Tajthi Andrea
SZERZŐ

Tajthi Andrea

1998 óta követem a Forma–1-et, 2010 óta pedig újságíróként is foglalkozom az autósporttal. Fő területem a Forma–1, különös tekintettel a sport gazdasági hátterére és a csapatok, illetve versenyzők mögötti történetekre. Emellett rendszeresen és kritikus szemmel figyelem a női versenyzők és bajnokságok történéseit is.

F1 75 Live Lando Norris, Frédéric Arnault (TAG Heuer CEO), Gordon Ramsay & George RussellF1

Gordon Ramsay-t félbe kellett szakítani, mikor az F1-es káromkodá tilalomról beszélt

A Michelin-csillagos séf, Gordon Ramsay a londoni O2-ben megrendezett F1 75 Launch Event során nyilatkozott az FIA illetlen nyelvhasználati szabályairól – miután megkérdezték róla. Megemlítette, hogy a versenyzőket nem szabadna korlátozni abban, hogy kifejezzék magukat olyan körülmények között, amelyek között versenyeznek. Ez is érdekelhet Az FIA elnöke újabb részleteket árult el a visszatérő V8-as motorokról 2026.07.24. […]

2025. 02. 22.Tajthi Andrea
Max Verstappen integet az F1 75 Live eseményenF1

Verstappen több versenyző és a Spice Girls énekesnője szerint is bunyózna

A Spice Girls egyik tagja, Christian Horner felesége, Geri Halliwell úgy véli, Max Verstappen bokszoló lebbe, ha nem autóversenyző, mi több, Forma-1-es versenyző lenne. Állítását Liam Lawson, a Red Bull új versenyzője is támogatta, aki szintén úgy érzi, hogy jó bokszoló lett volna Verstappenből. Ez is érdekelhet Hiába a Hamilton-kanyar, az élen a csapattárs Leclerc […]

2025. 02. 21.Tajthi Andrea
Corinna és Michael SchumacherF1

Schumacher felesége nem elégedett a büntetéssel

Corinna Schumacher közleményt adott ki, amelyben kifejti megdöbbenését a férje, Michael Schumacher elleni zsarolási ügyben részt vevő egykori biztonsági őr, Markus F. által elkövetett „súlyos bizalomtörés” miatt. Egy német bíróságon a közelmúltban lefolytatott perben Markus F. azon három férfi egyike volt, akiket elítéltek azért, mert megpróbálták megzsarolni a Schumacher családot. A gyanúsítottak 900 személyes fénykép, […]

2025. 02. 20.Tajthi Andrea
Charles Leclerc, Frederic Vasseur, Lewis Hamilton, Ferrari SF-25, FioranoF1

Egy fa esett áldozatául a Ferrari SF-25 első köreinek

A Ferrari február 18-án, kedden, a londoni The O2 Arénában mutatta be új, SF-25-ös versenyautójának festését. Ezt követően másnap, február 19-én, a csapat a fioranói tesztpályán tartott egy shakedownt. Az eseményen több száz rajongó gyűlt össze, hogy szemtanúi lehessenek az új Ferrari első köreinek. Ez is érdekelhet Ferrari 1-2 a Hungaroringen: Hamilton volt a leggyorsabb […]

2025. 02. 20.Tajthi Andrea
F1 75 Live - ShowF1

Jack Whitehall top „beszólásai” az F1 75 Live eseményen: Poénos, vagy kínos?

A tegnapi F1 75 Live eseményen Jack Whitehall humorista több szellemesnek szánt és provokatív megjegyzést tett, amelyek vegyes reakciókat váltottak ki a közönségből. Fogjuk rá, hogy ez elment klasszikus roastolásnak*, de azért nem szakadtunk meg a nevetéstől és szemmel láthatóan a versenyzők sem. Inkább kínos mosolyok látszódtak. Ez is érdekelhet Ferrari 1-2 a Hungaroringen: Hamilton […]

2025. 02. 19.Tajthi Andrea
F1 75 Live - ShowF1

F1 75 Live: Brutálisan sokan nézték, de vajon tetszett is a közönségnek?

A londoni O2 Arénában, teltház előtt megrendezett eseményen bemutatták, hogy az F1-es csapatok milyenre színezték autóikat a 2025-ös szezonra. A Jack Whitehall humorista által moderált eseményen 7 perc jutott 1-1 csapat bemutatására, és legalább ennyi időt fordítottak fellépőkre és Whitehall humorosnak szánt megjegyzéseire. Ez is érdekelhet Az FIA elnöke újabb részleteket árult el a visszatérő V8-as […]

2025. 02. 19.Tajthi Andrea
Jack Doohan és Pierre Gasly az F1 65 Live sajtótájékoztatójánF1

Haj-jaj! Gasly beavatkozáson esett át, Norrist pedig Bottas ihlette?

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője viccesen kitért a válaszadás elől, amikor azzal kapcsolatban kérdezték a véleményét, hogy az Alpine versenyzője, Pierre Gasly rövidre nyírta a haját, amilyennek még sosem láttuk. A francia versenyző mindenkit meglepett borotvált fejével. 29 éves versenyzőt korábban csak hosszabb, homlokába fésült hajjal volt látható. Azonban az elmúlt években több fotón […]

2025. 02. 18.Tajthi Andrea
Adrien Fourmaux-t megbüntette az FIA káromkodásértF1

Az FIA kiosztotta az első, 4 millió forintnak megfelelő büntetést káromkodásért

1996 Forma-1-es világbajnoka, Damon Hill reagált arra, hogy Adrien Fourmaux-t az FIA 10.000 eurós (kb 4 millió forint) pénzbüntetéssel sújtotta, amiért káromkodott egy televíziós interjú során. Az FIA szigorította a joghatósága alá tartozó versenyzők ellenőrzését, mivel az év elején új irányelveket jelentett be. Az új magatartás előírás szerint a versenyzők nem használhatnak „csúnya” kifejezéseket a […]

2025. 02. 18.Tajthi Andrea
Michael Schumacher, Mika Häkkinen, Rubens Barrichello, 2001 Brit NagydíjF1

Schumacher és Häkkinen majdnem csapattársak lettek

A 2000-es évek elején a Forma-1 világában a Ferrari és a McLaren csapatai domináltak, élükön Michael Schumacherrel és Mika Häkkinennel. Kevesen tudják azonban, hogy ebben az időszakban Schumacher majdnem a McLarenhez szerződött, ami alapjaiban változtathatta volna meg a sportág történetét. Ron Dennis, a McLaren akkori csapatfőnöke 2005-ben ezen a napon egy interjúban elárulta, hogy titkos […]

2025. 02. 18.Tajthi Andrea
Dayton Coulthard, az ex-F1-es David Coulthard fiaF1

Újabb F1-es versenyző fia kezdi meg autóversenyzői pályafutását!

Dayton Coulthard, az egykori Forma-1-es versenyző David Coulthard 16 éves fia új fejezetet kezd motorsport-karrierjében: a gokartozásból együléses versenyzésre vált. Idén Dayton a Douglas Motorsport színeiben a brit GB4 sorozatban fog versenyezni. Ez is érdekelhet Újabb F1-es versenyző fia kezdi meg autóversenyzői pályafutását! 2025.02.17. 17:44 Miután 2019-ben gokartozni kezdett, Coulthard Jr. folyamatosan lépdelt előre a ranglétrán. […]

2025. 02. 17.Tajthi Andrea
Lewis HamiltonF1

25 éve merészet álmodott a 15 éves Hamilton – Az nem jött be, más viszont igen

Negyed évszázada, 2000. február 17-én a mindössze 15 éves, még gokartos Lewis Hamilton a Daily Expressnek adott interjújában arról beszélt, hogy minden idők legfiatalabb Forma-1-es versenyzőjévé szeretne válni. „Ha elég jó vagy, akkor elég idős is vagy” – mondta akkor. „Én csak biztos akarok lenni benne, hogy eljön a megfelelő idő, amikor feljebb lépek. De […]

2025. 02. 17.Tajthi Andrea
F1 kamera, NetflixF1

A Netflix bejelentkezett az F1 közvetítési jogaiért

A Netflix streaming szolgáltató szererné elérni, hogy 2026-tól a Forma-1 új médiapartnere legyen az Egyesült Államokban, miközben folytatódnak a tárgyalások a sportág jövőbeli közvetítési platformjáról. Jelenleg az ESPN birtokolja az F1 televíziós közvetítési jogait az Egyesült Államokbafn, miután a 2018-as szezonra átvette azt az NBC Sports-tól. Az aktuális ESPN-szerződés 2025 végéig szól. Ez is érdekelhet […]

2025. 02. 16.Tajthi Andrea