Tajthi Andrea
SZERZŐ

Tajthi Andrea

1998 óta követem a Forma–1-et, 2010 óta pedig újságíróként is foglalkozom az autósporttal. Fő területem a Forma–1, különös tekintettel a sport gazdasági hátterére és a csapatok, illetve versenyzők mögötti történetekre. Emellett rendszeresen és kritikus szemmel figyelem a női versenyzők és bajnokságok történéseit is.

Lance StrollF1

Stroll dacosabb volt, mint Norris, és nem engedelmeskedett a csapatutasításnak

Nem a McLaren volt az egyetlen csapat, amely a vasárnapi Magyar Nagydíjon csapatutasítást alkalmazott, és ez némi vitát eredményezett. Míg Lando Norris végül eleget tett a csapat kérésének és átadta az első helyet csapattársának, Oscar Piastrinak, addig az Aston Martinnál Lance Stroll figyelmen kívül hagyta a hasonló utasítást,. Ez is érdekelhet Lesz-e eső? – Legfrissebb időjárás-előrejelzés […]

2024. 07. 24.Tajthi Andrea
Max Verstappen, Lando Norris, F1, Magyar Nagydíj, rajtm startF1

Honnan a francból ismeri Rosberg az F1-es versenyzők egyéni alvási szokásait?

Peter Windsor, veterán F1-es újságíró, egykori F1-es csapatmenedzser bírálta Nico Rosberget és kollégáit a Max Verstappennel kapcsolatos megnyilvánulásuk miatt. Rosberg jelen volt a Magyar Nagydíjon és többedmagával a Sky Sports F1-nek véleményezte a történéseket. Többek között bírálták Verstappen alvási szokásait és azt, hogy a holland versenyző a Magyar Nagydíjat megelőző éjjel szimulátorozással múlatta az időt. […]

2024. 07. 24.Tajthi Andrea
F1, rajt, Ausztrál Nagydíj, VerstappenF1

Megszületett a döntés, hogy változzon-e az F1-es pontrendszer!

A Forma-1-et – és más motorsport bajnokságokat – irányító testület, az FIA és a Forma-1 Bizottság legutóbbi ülésén döntött arról, hogy változtatnak az érvényben lévő pontozási rendszeren. A 2010 óta érvényben lévő szabályzás szerint a 20 fős mezőny első 10 helyezettjének jár világbajnoki pont. Egy év eleji javaslat azonban azt indítványozta, hogy ezt 10 fölé […]

2024. 07. 23.Tajthi Andrea
Mattia BinottoF1

Binotto újra egy Forma-1-es csapatnál!

Az Audi a Ferrari korábbi csapatfőnökét, Mattia Binottót nevezte ki Forma-1-es projektjének élére egy jelentős vezetőségi átrendeződés részeként. Az Audi (mely az F1-ben jelenleg még Kick Sauber néven szerepel) bejelentette, hogy Binotto augusztus 1-jétől a csapat operatív és műszaki vezetőjeként csatlakozik a csapathoz, hogy a 2026-os debütálást megelőző erőfeszítéseket irányítsa. Ez is érdekelhet Lesz-e eső? […]

2024. 07. 23.Tajthi Andrea
Max Verstappen, Red BullF1

Verstappen várja, hogy újra legyen egy Räikkönen az F1-ben

A Forma-1 egyik veterán újságírója, a finn Heikki Kulta már csak néhány versenyhelyszínre látogat el személyesen. Például a Magyar Nagydíjra. A barátságos, méltán elismert újságíró éveken át csalt mosolyt mindenki arcára az F1-es sajtótájékoztatókon azzal, hogy mikor szót kért, kérdése rendszerint a finn versenyzőkhöz szólt. Persze ez talán nem meglepő. Ez is érdekelhet Mi időben […]

2024. 07. 23.Tajthi Andrea
Carlos Sainz, F1, Magyar NagydíjF1

Sorra vettük Carlos Sainz lehetőségeit, te pedig szavazhatsz!

A 2025-ös Forma-1-es szezon kapcsán az egyik legjelentősebb nyitott kérdés még mindig az, hogy Carlos Sainz melyik csapathoz fog szerződni. A spanyol versenyző jelenleg a Ferrari versenyzője, azonban már február elején kiderült, hogy a szezon végeztével kénytelen lesz távozni a csapattól, mert a helyére a hétszeres világbajnok Leiws Hamiltont igazolták le. Ez is érdekelhet Magyar […]

2024. 07. 22.Tajthi Andrea
Pascal Wehrlein, Formula EMinden más

A Formula E világbajnoka lett az egykori F1-es versenyző!

A 2024-es Formula E szezon izgalmas véget ért. A Porsche versenyzője, Pascal Wehrlein lett a London E-Prix második helyezettje, ezzel pedig a szezon világbajnoka. Mindez egy eseménydús verseny végeredménye lett, amelyet végül egy elhibázott Attack Mode aktiválás döntött el. Minden szem a Wehrleiren és a Jaguar pilótáira, Mitch Evansre és Nick Cassidy-re szegeződött, mivel mindhárman […]

2024. 07. 22.Tajthi Andrea
Michelisz NorbertF1

Verstappen barátnője inkább Michelisz versenyén járt a hétvégén

Tényleg így volt, noha nem Michelisz Norbi miatt tett így Max Verstappen kedvese, Kelly, hanem testvére, Nelson Piquet Jr. miatt. Kelly Piquet nem kísérte el Verstappent a múlt hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíjra. Brazíliában volt, mert húga, Julia hamarosan férjhez megy a NASCAR versenyző Daniel Suárezhez. Ez is érdekelhet Rengeteg LEGO versenyautó az Építőjátékok Ünnepe 2026-on […]

2024. 07. 22.Tajthi Andrea
Mark Webber, Sebastian Vettel, 2023 Sepang, Multi-21, F1F1

Az elmúlt 35 év legbotrányosabb csapatutasításos F1-es esetei

Bár ismét új győztest avathattunk a Magyar Nagydíjon Oscar Piastri személyében, mégsem ez lett a verseny legemlékezetesebb eleme. Hanem az, hogy a csapat a saját indoklatlanul megvariált stratégiáját azzal kompenzálta ki, hogy csapatutasítást alkalmazott. Megcserélték a versenyzőik kerékcseréjének sorrendjét, ami Piastrit hozta hátrányba. A csapat érzékelte, hogy ez inkorrekt volt Piastrira nézve, ezért többször, nyomatékosan kérték […]

2024. 07. 21.Tajthi Andrea
Oscar Piastri, McLarenF1

F1 pontverseny: A közjáték ellenére a McLaren már a Red Bull sarkában van!

A Magyar Nagydíj sima kettős McLaren győzelmet hozott, azonban a csapat igen kellemetlen közjátékot kerekített rádión, kellemetlen helyzetbe hozva versenyzőiket egy elhibázott, jobban mondva felesleges stratégiai lépés miatt. Sokáig úgy tűnt, hogy kényelmes Oscar Piastri győzelem lesz, kényelmes Lando Norris második hellyel. A csapat azonban indokolatlanul el kezdett tartani Lewis Hamiltontól, és megcserélte a versenyzőik […]

2024. 07. 21.Tajthi Andrea
Oscar Piastri, McLarenF1

Rossz szájízű McLaren győzelem és Hamilton-Verstappen ütközés a Magyar Nagydíjon

Versenyzői, rádiós panaszkodással teli volt a Forma-1-es Magyar Nagydíj. Norrisnak szinte rimánkodott a McLaren, hogy engedje el Piastrit. A 39. Magyar Nagydíj pole pozícióját a Herendi porcelán mintás sisakkal Lando Norris foglalhatta el. Mellette csapattársa Oscar Piastri várta a rajtot, mögöttük pedig Max Verstappen és Carlos Sainz sorakozott fel. Ez is érdekelhet Mi időben szóltunk: […]

2024. 07. 21.Tajthi Andrea
Nikola Tsolov, F3F3

F3: Olasz-orosz és bolgár győzelem született a Hungaroringen

Nikita Bedrin és Nikola Tsolov ünnepelhetett a Formula 3-ban a Magyar Nagydíj hétvégéjén, a Hungarorignen! Az olasz licensszel versenyző, orosz Nikita Bedrin megszerezte első futamgyőzelmét a Formula 3-ban az AIX Racing színeiben. Csapattársa, Tasanapol Inthraphuvasak egy második helyezéssel koronázta meg a csapat napjá, megszerezve első dobogós helyezését a bajnokságban. Eközben Dino Beganovic a harmadik helyen […]

2024. 07. 21.Tajthi Andrea