CÍMKE

Max Verstappen

Lewis Hamilton, MercedesF1

Nemzetközi sajtó: Bibliai jelenést és legendás visszatérést produkált Hamilton

A nemzetközi sajtóorgánumok leginkább Lewis Hamilton győzelméről írtak a Brit Nagydíj után. A Mercedes két versenyzője indult az élről Silverstone-ban, ám a változó körülményeknek és a McLaren tempójának köszönhetően Lando Norris átvette a futam első harmadában a vezetést. Ám a stratégiai döntések, és a versenyző kisebb hibái miatt végül a harmadik hellyel kellett megelégedniük. Ez […]

2024. 07. 09.Csonka Nikolett
Max Verstappen, Red BullF1

Verstappen azt hitte, ebből csak pontszerzés lesz

Max Verstappen a futam után elmondta, nem gondolta volna a verseny közepén, hogy a dobogóra állhat majd Silverstone-ban. A holland versenyző a rajt után ugyan megelőzte Lando Norrist és megszerezte a harmadik helyet, ám a változékony időben az RB20-as gumikezelése nem bizonyult hatékonynak, így visszaesett az ötödik helyre. Miután az eső másodszor is otthagyta a […]

2024. 07. 07.Csonka Nikolett
Lewis Hamilton, George RussellF1

F1-es pontverseny: Hamilton előzni készül

Miután a Brit Nagydíjon végül Max Verstappen megelőzte Lando Norrist, ismét növelni tudta előnyét a pontversenyben. Jelenleg 84 pont az előnye. Sergio Pérez egy helyet vesztett a silverstone-i nullázásával, Lewis Hamilton azonban a győzelmével egy pontra megközelítette csapattársát, George Russellt. Ez is érdekelhet Newey így értékeli a továbbfejlesztett Aston Martin F1-es autóját a korai meghibásodás […]

2024. 07. 07.Tajthi Andrea
Max Verstappen, Red BullF1

Verstappen nevetve válaszolt a McLaren javaslatára: Ki az a Zak Brown?

Míg Max Verstappen és Lando Norris ,,elásta a csatabárdot” Ausztria után, addig a McLaren felkérdezte egy-két dolog miatt az F1-es közösséget. Az elmúlt hétvégén összecsapott egymással a brit és a holland pilóta, aminek ütközés és dupla defekt lett a vége. A háromszoros világbajnok a kerékcsere után az ötödik helyre esett vissza, míg a büntetést követően […]

2024. 07. 07.Csonka Nikolett
George Russell, Brit Nagydíj, F1F1

Russell vezetésével taroltak a britek a Brit Nagydíj kvalifikációján is

A Forma-1-es Brit Nagydíj kvalifikációján még vizes volt az aszfalt, így intermediate gumikon kezdték meg a Q1-et a versenyzők. 9 perccel az első szakasz leintése előtt érkeztek meg az első slick gumik, Charles Leclerc és Valtteri Bottas jóvoltából, miközben az élen – még köztes esőgumikkal – Lewis Hamilton állt. Hamar követte mindenki a slickes példát. […]

2024. 07. 06.Tajthi Andrea
Lando NorrisF1

Piros zászlóval ,,kezdődött” és McLaren elsőséggel végződött az első gyakorlás

Lando Norris volt a leggyorsabb a Brit Nagydíj első szabadedzésén, a második legjobb időt Lance Stroll autózta, míg a harmadik Oscar Piastri lett. A versenyzők többsége szinte azonnal kihajtott a pályára, ám nem sokáig élvezhették a gyakorlást. Yuki Tsunoda elásta magát a kavicságyban, így a versenyirányítás piros zászlós szakaszt rendelt el. Ez is érdekelhet Newey […]

2024. 07. 05.Csonka Nikolett
Lewis HamiltonF1

Nem sikerült elérni, hogy Hamilton Verstappen ellen beszéljen!

Lewis Hamilton nem ért egyet a McLaren csapatfőnökével, Andrea Stellával. Utóbbi úgy fogalmazott, hogy Max Verstappen és Lando Norris Osztrák Nagydíjon a győzelemért folytatott csatája, mely ütközéssel végződött, annak a következménye volt, hogy mikor 2021-ben a bajnoki címért folyó küzdelemben Hamiltonnal ütközött, nem kapott komolyabb büntetést. Ez is érdekelhet Newey így értékeli a továbbfejlesztett Aston […]

2024. 07. 05.Tajthi Andrea
Max Verstappen, norrisF1

Verstappen és Norris tiszta vizet öntöttek a pohárba, elárulták, mi lesz a barátságukkal

Lando Norris és Max Verstappen elárulták, hogy nincs köztük mosolyszünet az Osztrák Nagydíjon történt ütközésük után. A páros a Red Bull Ringen az első helyért folytatott küzdelem során a 3-as kanyarban érintkezett egymással, az ütközés Norris versenyének vetett véget, Verstappen pedig 10 másodperces büntetést kapott az incidensben játszott szerepe miatt. Ez lett a vége annak […]

2024. 07. 05.Vámosi Péter
F1, Forma1, Osztrák NagydíjF1

Két F1-es világbajnok is büntetőpontokat kapott! Egyiküknek már elég sok van!

A Forma-1-es Osztrák Nagydíjon meglehetősen sok időbüntetést kiosztottak a versenybírák. Vannak azonban, akik az időbüntetés mellé büntetőpontokat is kaptak. Ők Fernando Alonso és Max Verstappen. A Forma-1 szabályai szerint ha egy versenyző egy 12 hónapos időintervallumban összegyűjt 12 büntetőpontot (különféle szabálytalanságokkal), akkor a soron következő versenyre eltiltást kap. A kapott büntető pontok mindig a kiosztásuk […]

2024. 07. 02.Tajthi Andrea
Toto WolffF1

Wolff elárulta, mi a realitása az Alpine-Mercedes motorüzletnek

A pletykák arról, hogy a Mercedes esetlegesen motorokat szállítana az Alpine-nak, minden bizonnyal felkeltették mindenki figyelmét. Most, az enstone-i alakulat ingatag teljesítménye és a közelgő szabályváltozások közepette a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff beszélt ezekről a hírekről, amelyek szerint nagy változás jöhet a francia gyártónál. A spekulációk középpontjában az Alpine jelenlegi motorteljesítményükkel kapcsolatos állandósult csalódottsága áll, […]

2024. 07. 02.Vámosi Péter
Max Verstappen, Lando Norris, markoF1

Marko kiakadt a Verstappen-Norris baleset miatt, elmondta, ki hibázott

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko kiakadt a Max Verstappen és Lando Norris között az Osztrák Nagydíj alatt lezajlott „indokolatlanul heves” csata miatt. A páros a verseny 64. körében ütközött össze, amelynek következtében Norris komoly sérüléseket szenvedett, és kiállni kényszerült. Verstappen defektet kapott, és visszatért a boxutcába új gumikért, majd az ötödik helyért 10 másodperces […]

2024. 07. 01.Vámosi Péter
Max Verstappen. Lando Norris, Red Bull, McLarenF1

Ki volt a hibás, a Norris-Verstappen ütközésben? Szavazz!

Olyan történt a vasárnapi Osztrák Nagydíjon, ami bár nem egyedi eset, azért nem fordul elő túl gyakran. A két élen álló versenyző látványos csatát vívott egymással, aminek aztán ütközés lett a vége. Max Verstappen és Lando Norris is defektet kapott, majd utóbbi feladni kényszerült a versenyt, míg előbbi még célba ért, de a dobogóról le […]

2024. 07. 01.Motorsport Online