Tajthi Andrea
SZERZŐ

Tajthi Andrea

1998 óta követem a Forma–1-et, 2010 óta pedig újságíróként is foglalkozom az autósporttal. Fő területem a Forma–1, különös tekintettel a sport gazdasági hátterére és a csapatok, illetve versenyzők mögötti történetekre. Emellett rendszeresen és kritikus szemmel figyelem a női versenyzők és bajnokságok történéseit is.

Oscar Piastri, Zak Brown, Lando Norris, (McLaren)Ajánló

Megszületett az első papaja-siker: 26 év után újra világbajnok a McLaren!

A McLaren 2024-ben visszatért a Formula-1 csúcsára, megszerezve a konstruktőri világbajnoki címet. A csapat kitartó munkájának gyümölcseként a wokingi alakulat ismét a sportág csúcsára ért. A McLaren utoljára 1998-ban hódította el a konstruktőri bajnoki címet, és az azóta eltelt évtizedek során számos kihívással szembesült. Ez is érdekelhet Megőrült a tömeg, mikor Colapinto és Gasly megjelent […]

2024. 12. 08.Tajthi Andrea
Lando Norris, McLarenF1

Majdnem oda lett a McLaren sima bajnoki címe, de Norris nem adta!

Piastri rajt utáni incidense és Leclerc gyors felzárkózása veszélybe sodorta a McLaren simának tűnő bajnoki esélyeit, de nem engedte el a végső győzelmet a wokingi alakulat. A 2024-es Forma-1-es szezon utolsó versenye volt az Abu Dhabi Nagydíj. Ez is érdekelhet Megőrült a tömeg, mikor Colapinto és Gasly megjelent az erkélyen! VIDEÓ 2026.07.23. 22:42 Így mozog […]

2024. 12. 08.Tajthi Andrea
Gabriel Bortoleto, F2F2

Hadjar számára drámai véget ért az F2-es szezon, Bortoleto simán lett bajnok!

Josep María „Pepe” Martí fantasztikus rajtot produkált a Formula 2 idei utolsó sprintversenyén. A negyedik helyről rajtolva már az első kanyar előtt az élre állt, míg Joshua Dürksen és a pole-ból induló Amaury Cordeeel a 2. heylért küzdöttek. Az ő csatájuk megnyitotta az utat Kush Maini előtt, aki szintén kiválóan rajtolt, és a nyolcadikról rajtolva […]

2024. 12. 08.Tajthi Andrea
Nico Hólkenberg, Noemi Sky HülkenbergF1

Hülkenberg bukta a 4. rajthelyet, mutatjuk a szezonzáró rajtsorrendjét

A Forma-1-es szeztonzáró Abu Dhabi Nagydíjra négy versenyző is rajtbüntetést kapott, így a kvalifikáció végeredményéhez képest változik a rajtsorrend. Nico Hülkenberg a nagyszerű negyedik helyre kvalifikált a Haasszal, azonban 3 rajthelyes büntetsét kapott, amiért a boxutca kijáratánál előzött. Így a 7. helyről várhatja a rajtot. Ez is érdekelhet Megőrült a tömeg, mikor Colapinto és Gasly […]

2024. 12. 08.Tajthi Andrea
Maya Weug, F1 Academy, Ferrari támogatott, 2024F1 Academy

F1 Academy: A Ferrari versenyzője megszerezte bajnoki címet csapatának

A szombati második F1 Acadeny verseny első körében Abbi Pulling (Alpine) elvesztette a vezetést Chloe Chambersszel (Haas) szemben, majd utóbbi fél másodperces előnyre tett szert Pulling előtt, akit Hamda Al Qubaisi (Red Bull) követett a harmadik helyen. A Mercedes versenyzője, Doriane Pin a negyedik helyre lépett előre, kihasználva Bianca Bustamante lassú rajtját, ami miatt a […]

2024. 12. 08.Tajthi Andrea
Charles LeclercF1

Leclerc esélyei egyre csökkennek, de mindent belead majd

Charles Leclerc vállalta a felelősséget azért a hibáért, ami miatt az Abu Dhabi Nagydíjra a rajtrács utolsó sorába kvalifikálta magát. A Ferrari reményei, hogy a McLarent legyőzve megszerezze a konstruktőri bajnoki címet, lassan teljsen szertefoszlanak. Ez azzal kezdődött, hogy tegnap Leclerc 10 rajthelyes rajtbüntetést kapott, mert túllépte az erőforrás-alkatrészek büntetés nélkül felhasználható darabszámát. Ezután ma […]

2024. 12. 07.Tajthi Andrea
Lewis Hamilton, MercedesF1

A Mercedes „megbocsáthatatlan” hibát vétett „az F1 legértékesebb versenyzőjének” rovására

Toto Wolff bocsánatot kért Lewis Hamiltontól a Mercedes „megbocsáthatatlan” kvalifikációs hibája után. Ez Hamilton utolsó hétvégéje a Mercedes versenyzőjeként, mivel 12 szezon után távozik a csapattól és jövőre a Ferrarinál folytatja pályafutását. Ez is érdekelhet Megőrült a tömeg, mikor Colapinto és Gasly megjelent az erkélyen! VIDEÓ 2026.07.23. 22:42 Így mozog a Ferrari újabb, extrém „Macarena” hátsó […]

2024. 12. 07.Tajthi Andrea
Lando NorrisF1

Norris szerezte meg a szezon utolsó pole-ját, míg Hülkenberg és Bottas sziporkáztak

A 2024-es Forma-1 szezon utolsó kvalifikációja volt a mai. A Q1-et Lance Stroll nyitotta az Aston Martinnal, miközben az Alpine meg szerelte Pierre Gasly autóját. Ez is érdekelhet Megőrült a tömeg, mikor Colapinto és Gasly megjelent az erkélyen! VIDEÓ 2026.07.23. 22:42 Így mozog a Ferrari újabb, extrém „Macarena” hátsó szárnya! 2026.07.23. 21:48 Később Sergio Pérez állt […]

2024. 12. 07.Tajthi Andrea
George Russell, Max Verstappen, , Lando NorrisF1

Norris jól szórakozik a Verstappen-Russell csörtén

Lando Norris megszólalt Max Verstappen és George Russell csörtéje kapcsán. Ő lett az első versenyző, aki megszólalt az F1 legújabb drámájával kapcsolatban. A katari kvalifikáción Verstappen Russell útjában volt, amit utóbbi nagyon veszélyesnek minősített és jelentett a stewrdoknak is. Végül Verstappen egy helyes rajtbüntetést kapott, és csak a második helyről rajtolhatott, míg a pole-t megörökölte […]

2024. 12. 07.Tajthi Andrea
Abbi Pulling, F1 AcademyF1 Academy

Pulling másodjára is megnyerte a 2024-es F1 Academy bajnoki címet

Az F1 Academy női bajnokság is az idei utolsó versenyhétvégéjéhez érkezett Abu Dhabiban, mielőtt a 2025-ös szezonnak már kibővült mezőnnyel indulnak neki. Rendhagyó ez a hétvége abban a tekintetben, hogy a szokásos kettő helyett három versenyt teljesítenek a lányok a hétvégén. Ennek oka, hogy a múlt hétvégén Katarban az egyik futamuk törlésre került. Ennek az […]

2024. 12. 07.Tajthi Andrea
Lando Norris, McLarenF1

A két McLaren és Hülkenberg az élen a második szabadedzésen

Az Abu Dhabi Nagydíj második szabadedzésére mindenki visszaülhetett az autójába, avagy az ifjoncok immáron visszaadták az autókat eredeti sofőrjeiknek. Sokan azonnal a pályára hajtottak és már érkeztek is a mért idők, így Lando Norris, Charles Leclerc, Liam Lawson, Valtteri Bottas és Franco Colapinto sorrenddel kezdődött az edzés. Ez is érdekelhet Megőrült a tömeg, mikor Colapinto […]

2024. 12. 06.Tajthi Andrea
F1 AcademyF1 Academy

Új csapat érkezik, 18 autóssá bővül az F1 Academy!

Az F1 Academy bejelentette, hogy a Hitech Grand Prix csatlakozik a mezőnyhöz, és 2025-től kezdődően három autót fog üzemeltetni. A bővítéssel a sorozatban 18 autó lesz jelen a bajnokságban. Mindez a női bajnokság gyors növekedését tükrözi a 2022-es megalakulása óta, valamint a feltörekvő női versenyzők számának növekedését, akik készen állnak arra, hogy megtegyék a következő […]

2024. 12. 06.Tajthi Andrea