Tajthi Andrea
SZERZŐ

Tajthi Andrea

1998 óta követem a Forma–1-et, 2010 óta pedig újságíróként is foglalkozom az autósporttal. Fő területem a Forma–1, különös tekintettel a sport gazdasági hátterére és a csapatok, illetve versenyzők mögötti történetekre. Emellett rendszeresen és kritikus szemmel figyelem a női versenyzők és bajnokságok történéseit is.

Lewis HamiltonF1

Hamilton és Cullen: Egy bizalmas kapcsolat új fejezete kezdődött el

Lewis Hamilton saját elmondása szerint nagyon jól érzi magát, mióta Angela Cullen igent mondott neki arra, hogy ismét együtt dolgozzanak, immáron a Ferrarinál. Hamilton ikonikus Mercedes-korszaka során Cullen több lett, mint a fizioterapeutája és asszisztense. Sokkal inkább bizalmasa lett. Cullen 2016-ban vette át ezt a szerepet Hamiltonnál, majd 2023 márciusában távozott a Forma-1-ből. Az ő […]

2025. 03. 05.Tajthi Andrea
Lewis Hamilton, Ferrari, Bahrein tesztF1

A rivális csapat felnyomta az FIA-nál a Ferrari és a McLaren autóit

A Red Bull már a 2025-ös szezon előtt elkezdte a riválisok Forma-1-es autóinak vizsgálatát. Az energiaitalosok készek minden lehetőséget megragadni a McLarennel, a Ferrarival és a Mercedesszel vívott csatában. Az elmúlt szezonban a McLaren állt a Red Bull figyelmének középpontjában, mivel bár év elején a Red Bull vezetett, végül csak 3. lett, a McLaren pedig […]

2025. 03. 05.Tajthi Andrea
Max VerstappenF1

Fordított esetben Verstappen „sírna, mint egy kisbaba” – véli egy másik világbajnok

Max Verstappen kétséget kizáróan a Forma-1 történetének egyik legnagyobb tehetsége. Ezt bizonyítja többek között négy világbajnoki címe is, melyeket meglehetősen fiatalon szerzett. Mindezekkel együtt, és ezek ellenére megosztó személyiség is. Amennyien rajonganak érte, annyian kritizálják is némely pályán hozott döntéséért. Tavaly a holland többször keveredett párharcba barátjával, Lando Norrissal is, aki immáron kihívója volt Verstappennek. […]

2025. 03. 05.Tajthi Andrea
Max Verstappen, Lando NorrisF1

Verstappen és Norris felfedték igazi drámájukat

Max Verstappen közismerten jó barátságot ápol Lando Norrisszal, noha utóbbi szerint a közönség jelentősebbnek értékeli ezt, mint indokolt. Mindezek ellenére tavaly Norris vált Verstappen elsőszámú kihívójává, és több alkalommal össze is találkoztak a versenypályán, ádáz csatát vívva, melyek ellentétes véleményeket és büntetéseket eredményeztek. Ez is érdekelhet Norris a leggyorsabb a Hungaroringen: Idén először nem Mercedes-versenyző […]

2025. 03. 04.Tajthi Andrea
Lewis Hamilton, ferrariF1

Hamilton fél, hogy meghízik az olasz kajától, annyira ízlik neki!

Lewis Hamilton tréfásan arról beszélt korábban, hogy aggódik amiatt, hogy nem fér be a Ferrari idei autójába. Ennek oka, hogy imádja a pizzát, és miután az olasz csapathoz igazolt, még könnyebb minőségi pizzához jutnia. A bahreini tesztelés előtt fejezte ki rajongását az ország ételkínálatáért. Ez is érdekelhet Hamilton bukta az első sort: rajtbüntetést kapott a […]

2025. 03. 04.Tajthi Andrea
Danica PatrickF1

Danica Patrick beszólt Zelenszkijnek, egy ex-Red Bull alkalmazott visszaszólt – Musk letiltotta

A Red Bull egy korábbi alkalmazottja szarkasztikus megjegyzést tett Danica Patrick egykori IndyCar és NASCAR versenyzőnek, miután az az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij ruhájára tett megjegyzést. Zelenszkij néhány nappal ezelőtt ült le Donald Trump amerikai elnökkel, és a teremben jelenlévő többiekkel ellentétben nem viselt öltönyt, ahogy egyébként sem szokott. Rendszerint sötét színű, egyszerű melegítő felsőt […]

2025. 03. 03.Tajthi Andrea
Kimi RäikkönenF1

Kimi Räikkönen önszántából gyerekfelvigyázóvá vált – meglepetést okozott vele

Kimi Räikkönent valószínűleg egy Forma-1 rajongónak sem kell bemutatni, akkor sem, ha csak nem túl régóta rajongó az illető. A finn versenyző mindig is közismert volt róla, hogy nem szereti a felesleges szócséplést, és nem a kommunikáció nagymestere. Sőt némileg magának való, és bár az ismerősei körében felszabadul, az idegenek társaságáért nem rajong és ezt […]

2025. 03. 03.Tajthi Andrea
Lewis HamiltonF1

Hamilton reagált arra, hogy Trump szankcionálná a diverzitást

Lewis Hamilton korábbi csapatával, a Mercedesszel és a sportág jelenlegi tulajdonosaival, a Liberty Mediával együtt jelentős lépéseket tett az évek során annak érdekében, hogy befogadóbb környezetet teremtsen az F1-ben. Donald Trump újraválasztott amerikai elnök és kormánya azonban bejelentette, hogy fontolóra veszi a szövetségi támogatás megvonását az olyan intézményektől, mint az oktatás, ha azok nem zárják […]

2025. 03. 02.Tajthi Andrea
Carlos SainzF1

Carlos Sainz a hajába túrt, és nagykövet lett

Korábban már beszámoltunk róla, hogy nyilvánosságra került pár werk fotó arról, hogy Carlos Sainz és a Bridgerton család című sorozat színésznője, Simone Ashley reklámfilmet forgatnak a L’Oreal számára. Mostanra már a kozmetikai márka is napvilágra hozta, hogy Carlos Sainz lett a legújabb nagykövetük. Ez is érdekelhet Ugyan szenved a Haas, Bearman továbbra is hisz magában […]

2025. 03. 01.Tajthi Andrea
USA, Austin 2024 Forma-1F1

Trump lerombolhatja a Forma-1 amerikai álmát?

A korábbi Forma-1-es világbajnok Damon Hill szerint Donald Trump visszatérése az amerikai elnöki székbe negatív hatással lehet a Forma-1-re. Kijelentette, hogy az F1 nem hazai termék Trump számára, aki lelkes híve az amerikai dolgok népszerűsítésének. Ez pedig negatívan befolyásolhatja a sport növekedését. Ez is érdekelhet Ugyan szenved a Haas, Bearman továbbra is hisz magában 2026.07.25. […]

2025. 03. 01.Tajthi Andrea
Lewis Hamilton, Drive to Survive, season 7F1

Itt a 10 új Drive to Survive epizód címe és leírása!

Mint arról tegnap már beszámoltunk, megjelent a Drive to Survive sorozat 7. évadának előzetese. Ezt ide kattintva nézheted meg. A Forma-1 szezonjait feldolgozó Netflix-sorozat új évada, mely a 2024-es szezonról szól, március 7-én debütál majd a streaming platformon. Most pedig napvilágot láttak az epizódok címei és leírásai is. Ez is érdekelhet Ugyan szenved a Haas, […]

2025. 03. 01.Tajthi Andrea
Lewis HamiltonF1

Hamilton „idősebb fehér férfi” kategóriába tette korábbi főnökét és az olasz rasszizmusról is nyilatkozott

Lewis Hamilton elismerte, hogy megfordultak a fejében olaszországi rasszizmussal való szembesüléssel kapcsolatos aggodalom, amikor aláírt a Ferrarihoz. A Time-nak adott interjújában hozzátette, hogy a kezdeti aggodalmak ellenére nem hiszi, hogy a rasszizmus problémát jelentene számára. Ez is érdekelhet Hamilton bukta az első sort: rajtbüntetést kapott a Magyar Nagydíjra! 2026.07.25. 18:54 Ugyan szenved a Haas, Bearman […]

2025. 03. 01.Tajthi Andrea