Tajthi Andrea
SZERZŐ

Tajthi Andrea

1998 óta követem a Forma–1-et, 2010 óta pedig újságíróként is foglalkozom az autósporttal. Fő területem a Forma–1, különös tekintettel a sport gazdasági hátterére és a csapatok, illetve versenyzők mögötti történetekre. Emellett rendszeresen és kritikus szemmel figyelem a női versenyzők és bajnokságok történéseit is.

Max Verstappen, Charles Leclerc, Daniel Ricciardo, rajt, Sprint, Miami, F1F1

Tudod-e, hogy ki vezeti az F1-es büntetőpontok abszolút listáját?

Az F1-ben 2014-ben vezették be. Ennek értelmében a nem megfelelőnek, veszélyesnek ítélt versenyzői manőverekért a versenybírák büntetőpontokat oszthatnak ki a versenyzőknek. A kapott büntetőpontok mindegyike 12 hónapon át „vannak érvényben”, utána elévülnek. Azonban ha egy 12 hónapos intervallum során valaki összegyűjt 12 büntetőpontot, úgy a soron következő versenyre eltiltást kap. Ezeket a pontokat tehét a versenyzők […]

2025. 02. 11.Tajthi Andrea
Matt Mella, mint Alain Prost, és Gabriel Leone mint Ayrton SennaF1

Prost szerint Senna nem örülne a róla készült sorozatnak

Te láttad a novemberben a Netflixen megjelent Senna című minisorozatot? Ha igen, tetszett? Nos, Alain Prostnak nem. Prost kritizálta a legújabb Ayrton Senna minisorozat készítőit. Úgy véli, hogy egykori riválisa sem örülne annak, amit alkottak. Ez is érdekelhet Egyértelmű választ adott Valtteri Bottas a jövőjéről 2026.07.23. 18:18 Jelentősen gyorsabb lehet az új Aston Martin Alonso […]

2025. 02. 11.Tajthi Andrea
Atlassian Williams racing (2), Alexander Albon és Carlos SainzF1

Bemutatkozik az Atlassian Williams Racing!

A Williams Racing és az Atlassian bejelentették hosszú távú partnerségüket, amelynek keretében a csapat Atlassian Williams Racing néven folytatja szereplését a Forma-1-ben. A Williams, amely 114 győzelmével, 9 konstruktőri és 7 egyéni világbajnoki címével a Forma-1 történetének egyik legsikeresebb csapata, most egyesíti erőit az Atlassiannal, a vezető csapatmunkát és termelékenységet támogató szoftvereket fejlesztő vállalattal, amely […]

2025. 02. 11.Tajthi Andrea
Valtteri BottasF1

Bottas finoman kinevette korábbi csapatát

Valtteri Bottas bár korábban a Mercedes versenyzője volt, az elmúlt években a Sauber csapat színeiben versenyzett. Idén azonban visszatért a Mercedeshez, tartalékversenyzőként. Most felkerült a közösségi oldalakra egy videó, melyben a finn finoman kifigurázta korábbi csapatát, a Sauber-t. Ez is érdekelhet Egyértelmű választ adott Valtteri Bottas a jövőjéről 2026.07.23. 18:18 Jelentősen gyorsabb lehet az új […]

2025. 02. 11.Tajthi Andrea
Heikki Kovalainen, Race of Champions 2004Minden más

Egy évvel szívműtéte után Kovalainen Bottas csapattársaként tér vissza

Heikki Kovalainen, korábbi F1-es versenyző, visszatér a nemzetközi porondra, miután tavaly átesett egy nyitott szívműtéten. Kovalainen Valtteri Bottas mellett a Team Finland, vagyis a finn csapat tagjaként vesz majd részt Sydney-ben, az idei Race of Championson, március 7-8-án. Ez is érdekelhet Egyértelmű választ adott Valtteri Bottas a jövőjéről 2026.07.23. 18:18 Jelentősen gyorsabb lehet az új […]

2025. 02. 10.Tajthi Andrea
Mick Schumacher, Race of Champions, 2019 Mexikó, KTM X-BowMinden más

Alig egy hónap és ismét Race of Champions, a világ túlvégén

Miután az előző években az északi sarkkörön, hóban és fagyban rendezték meg a Race of Champions hétvégéjét, idén a Föld „ellentétes” pontjára látogat a verseny. A 2025-ös Race of Champions (ROC) eseményét március 7-én és 8-án rendezik meg Sydney-ben, az Accor Stadionban. Ez lesz az első alkalom, hogy a versenyt az ausztrál kontinensen rendezik meg. […]

2025. 02. 09.Tajthi Andrea
F1 rajtrács, 2024 Las VegasF1

Súly, hűtés, DRS és rajtrács: A 2025-ös Forma-1-es szezon szabályváltozásai

Bár a drasztikus Forma-1-es szabálymódosítások, melyekre már minden csapat készül, csak 2026-ban lépnek majd életbe, azért a 2025-ös szezonra is lesznek kisebb változások. Az alábbiakban összefoglaljuk, milyen változásokkal kell számolni az idei szezonra vonatkozóan. Ez is érdekelhet Egyértelmű választ adott Valtteri Bottas a jövőjéről 2026.07.23. 18:18 Jelentősen gyorsabb lehet az új Aston Martin Alonso korábbi […]

2025. 02. 08.Tajthi Andrea
Lando Norris, McLaren (forgatják a Drive To Survive-ot)F1

Kiderült, mikor érkezik a Drive to Survive új évada!

A közönség már tűkön ülve várja, hogy elkezdődjön a 2025-ös Forma-1-es szezon, amely rendkívül izgalmasnak ígérkezik. Azonban lesz még valami, ami lekötheti majd a közönség figyelmét, a szezonkezdés előtt! A Netflix közzétette a Forma-1-es Drive to Survive (Hajsza a túlélésért) sorozatának megjelenési dátumát. A sikersorozat 7. évada március 7-én jelenik majd meg és ismét lehetőséget […]

2025. 02. 07.Tajthi Andrea
F1 Rookies, F1 TVF1

Future Five: Az F1 2025-ös újoncairól szóló dokumentumfilm megjelent az F1TV-n

Az öt új versenyző Forma-1-be kerülését egy 50 perces, „Rookies” (Újoncok) című dokumentumfilm mutatja be az F1TV-n. A film alig több mint egy hónappal azelőtt jelenik meg, hogy a versenyzők először pályára lépnének az Ausztrál Nagydíjon. A dokumentumfilm nyomon követi Jack Doohan (Alpine), a 2024-es Forma–2-es bajnok és a 2023-as Forma–3-as bajnok Gabriel Bortoleto (Kick […]

2025. 02. 07.Tajthi Andrea
Liam LawsonF1

Lawson egy dologban Verstappent tartja a legrosszabbnak

Ez is érdekelhet Egyértelmű választ adott Valtteri Bottas a jövőjéről 2026.07.23. 18:18 Jelentősen gyorsabb lehet az új Aston Martin Alonso korábbi menedzsere szerint 2026.07.23. 16:01 A Red Bull új versenyzője, Liam Lawson csapattársát, Max Verstappent nevezte meg a Forma-1-es mezőnyből annak a személynek, aki szerinte a leginkább nem tud veszíteni. A kiwi pilóta két év […]

2025. 02. 07.Tajthi Andrea
Yuki TsunodaF1

Ha a Red Bull nem léptette elő Tsunodát, akkor minek van még itt?

Yuki Tsunodát saját megdöbbenésére nem léptették elő a Red Bull Racinghez, miután Sergio Pérez menesztésével megüresedett ott egy hely. A Red Bull úgy döntött, hogy Liam Lawsont ülteti Max Verstappen mellé. Ez az, amit Günther Steiner, a Haas egykori F1-es csapatfőnöke nme tud mire vélni. Alig 11 nagydíjhétvégét tudhat maga mögött Liam Lawson, de máris […]

2025. 02. 07.Tajthi Andrea
F1 merchF1

Légy óvatos a nem hivatalos F1-es termékekkel!

A facebook oldalamon korábban már felhívtam a figyelmet erre a problémára, de úgy gondolom, hogy hasznos az információ annyira, hogy cikk formában is megjelenjen. Az autósport rajongói közül sokan szeretnek kedvenc csapatuk vagy versenyzőjük nevével ellátott termékeket beszerezni. Azonban a hivatalos F1-es merchandise* termékek mellett fel-feltűnnek egyéb webshopok, kézművesek, 3D nyomtatósok, akik megpróbálnak pénzt keresni […]

2025. 02. 06.Tajthi Andrea