Tajthi Andrea
SZERZŐ

Tajthi Andrea

1998 óta követem a Forma–1-et, 2010 óta pedig újságíróként is foglalkozom az autósporttal. Fő területem a Forma–1, különös tekintettel a sport gazdasági hátterére és a csapatok, illetve versenyzők mögötti történetekre. Emellett rendszeresen és kritikus szemmel figyelem a női versenyzők és bajnokságok történéseit is.

Mohammed ben Sulayem, FIA, F1F1

Az FIA elnöke módosítaná az alapszabályt, hogy megakadályozza saját leváltását

A legfrissebb hírek szerint az FIA elnöke, Mohammed Ben Sulayem az alapszabály módosításával próbálja megerősíteni pozícióját. A BBC jelentése szerint Ben Sulayem megpróbálja megnehezíteni, hogy bárki is ellene indulhasson az elnöki posztért. Elnöki ciklusa ugyanis idén fog lejárni, az újabb választásra decemberben kerül majd sor. Ez is érdekelhet Így mozog a Ferrari újabb, extrém „Macarena” hátsó […]

2025. 05. 15.Tajthi Andrea
Carlos SainzF1

Carlos Sainz Briatore exével és egy gyönyörű színésznővel az oldalán pózolt Cannes-ban

A Williams Racing versenyzője, Carlos Sainz nem akármilyen hölgytársaságban jelent meg a 2025-ös cannes-i filmfesztivál nyitóestjén. A spanyol a hollywoodi színésznő, Eva Longoria oldalán tűnt fel. Hozzájuk aztán csatlakozott a német szupermodell Heidi Klum is. Ez is érdekelhet Így mozog a Ferrari újabb, extrém „Macarena” hátsó szárnya! 2026.07.23. 21:48 Bajban van Liam Lawson ülése? 2026.07.23. 19:47 Eva […]

2025. 05. 14.Tajthi Andrea
Lewis Hamilton, FerrariF1

Hamiltonnak már egy „bűnös” összekötője is van Olaszországban

Lewis Hamilton elárulta, mi a legnagyobb „baja” Olaszországgal. Az, hogy ott túlságosan könnyen jut pizzához, aminek nem tud ellenállni. A 40 éves versenyző próbálja figyelmen kívül hagyni a helyi ételeket, mikor Maranellóban jár, de elismerte, hogy ez túl nagy kihívás számára. Ez is érdekelhet Így mozog a Ferrari újabb, extrém „Macarena” hátsó szárnya! 2026.07.23. 21:48 Bajban […]

2025. 05. 14.Tajthi Andrea
Lasagne Verdi al Forno (Emilia-Romagna recept)F1

F1-es futamra készülve: Emilia-Romagna régió kedvenc étele

Az Emilia-Romagna Nagydíj kapcsán újabb „F1-es” receptet hozok. Bár korábban már mutattam egy ide illő süteményt, most egy olyan étel jön, amit valamennyire mindenki ismer, de van egy igazi, Emilia-Romagna tartományból származó verzió, amiben van egy pici csavar. A Lasagne Verdi al Forno az egyik legismertebb és legkedveltebb olasz tésztaétel, amely az Emilia-Romagna régióból származik. […]

2025. 05. 14.Tajthi Andrea
F1: The Academy. Bianca BustamanteF1 Academy

Csajos előzetes – Megérkezett az F1 Academy Netflix-sorozat trailere

Ez is érdekelhet Norris szerint a női F1-rajongók számának robbanásszerű növekedése határozza meg a jövőt 2026.07.15. 17:32 Audi és Red Bull-siker, és szabaskártyás dobogó az F1 Academy brit hétvégéjén 2026.07.05. 16:45 A női F1 Academy bajnokság 2024-es szezonjáról is készült dokumentumfilm-sorozat a Netflixre, a Forma-1-es Drive to Survive-hot hasonlóan. Az F1: The Academy című sorozat, […]

2025. 05. 13.Tajthi Andrea
1950 F1 Brit Nagydíj, Nino Farina a célban, Alfa RomeóvalAjánló

Jön a 75. Brit Nagydíj – lássuk milyen volt a kezdetekkor!

1950 május 13-án, Silverstone-ban indult világhódító útjára a Forma-1 új korszaka. A Silverstone pályáját korábban a brit légierő használta, a háború után pedig átalakították versenypályává. Itt rendezték meg a Grand Prix d’Europe-nek is nevezett, 70 körös Brit Nagydíjat, amely az első F1-es világbajnokság első futama volt. Ez is érdekelhet Így mozog a Ferrari újabb, extrém „Macarena” […]

2025. 05. 13.Tajthi Andrea
George Russell, Miami 2025F1

George Russell útja az F1-ig: Kemény apai nevelés és 1,5 millió font „tartozás”

A Forma-1 világában nem csak a tehetség, hanem jelentős pénzügyi háttér is kulcsfontosságú a sikerhez. Az élvonalba való bekerülés hosszú és költséges folyamat, amit szinte minden pilóta megtapasztal, köztük George Russell is. A Mercedes versenyző elárulta, hogy 1,5 millió fontot (mai árfolyamon kb. 719,4 millió forint) fizetett vissza szüleinek, miután az évek során rengeteg pénzt […]

2025. 05. 13.Tajthi Andrea
FIA logó, F1F1

FIA Elnökválasztás 2025: Ki válthatja Mohammed Ben Sulayemet? Szavazz Te is!

Mohammed Ben Sulayem 2021 vége óta tölti be az FIA elnöki tisztségét, Jean Todt utódjaként. Első négyéves ciklusa 2025-ben jár le, és decemberben újraválasztásáért indulhat. A szabályok szerint az elnököt négyévente választják. Ben Sulayem mandátumát számos kritika kíséri: hivatalba lépése óta többen bírálják a szervezet átláthatóságát és irányítását, emellett vitákat váltottak ki korábbi, a nőkről […]

2025. 05. 12.Tajthi Andrea
Max VerstappenF1

Max Verstappen álneve botrányt kavart – ezért volt szerencsétlen választás

Max Verstappen első gyermeke közvetlenül a Miami Nagydíj előtt született. Így mindenki azt gondolta, hogy a versenyhétvége utáni kis szünetet arra szánja majd, hogy minél több időt töltsön a családjával. Ez azonban nem így lett. A holland világbajnok nem bírta vezetés nélkül, és részt vett egy teszten a Nürburgringen, egy Ferrari GT3-assal. Ez is érdekelhet […]

2025. 05. 12.Tajthi Andrea
Jos Verstappen, Rally Hungary, 2025Minden más

Verstappen a 8. helyen végzett a hétvégén, Magyarországon!

Jos Verstappen és navigátora, Renaud Jamoul, Skoda Fabia RS Rally 2 autójukkal a nyolcadik helyen végeztek a Rally Hungary-n, a rali Európa-bajnokság (ERC) második fordulójában. „Mielőtt Magyarországra utaztunk volna, a nyolcadik helyre tippeltem” – idézte Jost a Verstappen.com. „Nagyon nagy kihívás és nehéz volt. Renaud fantasztikus munkát végzett azzal, ahogy végigvezetett a ralin. Örülök ennek […]

2025. 05. 12.Tajthi Andrea
Rubens Barrichello és Michael SchumacherF1

Botrány, fenyegetés, füttykoncert – Schumacher és a Ferrari esete szabálymódosítást eredményezett

Rubens Barrichello a 2002-es Osztrák Nagydíjon az egész hétvégén remek formában volt. Ő szerezte meg a pole pozíciót és magabiztosan vezette a május 12-i futamot, egészen az utolsó körökig. A Ferrari ugyanis a futam végén arra utasította a brazilt, hogy engedje maga elé csapattársát, Michael Schumachert. A rádióban a csapatfőnök Jean Todt adott egyértelmű parancsot: […]

2025. 05. 12.Tajthi Andrea
Liam LawsonF1

Lawsont szezon közben kirúghatják a Racing Bullstól, de már most is pszichológiai kezelésre van szüksége?

A Red Bull sosem riadt meg attól, hogy szezon közben menessze egy versenyzőjét. Idén egy cserét már végrehajtott a főcsapat Red Bull Racing és a fiókcsapat Racing Bulls között: Liam Lawsont visszaküldték a Racing Bullshoz, miközben Yuki Tsunoda Max Verstappen csapattársa lett a Red Bullnál. Azonban nem esélytelen az sem, hogy Lawson idővel a Racing […]

2025. 05. 11.Tajthi Andrea