CÍMKE

Las Vegas-i Nagydíj

Carlos Sainz, Lando Norris, F1F1

Megszavaztátok az év legnagyobb F1-es meglepetését, csalódását és még sok mást

Az év utolsó napján megnéztük, miként szavaztatok a Motorsportol.hu Forma-1-es „év versenyzője” szavazásán. Amin persze nem csak az év versenyzőjére szavazhattatok, hanem több más kategóriát is véleményezhettetek. Rögtön a szezon vége után arra kértünk titeket, hogy osztályozzátok a 2023-as F1-es szezont, úgy, mint az iskolai osztályzatokat szokás osztani. 1=elégeteln, 5= kitűnő. Nos egészen szélsőséges lett […]

2023. 12. 31.Motorsport Online
Max VerstappenF1

Verstappen el se meri mondani már a véleményét az A-listás celebekről

Max Verstappent érdekes módon „kockázatosnak” minősítették a Forma-1 azon nagy tervében, hogy terjeszkedjenek az Egyesült Államokban. A háromszoros F1 világbajnok, aki idén uralta a sportágat, sosem titkolta, hogy rossz szemmel nézi a csillogást és a glamúrt, amely egyre inkább a versenyhétvégék részévé válik. A holland kezdetben nem volt hajlandó részt venni a Netflix „Drive To […]

2023. 12. 09.Vámosi Péter
Max VerstappenF1

Verstappen: Ha én irányítanám az F1-et, nem venném figyelembe a pilóták aggodalmait

Max Verstappen megérti, hogy a Forma-1 megpróbálja növelni a bajnokságot – majd azt mondja, „nem hallgatná meg” a pilóták aggodalmait, ha ő irányítaná a szériát. A háromszoros világbajnok egyértelműen ellenezte a sprint formátumot és a nagydíjak körüli „show-eseményeket”, köztük az új Las Vegas-i futamot. A Red Bull pilótája, Verstappen úgy fogalmazott, hogy a Las Vegas-i […]

2023. 12. 08.Vámosi Péter
Frederic Vasseur, FerrariF1

A Mercedes és a Ferrari csapatfőnökét is megdorgálta az FIA csúnya beszédért

Toto Wolffot és Fred Vasseurt, a Mercedes, illetve a Ferrari csapatfőnökét is beidézték a stewardok Abu Dhabiban, az F1-es Las Vegas-i Nagydíj sajtótájékoztatóján tanúsított viselkedésük miatt. Wolff és Vasseur egyaránt frusztrált volt az ominózus sajtótájékoztatóján, amelyre nem sokkal a vegasi, alig 8 perces első szabadedzés után került sor, éjszaka. Ez is érdekelhet Lesz-e eső? – […]

2023. 11. 23.Tajthi Andrea
Jos Verstappen, Max VerstappenF1

Jos Verstappen tapintatosságra intette fiát

Max Verstappen az elmúlt héten kritizálta a Las Vegasi Nagydíjat a túlzott felhajtás miatt. Emiatt pedig sokan kritizálták Max Verstappent. Most pedig saját édesapja, Jos Verstappen, egykori F1-es versenyző nyújtott betekintést a háromszoros bajnok gondolkodásmódjába. Ez is érdekelhet Norris újabb Herendi trófeát nyert; csapattársa kiesett a Magyar Nagydíjon 2026.07.26. 16:43 Lesz-e eső? – Legfrissebb időjárás-előrejelzés a […]

2023. 11. 22.Tajthi Andrea
Max VerstappenF1

Horner szerint Verstappen sosem érezte kellemetlennek a Las Vegas-i futamot vagy az Elvis-overált

Christian Horner utalt rá, hogy Max Verstappennek sosem volt problémája magával a Las Vegas-i Nagydíjjal. A hétvége előtt a szókimondó Verstappen azt állította, hogy az esemény „99%-ban show és csak 1%-ban sportesemény”. A Red Bull pilótája végül a szombat esti futamon megszerezte az idényben a 18. győzelmét, Horner pedig azt állította, hogy Verstappen csak a […]

2023. 11. 22.Vámosi Péter
Mika HäkkinenF1

Mika Häkkinen és Gordon Ramsay egy képen, de a közönséget mégis jobban érdekli, ami a háttérben zajlik

A kétszeres világbajnok Mika Häkkinen manapság is gyakran megfordul a F1-es versenyhétvégéken. Häkkinen, aki pályafutása során egyszer nyert Amerikában, 2001-ben Indianapolisban, jelen volt a Las Vegas-i Nagydíjon is. Ez is érdekelhet Lesz-e eső? – Legfrissebb időjárás-előrejelzés a Magyar Nagydíjról 2026.07.26. 13:15 Norrist is meglepte a pole-pozíciója 2026.07.26. 09:21 A hétvége során feltöltött az Instagramra egy Gordon […]

2023. 11. 22.Tajthi Andrea
Sergio Perez, Max VertappenF1

Verstappen megpróbált szélárnyékot adni Pereznek, hogy legyőzze Leclerc-et Vegasban, de…

Max Verstappen megerősítette, hogy a Las Vegas-i Nagydíj utolsó szakaszában valóban megpróbálta távoli szélárnyékban részesíteni Sergio Perezt, hogy Charles Leclercet megelőzze. Perez a biztonsági autós fázist követő körökben átvette a vezetést a verseny közepén. Mégsem tudott elszakadni Leclerc-től, és a nagyobb leszorítóerővel rendelkező hátsó szárnyát okolta ezért. A Ferrari pilótája aztán visszavette a pozíciót, mielőtt […]

2023. 11. 21.Vámosi Péter
Guanyu Zhou, F1, Las VegasF1

A Las Vegas-i F1-es program mindenki kizsigerelt, a versenyzőktől kezdve a személyzetig

A csütörtöki kimerítő, késő éjszakai program miatt a paddock, a garázsok személyzete és a versenyzők sem tudtak igazán rápihenni a Las Vegas-i Nagydíj harmadik szabadedzésére is kvalifikációjára. Az utcai pálya csatornafedeleinek ötórás javítása miatt a második edzés péntek hajnali fél háromra tolódott Las Vegasban. A meghosszabbított, 90 perces edzés helyi idő szerint hajnali 4 óráig […]

2023. 11. 21.Tajthi Andrea
Fernando AlonsoF1

Alonso szerint az F1-es autók nem kompatibilisek Las Vegassal

Fernando Alonso úgy véli, a jelenlegi Forma-1-es autók a nagy sebességű egyenesek után a Las Vegasban jelenlévő lassú kanyarokra nem igazán alkalmasak. Hozzátette, hogy „nem túl szórakoztató” ilyen pályán vezetni a hideg körülmények között. A tapadás és a hőmérséklet egész hétvégén megnehezítette a versenyzők dolgát. Ez is érdekelhet Lesz-e eső? – Legfrissebb időjárás-előrejelzés a Magyar Nagydíjról 2026.07.26. 13:15 […]

2023. 11. 21.Tajthi Andrea
Heidi Klum, F1F1

Briatore exe kis híján fedetlen keblekkel jelent meg a Forma-1-es paddockban

Las Vegasban mondhatni mindent lehet, Heidi Klum pedig alaposan ki is használta ezt. A hétvégi Las Vegas-i Nagydíjon annyi világsztár és celeb volt jelen, mint még soha. A rajt előtt a rajtrácson is annyi híresség volt, hogy a 20 autó szinte el is tűnt a tömegben. Ez is érdekelhet Lesz-e eső? – Legfrissebb időjárás-előrejelzés a Magyar […]

2023. 11. 20.Tajthi Andrea
Las Vegas Nevada, F1F1

35 000 rajongó nevében perlik az F1-et és a Las Vegas-i Nagydíjat

Rajongók pert indítottak a Las Vegas-i Nagydíj ellen. Az F1-es esemény a kezdetektől fogva problémákkal volt tűzdelve. A helyiek, a versenyzők, az utazó nézők és a tévénézők egyaránt dühösek voltak amiatt, hogy a szervezők nyilvánvalóan több pénzt és időt szántak a cécóra, mint magára a versenyzés körülményeire. Ez is érdekelhet Lesz-e eső? – Legfrissebb időjárás-előrejelzés a […]

2023. 11. 20.Tajthi Andrea