Tajthi Andrea
SZERZŐ

Tajthi Andrea

1998 óta követem a Forma–1-et, 2010 óta pedig újságíróként is foglalkozom az autósporttal. Fő területem a Forma–1, különös tekintettel a sport gazdasági hátterére és a csapatok, illetve versenyzők mögötti történetekre. Emellett rendszeresen és kritikus szemmel figyelem a női versenyzők és bajnokságok történéseit is.

Corinna és Michael SchumacherF1

Schumacher felesége nem elégedett a büntetéssel

Corinna Schumacher közleményt adott ki, amelyben kifejti megdöbbenését a férje, Michael Schumacher elleni zsarolási ügyben részt vevő egykori biztonsági őr, Markus F. által elkövetett „súlyos bizalomtörés” miatt. Egy német bíróságon a közelmúltban lefolytatott perben Markus F. azon három férfi egyike volt, akiket elítéltek azért, mert megpróbálták megzsarolni a Schumacher családot. A gyanúsítottak 900 személyes fénykép, […]

2025. 02. 20.Tajthi Andrea
Charles Leclerc, Frederic Vasseur, Lewis Hamilton, Ferrari SF-25, FioranoF1

Egy fa esett áldozatául a Ferrari SF-25 első köreinek

A Ferrari február 18-án, kedden, a londoni The O2 Arénában mutatta be új, SF-25-ös versenyautójának festését. Ezt követően másnap, február 19-én, a csapat a fioranói tesztpályán tartott egy shakedownt. Az eseményen több száz rajongó gyűlt össze, hogy szemtanúi lehessenek az új Ferrari első köreinek. Ez is érdekelhet Jelentősen gyorsabb lehet az új Aston Martin Alonso […]

2025. 02. 20.Tajthi Andrea
F1 75 Live - ShowF1

Jack Whitehall top „beszólásai” az F1 75 Live eseményen: Poénos, vagy kínos?

A tegnapi F1 75 Live eseményen Jack Whitehall humorista több szellemesnek szánt és provokatív megjegyzést tett, amelyek vegyes reakciókat váltottak ki a közönségből. Fogjuk rá, hogy ez elment klasszikus roastolásnak*, de azért nem szakadtunk meg a nevetéstől és szemmel láthatóan a versenyzők sem. Inkább kínos mosolyok látszódtak. Ez is érdekelhet Jelentősen gyorsabb lehet az új […]

2025. 02. 19.Tajthi Andrea
F1 75 Live - ShowF1

F1 75 Live: Brutálisan sokan nézték, de vajon tetszett is a közönségnek?

A londoni O2 Arénában, teltház előtt megrendezett eseményen bemutatták, hogy az F1-es csapatok milyenre színezték autóikat a 2025-ös szezonra. A Jack Whitehall humorista által moderált eseményen 7 perc jutott 1-1 csapat bemutatására, és legalább ennyi időt fordítottak fellépőkre és Whitehall humorosnak szánt megjegyzéseire. Ez is érdekelhet Jelentősen gyorsabb lehet az új Aston Martin Alonso korábbi […]

2025. 02. 19.Tajthi Andrea
Jack Doohan és Pierre Gasly az F1 65 Live sajtótájékoztatójánF1

Haj-jaj! Gasly beavatkozáson esett át, Norrist pedig Bottas ihlette?

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője viccesen kitért a válaszadás elől, amikor azzal kapcsolatban kérdezték a véleményét, hogy az Alpine versenyzője, Pierre Gasly rövidre nyírta a haját, amilyennek még sosem láttuk. A francia versenyző mindenkit meglepett borotvált fejével. 29 éves versenyzőt korábban csak hosszabb, homlokába fésült hajjal volt látható. Azonban az elmúlt években több fotón […]

2025. 02. 18.Tajthi Andrea
Adrien Fourmaux-t megbüntette az FIA káromkodásértF1

Az FIA kiosztotta az első, 4 millió forintnak megfelelő büntetést káromkodásért

1996 Forma-1-es világbajnoka, Damon Hill reagált arra, hogy Adrien Fourmaux-t az FIA 10.000 eurós (kb 4 millió forint) pénzbüntetéssel sújtotta, amiért káromkodott egy televíziós interjú során. Az FIA szigorította a joghatósága alá tartozó versenyzők ellenőrzését, mivel az év elején új irányelveket jelentett be. Az új magatartás előírás szerint a versenyzők nem használhatnak „csúnya” kifejezéseket a […]

2025. 02. 18.Tajthi Andrea
Michael Schumacher, Mika Häkkinen, Rubens Barrichello, 2001 Brit NagydíjF1

Schumacher és Häkkinen majdnem csapattársak lettek

A 2000-es évek elején a Forma-1 világában a Ferrari és a McLaren csapatai domináltak, élükön Michael Schumacherrel és Mika Häkkinennel. Kevesen tudják azonban, hogy ebben az időszakban Schumacher majdnem a McLarenhez szerződött, ami alapjaiban változtathatta volna meg a sportág történetét. Ron Dennis, a McLaren akkori csapatfőnöke 2005-ben ezen a napon egy interjúban elárulta, hogy titkos […]

2025. 02. 18.Tajthi Andrea
Dayton Coulthard, az ex-F1-es David Coulthard fiaF1

Újabb F1-es versenyző fia kezdi meg autóversenyzői pályafutását!

Dayton Coulthard, az egykori Forma-1-es versenyző David Coulthard 16 éves fia új fejezetet kezd motorsport-karrierjében: a gokartozásból együléses versenyzésre vált. Idén Dayton a Douglas Motorsport színeiben a brit GB4 sorozatban fog versenyezni. Ez is érdekelhet Újabb F1-es versenyző fia kezdi meg autóversenyzői pályafutását! 2025.02.17. 17:44 Miután 2019-ben gokartozni kezdett, Coulthard Jr. folyamatosan lépdelt előre a ranglétrán. […]

2025. 02. 17.Tajthi Andrea
Lewis HamiltonF1

25 éve merészet álmodott a 15 éves Hamilton – Az nem jött be, más viszont igen

Negyed évszázada, 2000. február 17-én a mindössze 15 éves, még gokartos Lewis Hamilton a Daily Expressnek adott interjújában arról beszélt, hogy minden idők legfiatalabb Forma-1-es versenyzőjévé szeretne válni. „Ha elég jó vagy, akkor elég idős is vagy” – mondta akkor. „Én csak biztos akarok lenni benne, hogy eljön a megfelelő idő, amikor feljebb lépek. De […]

2025. 02. 17.Tajthi Andrea
F1 kamera, NetflixF1

A Netflix bejelentkezett az F1 közvetítési jogaiért

A Netflix streaming szolgáltató szererné elérni, hogy 2026-tól a Forma-1 új médiapartnere legyen az Egyesült Államokban, miközben folytatódnak a tárgyalások a sportág jövőbeli közvetítési platformjáról. Jelenleg az ESPN birtokolja az F1 televíziós közvetítési jogait az Egyesült Államokbafn, miután a 2018-as szezonra átvette azt az NBC Sports-tól. Az aktuális ESPN-szerződés 2025 végéig szól. Ez is érdekelhet […]

2025. 02. 16.Tajthi Andrea
Mclaren, F1, 2025 shakedownF1

Camo livery a Forma-1-ben, avagy mire jó az „álcafestés”?

A Forma-1-ben minden apró részlet számít, és a csapatok gyakran próbálják eltitkolni az új szezonra készített fejlesztéseiket a riválisok elől. Ennek egyik látványos, de nem túl gyakori módja a camo livery, vagyis az álcázó festés alkalmazása a teszteken vagy a shakedown során. 2025-ben a McLaren és a Williams is ilyen, vagy ehhez hasonlatos megoldással leplezte […]

2025. 02. 15.Tajthi Andrea
Nyck de Vries újságíróknak nyilatkozik, 2023-banF1

A Red Bull kötelékében olyan, mintha állandóan figyelnének

Nyck de Vries évekig álmodott a Forma-1-be való bekerülésről, de amikor ez bekövetkezett, nem tartott sokáig. Már az első AlphaTaurinál tölött szezonja felénél kitették őt a csapatból. A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko ezen felül pályafutása legnagyobb hibájának is nevezte De Vries leigazolását. Ez is érdekelhet Jelentősen gyorsabb lehet az új Aston Martin Alonso korábbi […]

2025. 02. 15.Tajthi Andrea