Megkezdődtek a küzdelmek a Balaton Parkban, ahova idén a Superbike-világbajnokság mezőnye immár másodszor látogat. Szerkesztőségünk a Yamaha szatellitversenyzőit faggatta tavalyi emlékeikről és idei esélyeikről.
Remy Gardnernek nem jött ki a lépés a tavalyi futamon, hiszen ő is részese volt az első versenyen történt tömeges bukásnak, amiben meg is sérült, így fel kellett adnia a hétvége további részét. Ennek ellenére a pályáról pozitívan gondolkodik.
Gardner: „Azt hittem, egy kicsit kicsi lesz, olyasmi, mint egy gokartpálya, de valójában egész szórakoztató”
„A pálya jó. Valójában élvezem. Azt hittem, egy kicsit kicsi lesz, olyasmi, mint egy gokartpálya, de valójában egész szórakoztató” – mondta Gardner, majd felidézte a tavalyi versenyen történteket: „Tavaly még egy kört sem sikerült befejeznem a versenyen. Sajnos Ryan Vickers kiütött, aki még három-négy embert magával vitt mögöttem, aztán eltalált engem is. Szóval eltört néhány bordám és a szegycsontom, és az éjszakát kórházban töltöttem. Remélhetőleg ez nem történik meg újra.”
A 2025-öshöz képest a körülmények most jóval barátságosabbak, hiszen nem 30-35 fokban köröznek a versenyzők a pályán. Ez segítheti a Yamahát is. „Őszintén szólva remélhetőleg segíteni fog nekünk… a hűvösebb idő általában segít a tapadáson, szóval remélhetőleg a javunkra válik.” A pályát erősnek érzi a Yamaha számára is: „Szerintem igen, ez egy erős pálya lehet számunkra. Sok a kemény fékezés, a motor pedig jó a féktávokon.” Ugyanakkor hangsúlyozta a realitás fontosságát, de optimista maradt: „Azt hiszem itt versenyképesebbek lehetünk. Ha benne lennénk az első hatban vagy hétben, az jó eredmény lenne.” Szerinte ez elérhető cél: „Minden hétvégén hinned kell abban, hogy elérhető, különben nincs értelme megjelenni. A dobogó… sosem lehet tudni, bármi megtörténhet a versenyen, szóval mindig optimistának kell maradni.”
Stefano Manzi még lábadozik sérüléséből
Csapattársa, Stefano Manzi tavaly sikeres hétvégét teljesített Magyarországon, ám akkor még a Supersport-kategória éllovasaként nyerte meg mindkét futamot. Az olasz évkezdete nem volt egyszerű, de reméli, hogy elindult valami. Azonban elvárásokat nem támaszt az eredményekkel kapcsolatban. „Nehéz bármit is mondani, mert általában nem támasztok elvárásokat a hétvégével kapcsolatban. Csak megpróbálom a lehető legjobb munkát végezni a csapattal és megtalálni a megfelelő beállításokat.” – mondta, majd felidézte, hogy tavaly dupla győzelmet aratott ezen a pályán, ami miatt jó érzésekkel tért vissza. Az idei szezon azonban nem indult könnyen számára: „Egy nem túl könnyű időszakból érkezem, mert Ausztráliában volt egy csúnya sérülésem… még mindig lábadozom a bokaproblémámból.” Ennek ellenére bizakodó, különösen az asseni hétvége után.
Az alkalmazkodásáról szólva Stefano Manzi elismerte, hogy a Superbike kategóriára való átállás nem egyszerű feladat: „Ó, nem könnyű, mert az sem egyszerű, ha egy olyan pályára jössz, ahol egy éve nem voltál, és most egy másik kategóriával térsz vissza. Az első edzés nem a legegyszerűbb. De mondhatom, hogy egész jó, mert tavaly is, amikor először kerültem kapcsolatba a Superbike-kal az első teszten, jó volt az érzés, szóval az alkalmazkodáson még dolgozom, de jól haladok.”
Sam Lowes: „Nem aggódom” – jöhet az újabb magyarországi dobogó?
A fejlődés kapcsán már árnyaltabban fogalmazott: „Igen, érzem a fejlődést, és látom a csapattal közösen is. De ha a mostani eredményeimet nézed, ott nem látod a fejlődést, mert még nem vagyok az élen. De ez is része ennek a kategóriának, hogy mindenki nagyon közel van egymáshoz, szóval néha teszel egy lépést előre, de az nem látszik az eredményen, aztán egyik hétvégéről a másikra jöhet egy nagy ugrás az eredményekben. Szóval remélem, ez a lehető leghamarabb bekövetkezik.”
A közérzetét illetően összességében pozitív maradt, ugyanakkor nem hallgatta el a nehézségeket sem: „Igen, nem érzem rosszul magam a motoron, de úgy érzem, dolgoznunk kell a javuláson. Az sem volt könnyű, hogy idén télen sokat esett az eső a teszteken, így nem tudtunk sok kilométert megtenni, de pozitív vagyok azzal kapcsolatban, amit csinálunk.”
Magyarországból még semmit nem fedezett fel Manzi, de a gulyást kipróbálná
Magyarországról és Budapestről beszélve kiderült, hogy eddig alig volt lehetősége körülnézni: „Még sajnos nem. Általában a lehető legkésőbb érkezünk, és hétfő reggel már megyünk is vissza edzeni. Szóval nincs időm várost nézni. De van néhány kollégám, versenyzőtársam, akik Budapesten maradtak, és azt mondták, hogy szép hely.”
A magyar konyha is felfedezésre vár még számára: „Jelenleg még nem próbáltam magyar ételt. Mert általában itt eszünk a vendéglátásban, ahol átlagos ételek vannak. De lehet, hogy ezen a vasárnap este – mivel csak hétfőn repülök – elmegyek egy tipikus étterembe és kipróbálok valamit.”
A gulyás említésére felcsillant az érdeklődése: „Oké, gulyás. Az jó. Tudsz valami jó helyet?” A beszélgetést végül egy könnyed poénnal zárta, miután fény derült tá, hogy otthon készülnek a legjobb gulyások: „Akkor el kell mennem hozzátok gulyást enni!”
A két versenyző az első szabadedzést a 16. és 17. helyen zárta, így bőven van még fejlesztenivalójuk, ha elvárásaikat eredményre szeretnék váltani.
,,Ez egy király pálya a versenyzéshez” – Locatelli a pályát méltatta a hétvége előtt
