SZERZŐ

Hegedűs Dávid

Lando NorrisF1

Norris nyerte a hosszú időre félbeszakított első azeri edzést

Lando Norris sikerével indult a Forma-1-es azeri versenyhétvége. A gyakorlás nem volt zökkenőmentes, mivel a rázókővel adódtak gondot, emiatt húsz percig szünetelt a körözés. Elsőként az üléséért küzdő Franco Colapinto hajtott ki a pályára az Alpine-nal, aki hamar is visszahajtott a boxba, eközben pedig a teljes mezőny már a pályán volt. Ez is érdekelhet Van […]

2025. 09. 19.Hegedűs Dávid
Laura VIllarsMinden más

Egy nő is elindul az FIA elnöki pozíciójáért

Az év végén tartják az FIA elnökválasztását, amelyre eddig két hivatalos induló volt. Most azonban egy harmadik jelölt is bejelentette az indulását, egy női autóversenyző. A mindössze 28 éves svájci Laura Villars az eddigi elnök Mohammed Ben Sulayem, és az egykori F1-es versenybíró Tim Mayer után a harmadik, aki harcba száll az elnöki posztért. Ez […]

2025. 09. 18.Hegedűs Dávid
CadillacF1

Brutális pénzekért toboroz személyzetet a Forma-1-be érkező Cadillac

Gőzerővel készül a debütálásra az amerikai Cadillac Forma-1-es csapata. A kezdéshez már szinte minden adott, ám a háttérben még van hova felzárkózni. Van csapatfőnök, motorbeszállító, versenyzők, sikeres tesztek. Azonban a nagy tervekhez elengedhetetlen komoly és nagy háttérszemélyzet. Ez is érdekelhet Van egy dolog, ami Hamiltont „nagyon felzaklatja” az idei évben 2026.08.15. 07:11 A Le Mans-i […]

2025. 09. 18.Hegedűs Dávid
Esteban OconF1

Forradalmi ötlete van Oconnak a sprintfutamok helyére

Továbbra is igencsak megosztó téma a Forma-1 világában a sprintversenyek kérdésköre. A terv ezzel az izgalmak fokozása volt, ám Esteban Ocon szerint másfajta újítás érdekesebb lehetne. Jövőre is hat helyszínen rendeznek majd sprintfutamokat a száguldó cirkuszban. Ám ezen formátum hosszútávú jövője továbbra sem biztos, az FIA és az F1 folyamatosan vizsgálja és próbálkozik a különböző […]

2025. 09. 17.Hegedűs Dávid
Cadillac Formula 1 TeamF1

Hogy áll a felkészülés hajrájában a Cadillac?

Már csak pár hónap és megkezdődik a Forma-1 új korszaka, amelyben a Cadillac érkezésével egy új csapat is részt vesz. Az újonc amerikai istállónál már szinte minden részlet ismert, tudjuk, hogy az első pár évben Ferrari motorokat fognak használni, valamint Sergio Pérez és Valtteri Bottas lesznek a csapat pilótái. Ez is érdekelhet Van egy dolog, […]

2025. 09. 16.Hegedűs Dávid
Max VerstappenF1

Először nyilatkozott az apaságról Max Verstappen

Májusban hatalmas fordulatot vett a címvédő Max Verstappen élete. A holland pilótának ugyanis megszületett az első gyermeke. A négyszeres bajnok eddig is nevelt már egy gyereket, hiszen a párjának, Kelly Piquetnek volt már egy kislánya, még Danyil Kvyattól. Ez is érdekelhet Van egy dolog, ami Hamiltont „nagyon felzaklatja” az idei évben 2026.08.15. 07:11 A Le […]

2025. 09. 14.Hegedűs Dávid
WilliamsF1

Megvan a Williams fellebbezésének eredménye

Igencsak felháborodtak sokan, amikor még Hollandiában Carlos Sainz kapott büntetést a Liam Lawsonnal történt ütközésért. A spanyol emellett büntetőpontokat is kapott a verseny után. A Williams azonban nem nyugodott bele a dolgokba és rögtön a hétvége után fellebbezést nyújtottak be. Ez is érdekelhet Van egy dolog, ami Hamiltont „nagyon felzaklatja” az idei évben 2026.08.15. 07:11 […]

2025. 09. 13.Hegedűs Dávid
Liam Lawson, Isack HadjarF1

Még maga Lawson is úgy érzi, hogy Hadjar készen áll a Red Bullra

Kétségkívül az idei év egyik legpozitívabb színfoltja Isack Hadjar. Az újonc francia pilóta messze túlszárnyalja a várakozásokat és abszolút húzóembere a Racing Bulls csapatnak. A korábbiakhoz képest jóval nagyobb nyomás nehezedik a Red Bull négy F1-es versenyzőjére, de leginkább azokra, akik Max Verstappen mellett vannak, vagy oda vágyakoznak. Pérez menesztése óta a nagycsapat nem talál […]

2025. 09. 12.Hegedűs Dávid
Monza, TifosiF1

Monzában a Tifosi kijelentette, hogy kit szeretnének vörösben látni?

A hétvági Forma-1-es Olasz Nagydíj a hazai szurkolók számára nem hozott túl sok örömöt, ugyanis egyik autójuk sem állt dobogóra. A versenyt Max Verstappen nyerte, simán legyőzve a két McLarent. A holland klasszis jövője régóta téma, noha 2026-ban is a Red Bull versenyzője lesz, ám a további jövője továbbra is bizonytalan. Ez is érdekelhet Van […]

2025. 09. 11.Hegedűs Dávid
Frederic Vassuer, Lewis HamiltonF1

Vasseurt meglepte Hamilton monzai fogadtatása

Túl van az első Olasz Nagydíján Ferrari versenyzőként Lewis Hamilton. A brit ugyan még továbbra sem állt dobogón, de jó versenyt futott, és az egész hétvége során jó légkör vette őt körül Monzában. Sokáig kétséges volt, miként fogadja majd a Tifosi a sokáig ősi rivális Lewis Hamiltont, akinek ráadásul nincs túl jó éve vörösben. Ez […]

2025. 09. 10.Hegedűs Dávid
McLaren, Alexander DunneF1

A McLaren pilótájával szemezget a Red Bull

Max Verstappen bravúros monzai sikere után némileg jobb légkör veszi körül a Red Bullt, ám a jövő év miatt továbbra is vakarhatják a fejüket, már ami a pilótafelállást illeti. A harmadi, futamon megcserélte egymással Liam Lawsont és Yuki Tsunodát az energiaitalos gárda, ám a japán is messze elmarad holland csapattársától. Ez is érdekelhet Van egy […]

2025. 09. 09.Hegedűs Dávid
Max VerstappenF1

A történelemkönyvekbe került Verstappen monzai sikere

Magabiztos és fölényes sikert aratott Max Verstappen Monzában. A címvédő nem csak a McLarenek legyőzését ünnepelheti, hanem egy nem mindennapi rekorddöntést is. A négyszeres bajnok már a szombati időmérő edzésen mérföldkövet ért el, a pole-t érő köre volt ugyanis a Forma-1 történetének leggyorsabb átlagsebességű köre. Ez is érdekelhet Van egy dolog, ami Hamiltont „nagyon felzaklatja” […]

2025. 09. 08.Hegedűs Dávid