CÍMKE

Max Verstappen

Lando NorrisF1

Hülkenberg majdnem meghiúsította Norris győzelmét

A Sao Pauló-i Nagydíj sprintversenyét három versnyző is a boxutcábókl várta, így csak a mezőny után indulhattak el: Fernando Alonso, Lance Stroll és Guanyu Zhou. Az élről Oscar Piastri indulhatott, mellőle pedig csapattársa, a bajnoki címért még harcban lévő Lando Norris. Nagy kérdés volt, hogy Piastri ennek érdekében átengedi-e majd a vezetést Norrisnak. Ez is […]

2024. 11. 02.Tajthi Andrea
Valtteri Bottas, SauberF1

A német sajtó szerint eldőlt, hogy kié lesz a Sauber versenyülése 2025-ben!

A Sauber és az Audi ugyan még hallgat, de Brazíliából már őrületes pletykák érkeznek, és a helyiek is úgy érzik, hogy tudnak már valamit. Egyöntetűen azt állítják, hogy Gabriel Bortoleto 2025-ben a második Sauberben ül majd Nico Hülkenberg mellett, és emiatt egyre több hír kering arról, hogy Brazíliának hamarosan újabb Forma-1-es pilótája lesz. Gabriel Bortoletónak […]

2024. 11. 02.Vámosi Péter
Max Verstappen, Red BullF1

Legkorábban ekkor lehet négyszeres bajnok Verstappen – de ez elég extrém lenne

A Forma-1 2024-es szezonja már a véghajrához közeledik. A brazil hétvégén kívül már csak 3 versenyhétvége lesz hátra. Az egyéni világbajnoki cím sorsa jelenleg még kétesélyes. Bár matematikailag még Charles Leclerc és Oscar Piastri is versenyben vannak, a gyakorlatban azért kijelenthető, hogy Lando Norris az egyetlen, aki még veszélyeztetheti Max Verstappen negyedik világbajnoki címét. Ez […]

2024. 11. 02.Tajthi Andrea
Max Verstappen, Lando Norris, McLaren, Red BullF1

Norris egy dolgot megígért, majd ,,átpasszolta a labdát” Verstappennek

Lando Norris elmondta, ő tisztességes csatát szeretne vívni Max Verstappennel, viszont az ellenfelének változnia kell. A háromszoros világbajnok Mexikóban kétszer 10 másodperces időbüntetést kapott, mikor a verseny elején a brittel csatázott. A futam után kritikaáradat zúdult a holland felé. Martin Brundle szerint a ,,saját örökségét mocskolja be” a 27 éves pilóta az ilyen megmozdulásokkal, míg […]

2024. 11. 02.Csonka Nikolett
Max VerstappenF1

Verstappen javaslatot tett a Saubernek, kit válasszon a 2025-ös versenyzői felállásukba

A Sauber ugyan nem várt tanácsot, de kapott: Max Verstappen elárulta, kinek adná a versenyülésüket. A 2025-ös F1-es versenyzői felállásban elviekben egyetlen szabad hely maradt az egy évvel később Audivá alakuló csapatnál. A Sauber azt mérlegeli, hogy megtartsák-e Valtteri Bottast a Haastól szerződtetett Nico Hülkenberg mellett, vagy esélyt adjanak az újonc Gabriel Bortoletónak. A Forma-1-es […]

2024. 11. 01.Vámosi Péter
Max Verstappen, Red BullF1

Mindenki tudta, de most már hivatalos: Verstappen büntetést kap

Az FIA megerősítette, hogy Max Verstappen új motort – egészen pontosan annak belsőégésű elemét (ICE) – kapott, ami azt jelenti, hogy a holland rajtbüntetést kap a vasárnapi versenyre. A belsőégésű motor Verstappen hatodik motorja a szezonban, ami már kettővel több, mint az a mennyiség, ami büntetés nélkül felhasználható. Emiatt öt rajthelyes büntetést fog kapni. Ez […]

2024. 11. 01.Tajthi Andrea
Max Verstappen, Red BullF1

Verstappen tisztázott pár dolgot: Háromszoros bajnok vagyok, tudom mit csinálok

Max Verstappen elmondta, tisztában van azzal, mit csinál, így nem hallgat a nemrég kapott kritikákra. A Red Bull versenyzője számos kérdéssel találta szemben magát a Mexikói Nagydíj után. A verseny elején Lando Norris próbálta megelőzni és előrébb is volt a kanyarcsúcspontnál, de a holland nem hagyott neki elég helyet, így lesodródtak a pályáról. A brit […]

2024. 11. 01.Csonka Nikolett
Max VerstappenF1

Verstappen egy Mini Max fotóval köszöntötte gokartos édesanyját

A háromszoros Forma-1-es világbajnok Max Verstappen édesanyja, Sophie Kumpen tegnap ünnepelte 50. születésnapját. Születésnapja alkalmából Max Instagramon is felköszöntötte őt, méghozzá egy igazi nosztalgia fotóval! Ez is érdekelhet Dráma az Aston Martinnál a Magyar Nagydíj előtt! – frissítve 2026.07.23. 14:00 A McLaren megteszi a Hungaroringen: Bevetik azt, amibe a Red Bullnak beletört a bicskája 2026.07.23. […]

2024. 10. 31.Tajthi Andrea
Max Verstappen, Forma-1F1

Kiderült, milyen is valójában Verstappen, mikor a versenybírákkal tárgyal a színfalak mögött!

Az F1-es steward, tévés tudósító és egykori F1-es versenyző, Johnny Herbert elárulta, milyen Max Verstappen a bírák szobájában. Tette ezt az után, hogy a holland sajtó elfogultsággal vádolta őt Verstappen ellen. Herbert a Mexikói Nagydíj után került a kritikák kereszttüzébe, miután Jos Verstappen azt sugallta, hogy az FIA-nak több semleges személyre lenne szüksége a testületben. […]

2024. 10. 31.Tajthi Andrea
Max Verstappen, grid, rajtrácsF1

Újabb motorcsere: Verstappen rajtbüntetést kap Brazíliában

Max Verstappen rajtbüntetést kap a Sao Pauló-i Nagydíjra. Ezt a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko erősítette meg. Most ez lesz a hatodik belsőégésű motor (ICE), amit Verstappen használ a szezonban, ám büntetlenül csak négy engedélyezett.A büntetés csak a vasárnapi nagydíjra vonatkozik, a sprintfutamra nem lesz hatással. Ez is érdekelhet Piastrinak elege van abból, hogy az […]

2024. 10. 31.Tajthi Andrea
Sergio Perez, Franco ColapintoF1

Kinyomozták, hogy a Red Bull mennyit fizetne Colapintóért, és kinek a helyére ültetnék!

Egy friss lapértesülés részletezi, hogy a Red Bull türelme a mexikóival véget ért, és a dél-amerikai lehetne Max Verstappen csapattársa. Az argentin Franco Colapinto pedig állítólag már 2025-ben a Red Bull versenyzője lehetne, Checo Perez helyén. Jack Plooij holland újságíró szerint az osztrák alakulat 20 millió dollárt is hajlandó lenne fizetni a 21 éves pilóta […]

2024. 10. 30.Vámosi Péter
brazilF1

Összekavarhatja az időjárás a mezőnyt a Brazil Nagydíjon?

Az őszi szünetet követő két intenzív Forma-1-es nagydíj után a Brazil Nagydíj lesz a mostani hármas sorozat utolsó versenyhétvégéje. Egy olyan futam, ahol az időjárás általában szerepet játszik, mi várható az elkövetkező hétvégére az interlagosi versenypályán? A 2024-es Forma-1-es versenynaptárból még négy versenyhétvége van hátra, a pilóták tabelláján pedig 47 pont a különbség Max Verstappen […]

2024. 10. 30.Vámosi Péter