CÍMKE

McLaren

daniel brühl, lauda, rali, audi, lanciaFan Zone

„Lauda” ralizik: itt a magyar nyelvű előzetese a Verseny a győzelemértnek!

Miközben Niki Lauda a visszatérését, majd az utolsó bajnoki címét ünnepelhette a McLarennel, addig a ralivilágbajnokság a B csoportos autói a valaha volt legveszélyesebb szörnyetegekké váltak. Borzasztó nagy rivalizálás kezdődött a gyártók között, és ebből nyilván nem maradhatott ki a német Audi és az olasz Lancia sem. Leghevesebb harcuk 1983-ban volt, amikor ez a film is […]

2024. 03. 25.Vámosi Péter
Ayrton Senna, McLaren MP4/4, LEGOF1

Senna karrierje kezdetének 40. évforulóját LEGO-val ünnepeljük

1984. március 25-én indult Ayrton Senna Forma-1-es pályafutása, hazai versenyével, a Brazil Nagydíjjal. A 17. helyre kvalifikált a Tolemannal, ám nyolc kör után turbóhiba miatt kiállni kényszerült. Hatodik versenyén, Monacóban azonban már dobogóra állt, második lett. Első győzelmét pedig a következő évben szerezte meg a Lotusszal. A legeredményesebb azonban a McLarennel lett, mely csapattal három […]

2024. 03. 25.Tajthi Andrea
Lando Norris, McLarenF1

Norris elmondta, mi Sainz szerint a ,,siker kulcsa”: El kell menni vakbélműtétre!

Lando Norris a verseny után elmondta, Carlos Sainz azt javasolta neki, hogy a télen ő is vetesse ki a vakbelét. Szaúd-Arábiában nem indult a spanyol pilóta, mivel vakbélműtétet kellett elvégeznie rajta. Autóját Oliver Bearman vezette, aki pontot is szerzett a Ferrari idei konstrukciójával. Melbourne-ben viszont már a 29 éves versenyző vette át a stafétabotot, és […]

2024. 03. 24.Csonka Nikolett
Sam Bird, Zak BrownF1

Meglepően hosszú távra szerződött újra a McLarennel Zak Brown!

A McLaren Racing a mai napon hivatalosan is örömmel jelenti be, hogy Zak Brown 2030-ig meghosszabbította vezérigazgatói szerződését. Brown 2016-ban csatlakozott a McLaren Racinghez a McLaren Technology Group ügyvezető igazgatójaként, 2018 áprilisában vette át a vezérigazgatói széket. Vezérigazgatóként Brown kulcsszerepet játszott a McLaren Racing stratégiai irányvonalának kialakításában, felügyelte a McLaren összes versenycsapatának magas szintű operatív […]

2024. 03. 22.Vámosi Péter
Oscar PiastriF1

Extra védelmet kap Melbourne-ben Piastri

Második hazai versenyére készül a McLaren ausztrálja Oscar Piastri. A sikeres első éve után pedig fokozott figyelemre számíthat a honfitársairól. Jövő héten rendezik meg a szezon harmadik versenyét az Ausztrál Nagydíjat, ami kapcsán a McLaren csapatfőnöke Andrea Stella elmondta, hogy a szokottnál is jobban fognak vigyázni Piastrira annak érdekében, hogy minél jobban a versenyre tudjon […]

2024. 03. 15.Hegedűs Dávid
Lando Norris, Charles Leclerc, McLaren, FerrariF1

Kiderült, miért nem büntették Norris kiugrását a versenyfelügyelők

Lando Norris látványosan megugrott tegnap a rajt előtt, ám a bemozdulása nem ért büntetést. A tegnapi Szaúd-arábiai Nagydíj első részének az egyik legvitatottabb kérdése az volt, miért nem szankcionálják az indulás előtt megmozduló brit versenyzőt. Ugyan a McLaren pilótája próbálta idejében korrigálni a hibáját, ám a felvételeken jól látszott, hogy az autója még a piros […]

2024. 03. 10.Csonka Nikolett
Alex PalouMinden más

Így változik 2024-ben az IndyCar – idehaza újra a Network4 közvetíti a versenyeket

Rengeteg technikai fejlesztéssel, átalakult mezőnnyel és új helyszínekkel startol az idei IndyCar szezon, amelyet idén is a Network4 Media Group felületein követhetnek a magyar rajongók. Az idei év számos újdonságot tartogat az új és a régi nézők számára is. Amerika Forma-1-ét a Network4 hozza el a magyar rajongóknak, akik idén is a ARENA4, a MATCH4, […]

2024. 03. 09.Sajtóhír
Fernando Alonso, Aston MartinF1

Alonso megmutatta oroszlánkörmeit, ezúttal legyűrte Russellt és Verstappent

Fernando Alonso volt a leggyorsabb a Szaúd-arábiai Nagydíj második szabadedzésén, a második legjobb időt George Russell autózta, míg a harmadik Max Verstappen lett. 10 perccel később kezdődött a gyakorlás a boxok ellenőrzése miatt. Így a zöld jelzés után a legtöbb versenyző azonnal kihajtott a pályára, emiatt kisebb forgalom alakult ki a versenyzésre kijelölt aszfaltcsíkon. Ez […]

2024. 03. 07.Csonka Nikolett
Max Verstappen, Red BullF1

Verstappen ezúttal nem ,,cicázott” annyit a mezőnnyel, már az első szabadedzésen az élre állt

Max Verstappen volt a leggyorsabb a Szaúd-arábiai Nagydíj első szabadedzésén, a második legjobb időt Fernando Alonso autózta, míg a harmadik George Russell lett. Elsőként a Kick Sauber két versenyzője és Lewis Hamilton hajtott ki a pályára, majd kis vártatva a többiek is követték a három pilóta példáját. Ez is érdekelhet Háborús konfliktus írhatja át az […]

2024. 03. 07.Csonka Nikolett
F1, Forma-1, Bahreini NagydíjF1

Az F1-es pontversenyek állása

A 2024-es első Forma-1-es verseny után még nem okoz nagy újdonságot az egyéni pontverseny sorrendje, hiszen az megegyezik a verseny végeredményével. Max Verstappen maximális pontot gyűjtött a Bahreini Nagydíjon, mivel a győzelemért járó 25 ponton túl a leggyorsabb körért járó pluszpontot is megszerezte. Mivel a csapattársa, Sergio Pérez lett a második, a Red Bull Racing […]

2024. 03. 02.Motorsport Online
Carlos Sainz, FerrariF1

Ébredezik a Red Bull, de Sainzot és Alonsót nem tudták elcsípni az időmérő előtt

Carlos Sainz volt a leggyorsabb a Bahreini Nagydíj harmadik szabadedzésén, a második legjobb időt Fernando Alonso autózta, míg a harmadik Max Verstappen lett. Lewis Hamilton hajtott ki először a pályára, mindaddig a többi versenyző még a garázsban nézelődött. A pilóták többsége nem mutatott túl nagy érdeklődést a pályán történő körözgetés iránt, mivel az időmérőt és […]

2024. 03. 01.Csonka Nikolett
Lewis Hamilton, MercedesF1

Egyelőre a Mercedesé az éjszaka, a Red Bullt az Aston Martin is megelőzte

Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Bahreini Nagydíj második szabadedzésén, a második legjobb időt George Russell autózta, míg a harmadik Fernando Alonso lett. Ezúttal Nico Hülkenberg és Guanyu Zhou hajtott ki először a pályára, míg Valtteri Bottas nevét feljegyezték a stewardok, mivel korábban lépte át a boxutca vonalát. A Mercedes és a Ferrari korai párbaját […]

2024. 02. 29.Csonka Nikolett