CÍMKE

Lewis Hamilton

Fernando Alonso, Kimi Räikkönen, Michael Schumacher, Jenson Button, Sebastian Vettel, Lewis Hamilton, f1F1

Az új Schumacher dokumentumfilmben Hamilton és Alonso üzent az F1 bajnoknak

Lewis Hamilton és Fernando Alonso dicsérő szavakkal illette korábbi Forma-1-es riválisukat, Michael Schumachert a Ferrari-legenda pályafutásáról szóló ötrészes sorozat előtt. Schumacher elképesztő karrierje során hét világbajnoki címet nyert, ebből ötöt a Scuderiával. Ezt érte be Hamilton azóta, aki 2012-ben váltotta a német pilótát a Mercedesnél. Most, 10 évvel a Grenoble-ban történt súlyos síbaleset után, amelyben […]

2023. 12. 14.Vámosi Péter
Oscar Piastri, Andrea Stella, Lando Norris, mclarenF1

A McLaren főnök három versenyzőt is jobbnak lát Hamiltonnál

Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke nemrég azzal kavarta fel a Forma-1 állóvizét, hogy nemrég arról beszélt, kiket tart a mai F1-es pilóták krémjének, és kihagyott a listájáról egy bizonyos hétszeres világbajnokot. Miközben elégedettségét fejezte ki a jelenlegi versenyzői párosukkal, Lando Norrisszal és Oscar Piastrival, Stella nem fogta vissza magát a duó dicséretében. A DAZN-nek Stella […]

2023. 12. 13.Vámosi Péter
Max VerstappenF1

Verstappen szerint volt egy kínos hibája idén

Max Verstappen elárulta, mely volt az egyetlen „kínos” hibája az idei, rendkívül domináns Forma-1-es idényében. Verstappen a 22 megrendezett versenyből 19-et megnyert a harmadik világbajnoki címéhez vezető úton. A holland az évben nagyrészt ellenfél nélkül maradt, és több rekordot is megdöntött az F1 történetének egyik legegyoldalúbb szezonjában. A 26 éves versenyző azonban megnevezte egy hibáját, […]

2023. 12. 13.Vámosi Péter
Lewis Hamilton, Max Verstappen, 2021, F1F1

„No Michael! No!” – 2 éve történt, de mindig heves indulatokat kelt az F1-ben

Már (éppen ma) két éve történt a Forma-1 történetének egyik legdrámaibb szezonzárója. A 2021. december 12-án rendezett Abu Dhabi Nagydíj kettészakította a Forma-1 rajongótáborát, a kedélyek pedig a mai napig sem csillapodtak le. A 2021-es szezon soros volt, Lewis Hamilton és Max Verstappen küzdöttek egymással. Hamilton hosszú dominanciája után először talált igazi vetélytársra, miközben ő a […]

2023. 12. 12.Tajthi Andrea
Lewis HamiltonF1

Wolff: Egy jó autó és Hamilton újra bajnok lehet

A tavalyi gyengébb év után, erősebb évet tudhatott maga mögött a pontverseny harmadik helyén záró Lewis Hamilton. A hétszeres világbajnok ugyan már több, mint két éve nem nyert futamot, de több ízben is bebizonyította, hogy ha minden klappol, akkor újra a leggyorsabbak között tud lenni. Ez is érdekelhet Dráma az Aston Martinnál a Magyar Nagydíj […]

2023. 12. 11.Hegedűs Dávid
MercedesF1

Ígéretes a szélcsatornában a Mercedes jövő évi autója

Nyeretlen év után sokkal jobb szezonban bízik a Mercedes 2024-ben. Az alapok pedig a jelek szerint meglehetnek, hiszen Lewis Hamilton elmondása szerint izgatott lett, miután látta az autót a szélcsatornás teszt során. A britek hétszeres világbajnoka erről a bakui FIA gálán beszélt, ahol átvehette a bajnoki helyért járó díját is, amit aztán egyik rajongójának oda […]

2023. 12. 11.Hegedűs Dávid
Max Verstappen, Lewis HamiltonF1

Verstappennek nem hiányoznak a Hamiltonnal való csaták

Lewis Hamilton és a Mercedes hosszú éveken át uralta a Forma-1-es mezőnyt. Majd 2021-ben új vetélytársra lelt Max Verstappen személyében. Abban az évben a holland 10 versenyt nyert, Hamilton pedig nyolcat és az utolsó verseny utolsó pillanatáig kérdéses volt, hogy melyikőjük lesz a bajnok. Végül – bár vitás körülmények között – Verstappen szerezte meg akkor […]

2023. 12. 11.Tajthi Andrea
lewis hamilton, toto wolffF1

A Mercedes cáfolja, hogy Hamilton lepasszolta volna az FIA díját, pedig úgy tűnik, hogy azt tényleg hazavitte valaki

Egy rajongó azt állította, hogy Lewis Hamilton odaadta neki a 2023-as F1-es szezon harmadik helyezettjeként kapott díjat. Tette mindezt azt követően, hogy korábban bírálta az irányító testületet a Susie Wolff-fal való bánásmód miatt. A Mercedes azonban most cáfolja azt, hogy Hamilton lepasszolta volna trófeáját. Az FIA éves díjkiosztó gálájára került sor pénteken Bakuban, ahol a […]

2023. 12. 10.Tajthi Andrea
Christian Horner, Lewis Hamilton, fiaF1

Hamilton szerint ne papoljon az FIA a fenntarthatóságról, ha Bakuban rendezik a díjátadót

Lewis Hamilton megkérdőjelezte az FIA azon döntését, miszerint a szezon végi díjkiosztónak Párizs helyett Baku ad otthont. Az FIA minden évben megrendezi az év végi eseményét, hogy megünnepeljék a különböző világbajnokságokat, köztük az F1-et is. Max Verstappennek, Sergio Pereznek, Christian Hornernek és Hamiltonnak is részt kellett ezen vennie, mivel a pilóták bajnokságában az első háromban […]

2023. 12. 10.Vámosi Péter
Lewis Hamilton, fiaF1

Hamilton az FIA díjkiosztó után odaadta a trófeáját egy rajongónak

Lewis Hamilton egy rajongónak ajándékozta a 2023-as hivatalos FIA bajnoki trófeáját, miután a bakui díjkiosztó ünnepségén otthagyta azt. Hamilton pályafutása során először végzett a világbajnokság harmadik helyén. Részt vett a ceremónián, ahol Max Verstappent és a Red Bullt hivatalosan is világbajnokká koronázták, a többi FIA-bajnokkal együtt, beleértve a Formula E-t és a rali-világbajnokságot is. Az […]

2023. 12. 10.Vámosi Péter
Lewis HamiltonF1

Hamilton szerint a világ semmiből nem tanult semmit

Lewis Hamilton az Izrael és a Hamász között zajló konfliktus közepette azt állította, hogy „semmit sem tanultunk” a múlt háborúiból. A Gázai övezet körüli konfliktus október óta dúl, november végén egy pillanatnyi tűzszünet lehetővé tette túszok szabadon bocsátását, majd a harcok folytatódtak. Ez is érdekelhet Dráma az Aston Martinnál a Magyar Nagydíj előtt! – frissítve […]

2023. 12. 09.Tajthi Andrea
Max VerstappenF1

Verstappen el se meri mondani már a véleményét az A-listás celebekről

Max Verstappent érdekes módon „kockázatosnak” minősítették a Forma-1 azon nagy tervében, hogy terjeszkedjenek az Egyesült Államokban. A háromszoros F1 világbajnok, aki idén uralta a sportágat, sosem titkolta, hogy rossz szemmel nézi a csillogást és a glamúrt, amely egyre inkább a versenyhétvégék részévé válik. A holland kezdetben nem volt hajlandó részt venni a Netflix „Drive To […]

2023. 12. 09.Vámosi Péter