mérkőzés lesz, amelyet valódi zöld gyepen rendeznek november 14-én, kedden 15 órakor élőben a Wynn Las Vegasból. Ez is érdekelhet Alonso nem most akar visszavonulni 2026.07.04. 08:14 Új […]

2023. 11. 09.Vámosi Péter
Max Verstappen, Lando Norris, Red Bull, McLarenF1

Norris kihívná a hóra Verstappent

Lando Norris optimista olyan tekintetben, hogy a McLaren szerinte a következő évben a Red Bullnak és Max Verstappennek adna némi fejfájásra okot. A brit a São Paulo-i Nagydíjon elért második helyezéssel folytatta remek sorozatát, amivel az ötödik helyre lépett előre a versenyzői tabellán. Norris a verseny elején támadást indíthatott Verstappen ellen, mielőtt a holland átvette […]

2023. 11. 07.Vámosi Péter