Tajthi Andrea
SZERZŐ

Tajthi Andrea

1998 óta követem a Forma–1-et, 2010 óta pedig újságíróként is foglalkozom az autósporttal. Fő területem a Forma–1, különös tekintettel a sport gazdasági hátterére és a csapatok, illetve versenyzők mögötti történetekre. Emellett rendszeresen és kritikus szemmel figyelem a női versenyzők és bajnokságok történéseit is.

Max Verstappen (Red Bull Racing), és Valtteri Bottas (Alfa Romeo) a pályán, 2022-benF1

Bottas megnevezte, mi Verstappen nagy erőssége

A Mercedeshez taratalékversenyzőként visszatérő Valtteri Bottas a RacingNews365-nek adott interjújában nyilatkozott a regnáló világbajnok Max Verstappen vezetési képességeiről. Bottas az elmúlt években a Sauber versenyzője volt, 2025-re azonban nem maradt számára éles versenyzői ülés. Idén a finn a Mercedes tartalékversenyzője lesz. Versenyzői pályafutása során azonban többször is csatázott Verstappennel a pályán. Ez is érdekelhet Így […]

2025. 01. 23.Tajthi Andrea
Lando Norris, McLarenAutó

Lando Norris Ferrarija összetört Monacóban

A McLaren brit versenyzőjének, Lando Norrisnak szuperautója – egy piros Ferrari F40-es – Monacóban karambolozott. Az Autosport osztotta meg X-en a videót, amelyen a piros sportautó látható, amint egy kanyar után megcsúszik, áttér a szembejövő forgalmi sávba, majd a szalagkorlátnak ütközik. Ez is érdekelhet Így mozog a Ferrari újabb, extrém „Macarena” hátsó szárnya! 2026.07.23. 21:48 Bajban […]

2025. 01. 22.Tajthi Andrea
Lewis HamiltonF1

Hamilton már piros overálban, és az új sisakját is megmutatta!

Lewis Hamilton először mutatta meg magát a Ferrari ikonikus piros F1-es overalljában. Ma pedig új, sárga sisakját is megmutatta. A hétszeres világbajnok a közösségi médiában posztolt egy képet magáról, immáron ferraris öltözetben. „Először pirosban” – írta a képhez. Ez is érdekelhet Így mozog a Ferrari újabb, extrém „Macarena” hátsó szárnya! 2026.07.23. 21:48 Bajban van Liam Lawson […]

2025. 01. 22.Tajthi Andrea
Valtteri BottasF1

Bottas a dublőrén keresztül kért lovagi címet Hamiltontól

Az F1-ben kevés olyan szórakoztató és életvidám versenyző van, mint amilyen Valtteri Bottas volt az elmúlt években, a Mercedestől való távozása után. Tett pár olyan dolgot is, ami többeket megbotránkoztatott – miközben sokakat szórakoztatott: például meztelenül pózolt egy fotóhoz, aminek nyomtatott példánya megvásárolható volt és Lewis Hamiltonnak is ajándékozott egyet. Aztán pucér naptára is volt. […]

2025. 01. 21.Tajthi Andrea
John Elkann, Lewis HamiltonF1

Meglepő divat-kontraszt borzolta a kedélyeket Hamilton első Ferraris napján

Lewis Hamilton első nyilvános megjelenése Ferrari-pilótaként Maranellóban nemcsak a motorsport-körökben, hanem a divatvilágban is visszhangot keltett. A hétszeres világbajnok elegáns Ferragamo öltönyt viselt, és a híres francia divatház, Christian Louboutin piros talpú cipője tette teljessé a megjelenését. Az olasz kultúrában a divat mindig is kiemelkedő szerepet játszott, és Hamilton elegáns öltözete tökéletesen tükrözte az olasz […]

2025. 01. 21.Tajthi Andrea
Alain Prost, Frank Williams, F1F1

A bajnok csapat majdnem lemaradt az F1-es szezonnyitóról egy banális hiba miatt

1993. január 21-én szokatlan dolog történt. Az előző F1-es szezonban domináló Williams csapat neve nem szerepelt az évadnyitó Dél-afrikai Nagydíj nevezési listáján. Az ok, hogy egy adminisztratív hiba miatt a csapat egy nappal később nyújtotta be nevezését. Ez is érdekelhet Így mozog a Ferrari újabb, extrém „Macarena” hátsó szárnya! 2026.07.23. 21:48 Bajban van Liam Lawson ülése? […]

2025. 01. 21.Tajthi Andrea
Christian Horner, wolff, verstappenF1

Horner: Russell saját magánál sepregessen!

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke visszautasította George Russell állítását, miszerint a Forma-1 regnáló bajnokának „agymenése” van. A csapatfőnök erre azt javasolta neki, hogy inkább a saját háza táján lévő dolgokra összpontosítson. Russell, akinek Max Verstappennel való rivalizálása a 2024-es szezon végén ütött be váratlanul. Mindez azzal csúcsosodott ki, hogy Russell azt állította, hogy a […]

2025. 01. 19.Tajthi Andrea
Kyle Kirkwood sem vetné el a Forma-1 lehetőségétF1

Újabb amerikai versenyző radarjára került fel az F1 a Cadillac által

Azzal, hogy Cadillac/General Motors ténylegesen engedélyt kap a 2026-os F1-es nevezésre, két új hely nyílt meg a 2026-os rajtrácsra. Máris rengeteg a pletyka arról, hogy kit szerződtetnek majd, és nem meglepő módon az Egyesült Államokban élő versenyzők részéről is nagy az érdeklődés, hogy az amerikai csapat színeiben debütáljanak az F1-ben. Ez is érdekelhet Így mozog […]

2025. 01. 18.Tajthi Andrea
Zak Brown, McLarenF1

A McLaren legfőbb embere is osztja a GPDA akaratát, ellenben az FIA elnökével

Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója csatlakozott azon állásponthoz, mely szerint az FIA-nak, állandó, főállású stewardokat kellene alkalmaznia a Forma-1-ben. Meglátása szerint is nagyobb következetességre van szükség a döntéshozatalokban, és kiegyensúlyozottabb megközelítést kell alkalmazni a versenyszabályzat tekintetében. Az elmúlt szezonokban a Forma-1-ben megugrott a büntetések, valamint a szabályokkal és azok betartásával kapcsolatos viták száma. A csapatok és […]

2025. 01. 18.Tajthi Andrea
Rubens Barrichello és Michael Schumacher 2001-benF1

Már első ferraris versenyén sem engedték, hogy Barrichello véletlenül jobb legyen, mint Schumacher

Rubens Barrichello elárulta, hogy már a Ferrarinál töltött első versenyén megkapta azt az utasítást, hogy tartsa a pozícióját Michael Schumacher mögött, azaz ne is próbálja megelőzni őt. Barrichello 2000-ben igazolt a Ferrarihoz, ahol egyértelműen Schumacher volt az első számú pilóta. Abban az évben kezdődött Schumi zsinórban 5 világbajnoki címet nyerő sorozata. Barrichello pedig végigkísérte ezt […]

2025. 01. 18.Tajthi Andrea
Adrian NeweyF1

Newey máris kritizálta az Aston Martin versenyzőit?

Adrian Newey hivatalosan március 1-jén csatlakozik az Aston Martin csapatához. Red Bulltól való távozása után a csapat technikai vezetője lesz. Lawrence Stroll, az Aston Martin tulajdonosa azért igazolta le a legendás tervezőt, mert úgy gondolja, hogy segítségével bajnokká válhat a csapata. Ez is érdekelhet Így mozog a Ferrari újabb, extrém „Macarena” hátsó szárnya! 2026.07.23. 21:48 Bajban […]

2025. 01. 18.Tajthi Andrea
F1, Lotus Type 72 Parade lapF1

30 éve, hogy a Forma-1 leginnovatívabb csapata végleg elhasalt

A Forma-1 történetének egyik legismertebb és legikonikusabb csapata, a Lotus, 1995-ben ezen a napon, január 17-én végleg eltűnt a sportból. Ez nem csupán egy csapat megszűnését jelentette, hanem egy olyan korszak lezárását is, amelyben a Lotus forradalmasította a versenyautók tervezését, és olyan örökséget hagyott hátra, amely a mai napig meghatározza a Forma-1-et. Ez is érdekelhet […]

2025. 01. 17.Tajthi Andrea