CÍMKE

teszt

AcostaMoto

Acostának meghozhatja a sikert a jól bevált a 37-es, amit honfitársa távozása okán örökölt meg

Barcelonában Pedro Acosta a KTM gyári csapat első tesztje alapján úgy véli, azt osztrák gyártónak minden esélye megvan, hogy felvegye a versenyt a Ducatival. Pedro Acosta 2021-ben, debütáló szezonjában megnyerte a Moto3-as, majd két évvel később pedig Moto2-es világbajnoki címet. A spanyol gyorsan megtalálta a helyét a MotoGP-ben, és a KTM versenyzői sorának élére emelkedett. […]

2024. 11. 22.Vörös Kamilla
MMMoto

Márquez puszta szeretetből elküldte a p*csába korábbi csapatát, ahol még az édesapja is az arcába röhögött

Marc Márquez máris odaszúrt korábbi csapatának, ám, ahogy ő mondja, mindezt csak szeretetből. Álex Márquez végzett ugyanis a legelőkelőbb pozícióban a keddi barcelonai teszten, amit természetesen a bátyja sem hagyott szó és bemutatás nélkül. A nyolcszoros világbajnok a hét elején futotta első köreit a gyári Ducatival. A leginkább Pókemberre emlékeztető spanyol azonban nem bírt öccsével, […]

2024. 11. 21.Vörös Kamilla
BagnaiaMoto

Bagnaiának kellett 10 km séta, hogy összeszedje magát a bajnoki cím elvesztése után

Pecco Bagnaia ismét a 63-as rajtszámmal szerepelt a barcelonai teszten. A gyári versenyző a harmadik hellyel eredményes napot zárt, de hétfőn ki kellett szellőztetnie a fejét. Francesco Bagnaia pár napja vesztette el a világbajnoki címet Jorge Martín ellen, kedden pedig új csapattársat kapott Marc Márquez személyében. Mielőtt az olasz kedden belevetette magát a munkába, mentálisan […]

2024. 11. 21.Vörös Kamilla
MartínMoto

Martín rajtszáma még talány, Bagnaia robbantott a teszten, és Márquez sem lehet csalódott

Jorge Martín megérkezett az Apriliához. A világbajnokot a boxban hangos tapssal fogadta csapata. A „Martinator” fekete Apriliáján nem a választott rajtszám, hanem arany csillagok szerepelnek. A barcelonai teszt pedig már javában zajlik. Még mielőtt a redőny felment volna az Aprilia Racingnél, már jelentős tömeg gyűlt össze a „Martinator” új boxa előtt. Kevesebb mint 48 órával […]

2024. 11. 19.Vörös Kamilla
Rossi BMWAutó

Így vélekedik Rossi a csodaautóról, amely egy Marvel filmben is megállná a helyét

Valentino Rossi egy BMW M Hybrid V8-assal tesztelt a bahreini versenypályán. Az olasz a hetedik helyig küzdötte fel magát, és nagyon jól érezte magát a hiperautó pilótafülkéjében. A 2024-es FIA WEC szezonzárójára a hétvégén került sor Bahreinben. A sportkocsi-világbajnokság közvetlenül utána ugyanott tartotta újonctesztjét. A teszt célja az volt, hogy az új pilóták megismerkedjenek a […]

2024. 11. 05.Vörös Kamilla
Yuki TsunodaF1

Megkapja a várt lehetőséget a Red Bulltól Tsunoda

A Red Bull csapatfőnöke Christian Horner megerősítette, hogy az RB pilótája Yuki Tsunoda még idén tesztlehetőséget kap a nagycsapattól. A japán pilóta 2021 tagja az energiaitalosok második csapatának, miután a Honda és a Red Bull utánpótlásából került be a Forma-1-be. Ez is érdekelhet Leclerc nyert brit közönség előtt, Antonelli versenye drámai küzdelemmel ért véget 2026.07.05. […]

2024. 10. 26.Hegedűs Dávid
Andrea DoviziosoMoto

A visszavonult legenda harmadszor is MotoGP-motorra pattanhat idén

Andrea Dovizioso ismét motorra pattanhat, ezúttal Jerezben tesztelhet a Yamahával novemberben. Idén ez már a harmadik alkalom lenne. A Monster Yamaha csapatigazgatója, Massimo Meregalli elmondása szerint várhatóan Andrea Dovizioso következő MotoGP-tesztje novemberben lesz Jerezben. Amennyiben Cal Crutchlow továbbra sem tud motorozni, Dovizioso számára ez már az idei harmadik teszt lehet az M1-es motorral. Ez is […]

2024. 09. 11.Börcsök Réka
YamahaMoto

Valenciában is rájár a rúd a Yamaha versenyzőire

A Yamaha gyári csapata jelenleg a két állandó versenyzővel, Fabio Quartararóval és Álex Rinsszel tesztelt Valenciában, és szerette volna megtenni a döntő lépést a jövőre nézve. Az időjárás azonban nem könnyítette meg a helyzetüket. A Yamaha ezekben a napokban kihasználja a MotoGP-naptárban lévő hosszabb szünetet egy újabb háromnapos privát tesztre, ami jelenleg a D kategóriában […]

2024. 06. 13.Vörös Kamilla
Kimi AntonelliF1

Antonelli legyőzte Russellt a teszten, fő esélyes lett a Mercedesnél

Olaszországból érkező sajtóhírek alapján igencsak kedvező helyzetbe került Kimi Antonelli. A forrás szerint az olasz tehetség annyira meggyőzte a Mercedes vezérkarát, hogy ők számukra nem kérdés, hogy ki legyen Lewis Hamilton utódja. Silverstone-ban rendezett egy felmérő, privát tesztet a Mercedes, Kimi Antonelli és a jelenlegi pilóta George Russell, valamint a tartalékpilóta Mick Schumacher részvételével. A […]

2024. 05. 29.Hegedűs Dávid
RinsMoto

Bombameglepetés a mugellói teszten, Rins robbantott a Yamahával

A spanyol Álex Rins érte el a leggyorsabb időt a Yamaha, a Honda és az Aprilia által szervezett privát MotoGP-teszt mindkét napján Mugellóban. Összesen nyolc versenyző tesztelt Toszkánában. A Honda és a Yamaha a szabad hetet kihasználva privát tesztet tartott a mugellói pályán, amit a gyári csapatok állandó versenyzői is elvégezhettek az engedményeknek köszönhetően. Míg […]

2024. 05. 17.Vörös Kamilla
MirMoto

Az eredmények ugyan nem tükrözik, de Mir szerint feltámadni látszik a Honda

Joan Mir, a Repsol Honda versenyzője szinte ragyogott az örömtől a MotoGP hétfői jerezi tesztjén. A mallorcai bízik abban, hogy jó irányt talált az RC213V-vel. Joan Mir a vasárnapi Spanyol Nagydíjon a japán márka legjobb versenyzőjeként a 12. helyen végzett, a hétfői, 16.30-kor kezdődő teszten 1:37,7 perces idejével a 21. helyen zárt. Összehasonlításképpen: Fabio Di […]

2024. 04. 30.Vörös Kamilla
Andrea Kimi AntonelliF1

A Hamilton helyére pályázó Kimi, már tesztelt is a Mercedesszel!

Andrea Kimi Antonelli sikeresen teljesítette első Forma-1-es tesztnapját, és megszerezte első tapasztalatait a Red Bull Ringen. A 17 éves Antonelli a Mercedes F1-es juniorprogramjának tagja, és az együléses kategóriákban nyújtott teljesítménye alapján a jövő F1-es sztárjaként tartják számon. Ez is érdekelhet Leclerc nyert brit közönség előtt, Antonelli versenye drámai küzdelemmel ért véget 2026.07.05. 17:31 Nem […]

2024. 04. 18.Tajthi Andrea