Tajthi Andrea
SZERZŐ

Tajthi Andrea

1998 óta követem a Forma–1-et, 2010 óta pedig újságíróként is foglalkozom az autósporttal. Fő területem a Forma–1, különös tekintettel a sport gazdasági hátterére és a csapatok, illetve versenyzők mögötti történetekre. Emellett rendszeresen és kritikus szemmel figyelem a női versenyzők és bajnokságok történéseit is.

Lando Norris , Alexander AlbonF1

Alex Albon óvatosságra inti Lando Norrist!

Max Verstappen a vasárnapi Abu Dhabi Nagydíj megnyerése után „hivatalosan” is megünnepelte idei bajnoki címét, amit a két hónappal ezelőtt, a Katari Nagydíjon már bebiztosított. A McLaren brit versenyzője, Verstappen barátja, Lando Norris is kifejezte vágyát, hogy egyszer világbajnokságot nyerjen. Mindeközben a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner, és a csapat tanácsadója, Helmut Marko is elismerte, […]

2023. 11. 29.Tajthi Andrea
Graham Hill, F1F1

Szenvedélyének tragikus áldozata lett a kétszeres F1-es világbajnok – 48 éve

1975-ben ezen a napon, november 29-én repülőgép szerencsétlenség áldozata lett a kétszeres Forma-1-es világbajnok Graham Hill – többedmagával. Hill, aki a repülés szerelmese is volt, és pilóta engedélye is volt, a kisrepülőgépet maga vezette, ám amikor a hertfordshire-i Elstree Aerodrome-on ködben próbált landolni, végül lezuhant egy golfpályán, majd fáknak csapódott és lángba borult. A köd olyan […]

2023. 11. 29.Tajthi Andrea
Günther Steiner: Surviving to driveF1

Érkezik Günther Steiner könyve magyar nyelven!

Többször hangsúlyoztam már, hogy nem szeretem a magyar szerzős F1-es életrajzi, és évkönyveket. Egyszerűen azért, mert nem nyújt újat, pluszt, leginkább a neten fellelhető anyagokból vannak összeollózva. Más a helyzet azokkal a könyvekkel, amelyek szerzője nem magyar. Itt is érdemes óvatosnak lenni, mert a fenti állításom külföldi szerzőkre igaz lehet. Ha jó életrajzi könyveket kerestek, […]

2023. 11. 28.Tajthi Andrea
Max Verstappen, Lewis Hamilton, F1F1

Döbbenet: Ismét Forma-1 „rajongók” verekedtek a nézőtéren

A Forma-1 rajongók évtizdeken át büszkék lehettek arra, hogy összességében kulturált közegnek mondhatta magát. A szócsaták és viták a szurkolói táborok közt persze akkor is megvolt, de agresszióig nem fajult a dolog. Az utóbbi években azonban a rajongótábor bővülésével sajnos minőségbeli romlás is következett – tisztelet a kivételnek. A lelátók pedig egyre gyakrabban válnak olyanná, […]

2023. 11. 28.Tajthi Andrea
Sebastian VettelMinden más

Sebastian Vettel újra versenyezne: „a fejemben van a dolog”

Sebastian Vettel továbbra sem zárja ki egy esetleges motorsportba való visszatérés lehetőségét. A 36 éves négyszeres Forma-1-es világbajnok tavaly év végén vonult vissza a Forma-1-ből, de folyamatosan utalt arra, hogy a karrierje valójában még nem biztos, hogy véget ért. Noha azt is hangsúlyozta, hogy a lehető legtöbb időt szeretné a családjával tölteni. Ez is érdekelhet […]

2023. 11. 27.Tajthi Andrea
Logan SargeantF1

Hoppá, ezt kipletykálták! Sargeant maradhat a Williamsnél 2024-ben?

Úgy tűnik, hogy a Williams véletlenül a hivatalos bejelentés előtt megerősítette, hogy Logan Sargeant 2024-ben is versenyzőjük lesz. A dolgok jelenlegi, hivatalos állása szerint Sargeant az egyetlen olyan versenyző a 2023-as mezőnyből. Sok kritika is érte az amerikai versenyzőt, az önbizalma a szezon második felében szemmel láthatóan jelentősen csökkent. A pletykák ellenére azonban a csapat […]

2023. 11. 27.Tajthi Andrea
Alexander AlbonF1

Alex Albon abszolút tarolt az F1-es időmérőkön, és van egy páros, akik teljesen egyenlők voltak

Miután túlestünk a 2023-as F1-es szezonon, ezzel pedig az összes kvalifikáción is. Ideje vetni egy pillantást arra, hogy ki hányszor tudta legyőzni csapattársát az időmérőkön. Elvégre a kvalifikációkon a gyengébb csapatoknak is könnyebb villantaniuk, mint a versenyeken. Ezt mutatja az is, hogy többször előfordult, hogy meglepetésre egy-egy kiscsapat versenyzője is Q3-ba, vagyis a top 10-be […]

2023. 11. 27.Tajthi Andrea
Sergio PérezF1

Pérez a verseny után még figyelmeztetést is kapott!

A Red Bull mexikó versenyzője, Sergio Pérez hivatalos figyelmeztetést kapott a stewardoktól, miután az Abu Dhabiban rendezett szezonzárón, rádión kritikát intézett stewardok ellen. Miután öt másodperces időbüntetést kapott a McLaren versenyzőjével, Lando Norrisszal való incidenséért, a csalódott Pérez rádión keresztül panaszkodott mérnökének, és „viccnek” nevezte a döntést. Ez is érdekelhet Az FIA elnöke újabb részleteket […]

2023. 11. 27.Tajthi Andrea
Valtteri BottasAjánló

Megvettük Bottas seggét egy egész évre!

Valtteri Bottassal 2011-ben találkoztunk először, és már akkor meglepett minket a finn versenyző. Akkor még nem voltak ilyen mértékben elterjedve a közösségi oldalak, mint most és kevés versenyző használta azokat. Bottast már akkor követtük Facebookon. Mikor aztán 2011 elején a GP3-as mezőnnyel ő is Hungaroringen tesztelt, nagy megdöbbenéssel nyugtáztuk, hogy ahogy sétáltunk a paddockban, még […]

2023. 11. 27.Tajthi Andrea
Max VerstappenF1

Verstappen: „Ő nem nő, hanem férfi!”

Az emberek gyakran adnak nevet az autójuknak. Sokszor megesik ez a Forma-1-es versenyzőkkel is. Leginkább Sebastian Vettel volt híres arról, hogy minden versenyautóját elnevezi. Ezek női nevek voltak, és talán az is a leggyakoribb, hogy a férfiak női nevet adnak az autójuknak. Max Verstappen azonban nem ért ezzel egyet. Ez is érdekelhet Az FIA elnöke […]

2023. 11. 26.Tajthi Andrea
Max VerstappenF1

Finn világbajnok adott át díjat Verstappen számára

A rali-világbajnok Kalle Rovanperä is Abu Dhabiban volt az F1-es szezonzárón. A 23 éves raliversenyző nem csak egyszerűen néző volt, szerepet is vállalt. Rovanperä adta át Max Verstappennek az F1-es szezon legjobb kvalifikációs versenyzőjének járó díjat. A díj egy feliratozott Pirelli gumiabroncs volt. Ez is érdekelhet Az FIA elnöke újabb részleteket árult el a visszatérő V8-as […]

2023. 11. 26.Tajthi Andrea
Lando Norris, Lewis HamiltonF1

Norris, Russell és Hamilton nem tudták megakadályozni, megtört a britek sorozata

Furcsa sorozat szakadt meg a 2023-as Forma-1-es szezonnal, miután az Abu Dhabiban véget ért. 1952 óta először fordult elő, hogy egy szezon során egyszer sem csendült fel a brit himnusz. (Legalábbis ami a győzteseket illeti, hiszen a Brit Nagydíj kezdete előtt természetesen elhangzott.) Ez is érdekelhet Vége a számozásnak: Legendás F1-es pilóták nevét viselik mostantól […]

2023. 11. 26.Tajthi Andrea