Tajthi Andrea
SZERZŐ

Tajthi Andrea

1998 óta követem a Forma–1-et, 2010 óta pedig újságíróként is foglalkozom az autósporttal. Fő területem a Forma–1, különös tekintettel a sport gazdasági hátterére és a csapatok, illetve versenyzők mögötti történetekre. Emellett rendszeresen és kritikus szemmel figyelem a női versenyzők és bajnokságok történéseit is.

Kimi Räikkönen 2007F1

Robin Räikkönen Maranellóban járt a Ferrarinál és szemügyre vette édesapja sikereit

Mint az ismert, Kimi Räikkönen elsőszülött gyermeke, Robin Ace Matias már aktívan gokartozik. Épp ezért, hogy a kisfiú versenyzését könnyebben menedzseljék a jövőben, a család Olaszországba költözött. Ez persze aligha esett nehezükre, hiszen eleve nagyon kedvelik az országot, Minttu és Kimi Räikkönen az esküvőjüket is Olaszországban, Toszkánában tartották. Ez is érdekelhet Az FIA elnöke újabb […]

2023. 12. 10.Tajthi Andrea
lewis hamilton, toto wolffF1

A Mercedes cáfolja, hogy Hamilton lepasszolta volna az FIA díját, pedig úgy tűnik, hogy azt tényleg hazavitte valaki

Egy rajongó azt állította, hogy Lewis Hamilton odaadta neki a 2023-as F1-es szezon harmadik helyezettjeként kapott díjat. Tette mindezt azt követően, hogy korábban bírálta az irányító testületet a Susie Wolff-fal való bánásmód miatt. A Mercedes azonban most cáfolja azt, hogy Hamilton lepasszolta volna trófeáját. Az FIA éves díjkiosztó gálájára került sor pénteken Bakuban, ahol a […]

2023. 12. 10.Tajthi Andrea
Kelly Piquet, Max VerstappenF1

Verstappen barátnőjének minden nap „egy kicsit jobban megszakad a szíve”

Kelly Piquet brazil modell, a Forma-1-es legenda, Nelson Piquet lánya, egyben Max Verstappen barátnője, elárulta, hogy milyen hatással van rá a Gázában zajló konfliktus, és azt mondta, hogy minden nap „egy kicsit jobban megszakad a szíve”. A konfliktus, amely mindkét oldalon borzalmasan sok civil áldozatot követelt, azóta dúl a térségben, hogy október elején a Hamász […]

2023. 12. 10.Tajthi Andrea
Liam LawsonF1

Lawson találkozott a hősével, nem fogod kitalálni, ki az!

Liam Lawson váratlanul debütált idén a Forma-1-ben, annak eredményeként, hogy Zandvoortban Daniel Ricciardo eltörte a kezét és helyettesíteni kellett. Az új-zélandi versenyző végül 5 versenyhétvégét teljesített és közel sem vallott kudarcot, sőt felülmúlta az elvárásokat, még pontot is szerzett. 2024-re ugyan még nem lesz állandó helye az F1-ben, de amint lesz üresedés a Red Bullnál […]

2023. 12. 10.Tajthi Andrea
Lewis HamiltonF1

Hamilton szerint a világ semmiből nem tanult semmit

Lewis Hamilton az Izrael és a Hamász között zajló konfliktus közepette azt állította, hogy „semmit sem tanultunk” a múlt háborúiból. A Gázai övezet körüli konfliktus október óta dúl, november végén egy pillanatnyi tűzszünet lehetővé tette túszok szabadon bocsátását, majd a harcok folytatódtak. Ez is érdekelhet Vége a számozásnak: Legendás F1-es pilóták nevét viselik mostantól a […]

2023. 12. 09.Tajthi Andrea
Pato O’Ward, F1F1

Az F1-es autók űrhajók az IndyCar gépekhez képest

Pato O’Ward kijelentette, hogy a Forma-1-es autók űrhajók az IndyCar autóihoz képest. Mondta ezt miután a McLaren F1-es autóját hajthatta egy szabadedzésen a 2023-as Abu Dhabi Nagydíjon. „A Forma-1(-es autó) egy űrhajó az IndyCarhoz képest, például ahogy kanyarodik, ahogy megáll, ahogy gyorsul” – magyarázta O’Ward. Ez is érdekelhet Az FIA elnöke újabb részleteket árult el […]

2023. 12. 08.Tajthi Andrea
Jean Todt,F1

Jean Todt teljesen megérti Felipe Massa álláspontját a peres ügyében

A Ferrari és az FIA korábbi főnöke, Jean Todt Felipe Massa mellé állt annak az FIA és az FOM ellen indított peres eljárása kapcsán. Massa mindössze egy ponttal maradt le a 2008-as bajnoki címről Lewis Hamiltonnal szemben, de a Ferrari korábbi versenyzője és jogi csapata azt állítja, hogy egy „összeesküvés” áldozata lett, ami miatt elvesztette […]

2023. 12. 08.Tajthi Andrea
Max VerstappenF1

Verstappen tudatosan figyel arra, nehogy úgy járjon, mint Schumacher

Max Verstappen, a Forma-1 háromszoros világbajnoka a japán Motegi pályán megrendezett Honda Thanks Day rendezvényen őszintén elárulta, hogy a versenypályán kívül milyen korlátokkal kell szembenéznie, különösen a „veszélyes sportokban” való részvételt illetően. A korlátozások túlmutatnak a motorsportokon. Michael Schumacher síbalesetének tízéves évfordulójának közeledtével a 26 éves Verstappen megosztotta, hogy a hasonló téli sportokat csapata, a […]

2023. 12. 07.Tajthi Andrea
Pierre Gasly, Liam Lawson, Max Verstappen, Fernando Alonso, Carlos SainzF1

Új név került a kalapba, mint Verstappen lehetséges csapattársa!

Sergio Péreznek 2024 végén lejár a szerződése a Red Bullal, és az elmúlt egy évben nem nagyon nyűgözte le a csapatot. Csapattársának, Max Verstappennek több, mint kétszer annyi pontja lett, mint a második helyen végző Pérez. Ennek köszönhetően szinte mindenki azt tippeli, hogy a mexikói 2025-öt már nem a Red Bullnál tölti majd. Helyére pedig […]

2023. 12. 07.Tajthi Andrea
Max Verstappen, Carlos SainzF1

Vasseur: Verstappen is hibázik

A Ferrari csapatfőnöke, Frederic Vasseur úgy véli, hogy a közel tökéletes 2023-as szezont futó Max Verstappen is könnyen követ el hibákat, ha a riválisok nyomás alá helyezik. Persze elismeri, hogy az olasz csapat idén nem hajtotta eléggé a Red Bull versenyzőjét. Ez is érdekelhet Az FIA elnöke újabb részleteket árult el a visszatérő V8-as motorokról 2026.07.24. […]

2023. 12. 07.Tajthi Andrea
Lando Norris, Oscar Piastri, mclarenF1

A McLaren jellemzője volt, hogy mindenki egymást hibáztatja

A Forma-1 egy korábbi versenystratégája, Bernie Collins rávilágított arra a hibáztatási kultúrára, amely állítása szerint a McLarennél töltött ideje alatt uralkodott. A pályafutását a McLarennél csapatnál kezdő Collins az évek során olyanokkal dolgozott együtt, mint Jenson Button, Sergio Pérez, vagy épp Sebastian Vettel. Hozzászokott a nagy személyiségek menedzseléséhez és a McLarennél sem ez volt a […]

2023. 12. 07.Tajthi Andrea
Daniel Ricciardo, Max VerstappenF1

Érthetetlen: Ricciardo akkora fizetést kaphatott volna, mint Verstappen, de ő visszautasította

Daniel Ricciardo visszautasított egy olyan szerződést a Red Bullnál, amellyel akkora fizetést kapott volna, mint Max Verstappen. Ezt Christian Horner csapatfőnök árulta el. Ricciardo kilépett a Red Bulltól, hogy 2019-re a Renault-hoz igazoljon, most pedig új részletek derültek ki ezzel kapcsolatban, amelyek még megdöbbentőbbé teszik a döntését. Ez is érdekelhet Az FIA elnöke újabb részleteket […]

2023. 12. 06.Tajthi Andrea