CÍMKE

McLaren Racing

Frédéric Vasseur, ferrariF1

Vasseur a monacói győzelem után háborút indítana az F1-es bajnoki címért

A Ferrari csapatfőnöke, Frederic Vasseur az olasz alakulat monacói győzelme után utalt a bajnoki cím megszerzésére az idei szezonban. Charles Leclerc vasárnap a pole pozíciót sikerre vitte, és pályafutása során először nyert hazai pályán. A győzelem a Ferrari eddigi második győzelmét jelentette az idényben, miután márciusban Carlos Sainz révén diadalmaskodtak az Ausztrál Nagydíjon. A Ferrari […]

2024. 05. 29.Vámosi Péter
Michael AndrettiF1

Andretti máris leigazolta Symondsot!

Az Andretti Global csapat szerződtette a Renault és a Williams korábbi Forma-1-es technikai vezetőjét, Pat Symondsot, amivel tovább folytatják az F1-be való bekerülésre irányuló törekvéseiket. Az angol Symonds, 2017 óta az F1-nek a technikai igazgatója, vezető mérnöki tanácsadói pozícióban csatlakozik az Andretti-hez. Michael Andretti, elnök-vezérigazgató így nyilatkozott: Ez is érdekelhet Ugyan szenved a Haas, Bearman […]

2024. 05. 22.Vámosi Péter
Fernando Alonso, Lando Norris, Sebastian Vettel, SennaF1

Vettel befejezte, amit még Senna akart 30 éve, de már nem tudott a balesete miatt

Az elérzékenyült Sebastian Vettel azt mondta, hogy az imolai Forma-1-es bemutatóján az osztrák zászlót lengetve „befejezte a munkát” Ayrton Senna Roland Ratzenberger tiszteletére tervezett. Ebben a hónapban volt 30 éve, hogy Senna 1994. május 1-jén, Imolában halálos balesetet szenvedett, ami egy nappal azután történt, hogy az osztrák Ratzenberger életét vesztette ugyanitt. Ratzenberger halála, amely Senna […]

2024. 05. 21.Vámosi Péter
Mathias Lauda, Niki Lauda, mercedesF1

Fia szerint Lauda már véget vetett volna a Mercedes mélyrepülésének

A legendás Niki Lauda talán már véget vetett volna a Mercedes hároméves teljesítmény hanyatlásának. Ez a véleménye a Mercedes korábbi társtulajdonosának és nem ügyvezető elnökének a fiának, Mathias Laudának, miközben az egykor domináns csapat továbbra is szenved a jelenlegi talajhatás szabályozta versenyautók korszakában. A 43 éves Lauda szerint a probléma egyértelműen a karosszériával van, árulta […]

2024. 05. 20.Vámosi Péter
Bruno Senna, monacoF1

Senna öröksége Monacóban – mindenki ünnepelt!

Szombaton a Circuit de Monaco különleges felvonulásnak adott otthont Ayrton Senna, a nagy brazil bajnok tiszteletére. A látványos felvonulás felidézte azokat a főbb mérföldköveket, amelyek a Forma-1 csúcsán a legnagyobb sikereihez vezették. Ez is érdekelhet Lando Norris húzta be az FP3-at a Hungaroringen – számolni kell a McLarennel is? 2026.07.25. 13:32 Oscar Piastri bizakodó a […]

2024. 05. 12.Vámosi Péter
Ayrton Senna, NSX, hondaAutó

Eladóvá vált Ayrton Senna egyik legendás Honda NSX-je

Az autóipar történetének egy darabja, a Forma-1-es legenda, Ayrton Senna 1991-es Honda NSX-e jó 500 000 fontért eladó. Minden idők egyik legjobb Forma-1-es pilótájaként ismert Ayrton Senna saját Honda NSX-e eladó: a háromszoros Forma-1-es világbajnok 1991-es példányát 500 000 fontért kínálják az Autotrader UK oldalán. A jelenlegi árfolyamon ez az összeg elképesztő 225 500 000 […]

2024. 05. 11.Vámosi Péter
Lando Norris, McLaren, MiamiF1

Norris kész kihívni Verstappent, még ha a barátságuk emiatt meg is változik

Lando Norris úgy véli, ha a jövőben rendszeresebben szállhat szembe Max Verstappennel, ami előbb-utóbb hatással lesz a két pilóta barátságára. Norris a múlt hétvégén Miamiban hódította el első F1-es győzelmét, és ez egy érdemi siker volt, jelentős különbséggel Verstappen előtt, ami jelezte, hogy a Red Bull pilótájának dominanciája új fenyegetést kapott. A McLaren autófejlesztése a […]

2024. 05. 11.Vámosi Péter
ebay, mclarenF1

A világ legismertebb aukciós weboldala lett a McLaren új partnere

A McLaren Racing bejelentette, hogy a globális online piactér, az eBay a McLaren Forma-1-es csapat hivatalos támogatójává vált egy többéves együttműködés keretében. A partnerség keretében az eBay márkajelzése a McLaren Formula 1 Team versenyzőinek, Lando Norrisnak és Oscar Piastrinak a versenyautóin lesz látható a 2024-es szezon négy versenyén – kezdve a Miami Nagydíjjal ezen a […]

2024. 05. 02.Vámosi Péter
Fernando Alonso, Adrian Newey, Max Verstappen, Lewis Hamilton, red bullF1

Alonso és Hamilton is rápróbáltak a Red Bullra, de elutasították őket

Lewis Hamilton érdeklődött a Red Bullnál az alkalmazásáról, de a tekintélyes F1-es riporter, Mark Hughes szerint visszautasították. Még figyelemreméltóbb, hogy utalt arra is, hogy Fernando Alonso is megpróbált magának Red Bull-versenyülést szerezni, de az F1 domináns csapata őt is elutasította. Hughes egy rajongónak válaszolt a közösségi médiában, aki ezt állította: Ez is érdekelhet Ugyan szenved […]

2024. 04. 15.Vámosi Péter
Alain ProstF1

Prost óva inti Hamiltont a 2025-ös Ferrari-váltása előtt

Alain Prost figyelmeztette Lewis Hamiltont a kulturális és munkahelyi különbségek miatt, amelyek a Ferrarinál várnak rá a Mercedestől való átigazolása után. Hamilton 12 szezon után hagyja el a Mercedest 2025-re, amikor is a Ferrarihoz csatlakozik, ahol Charles Leclerc lesz a csapattársa. Prost maga is versenyzett a Ferrarinál 1990-ben és 1991-ben, miután elhagyott egy brit székhelyű […]

2024. 04. 15.Vámosi Péter
Juan Pablo MontoyaF1

Montoya nyíltan gyűlölte F1-es riválisát, aki őt szintén

Juan Pablo Montoya kitálalt a Forma-1-es riválisával való „gyilkos” kapcsolatáról, amely a 2001-es Kanadai Nagydíjon a versenyzői értekezleten fizikai összetűzéshez is vezetett. A 48 éves pilóta 2001 és 2006 között hat évet töltött a királykategóriában, és 95 nagydíjon indult. A Williamsnél töltött bemutatkó szezonjában azonban Montoya néhány riválisát rossz szemmel nézte. Időnként a főnökét, Frank […]

2024. 04. 11.Vámosi Péter
AlpineF1

Az Alpine cáfolja, hogy eladó lenne az F1-es csapatuk

Az Alpine F1-es csapat eladására vonatkozó javaslatokat az enstone-i alakulat kategorikusan visszautasította. Olyan pletykák láttak napvilágot, amelyek szerint az angol-francia vállalat eladó. Az lenne az egyetlen feltétel, hogy az új tulajdonos megtartja a Renault erőforrást. A francia gyártó a többségi tulajdonosa az istállónak, amely az Alpine sportosabb almárka név alatt versenyez. Júniusban a cég részvényeinek […]

2024. 04. 11.Vámosi Péter