Tajthi Andrea
SZERZŐ

Tajthi Andrea

1998 óta követem a Forma–1-et, 2010 óta pedig újságíróként is foglalkozom az autósporttal. Fő területem a Forma–1, különös tekintettel a sport gazdasági hátterére és a csapatok, illetve versenyzők mögötti történetekre. Emellett rendszeresen és kritikus szemmel figyelem a női versenyzők és bajnokságok történéseit is.

Kim KardashianF1

Ügyesen korrigálta kínos tettét Hamilton barátnője, Kim Kardashian!

A múlt hétvégi Monacói Nagydíj volt az első Forma–1-es versenyhétvége, melyen Kim Kardashian, mint Lewis Hamilton barátnője jelent meg. Mivel a hétszeres világbajnok a második helyen ért célba, természetesen részt vett a pódium ceremónián. Így, mint az ilyenkor lenniszokott, a versenyző vedégei, – jelen esetben Kim Kardashian – is mentek a csapattal a pódium elé/alá […]

2026. 06. 13.Tajthi Andrea
Kimi Räikkönen 2007 FerrariF1

A rapper Drake kapott egy F1-es jégautót – olyat, amilyenben Kimi Räikkönen ült húsz éve

Az ötszörös Grammy-díjas kanadai rapper, Drake úgy tűnik, hogy komoly Kimi-rajongó. De nem Antonelliről van szó ezúttal, hanem 2007 világbajnokáról, a finn Kimi Räikkönenről, aki az „Iceman”, vagyis „Jégember” becenévvel bír. Korábban is lehetett már ezt sejteni, két éve ugyanis a rapper egy koncertjén jelent meg olyan nadrágban, melyen a finn versenyző egykori „Iceman” logója […]

2026. 06. 12.Tajthi Andrea
Lando Norris, McLaren, 2026 KanadaF1

Lando Norris volt a leggyorsabb a második barcelonai szabadedzésen

A második szabadezésen már teljes volt a megszokott F1-es mezőny Barcelonában – miután az első gyakorlás során többen átadták az autójukat egy junior versenyzőnek. Az egyórás gyakorlás kezdete után pár perccel Oscar Piastri, Max Verstappen, Charles Leclerc top 3 alakult. Ez is érdekelhet Piastrinak elege van abból, hogy az idei szezont „jól vagy rosszul működő […]

2026. 06. 12.Tajthi Andrea
George RussellF1

Russell nyitott az élen Barcelonában, ám Antonelli nem ült autóban

A Barcelona-Katalónia Nagydíjra érkezett a Forma–1-es mezőny, a program pedig a szokásos módon az első szabadedzéssel kezdődött. Már akinek kezdődött, mivel Carlos Sainz a boxutca gyorssávjában állva jelezte csapatának, hogy az autója „Nem indul be”. Vissza is tolták. Ez is érdekelhet Piastrinak elege van abból, hogy az idei szezont „jól vagy rosszul működő számítógépek” döntik […]

2026. 06. 12.Tajthi Andrea
Pierre Gasly sisakbanF1

F1 pontverseny: Gasly visszakapott helyezésével a pontállás is módosult!

Ugyan már a Forma–1-es mezőny Barcelonában van, pénteken kiderült, hogy az Alpine csapat sikerrel fellebbezett Pierre Gasly Monacói Nagydíjon kapott büntetése ellen, ami miatt akkor a harmadik helyét bukta el és csak a 7. helyen értékelték. Most azonban visszaítélték Gasly-nek a harmadik helyet, így bár Monacóból összesen 26 ponttal távozott, most továbbiakat írtak jóvá számára. […]

2026. 06. 12.Tajthi Andrea
Sebastian Vettel focilabdát kerget egy 2009-es Nazionale Piloti meccsen. Mögötte Michael SchumacherF1

Foci-vb alkalmából: Amikor Forma–1 sztárjai stoplist húznak, avagy a Nazionale Piloti

A 2026-os labdarúgó-világbajnokság kezdete remek alkalom arra, hogy felidézzük a foci és a Forma–1 egyik legkülönlegesebb közös hagyományát. Immár több mint négy évtizede létezik egy másfajta „futballválogatott”: a Forma–1-es és más autóversenyzőkből álló Nazionale Piloti, amely a pályán kívül, jótékonysági futballmérkőzéseken képviseli a motorsport világát. A csapatot 1981-ben alapították, és azóta legendás versenyzők egész sora […]

2026. 06. 11.Tajthi Andrea
Max Versrappen, F1 2026, MonacoF1

Kétlépcsős motorreform érkezik az F1-ben és az is kiderült, ki a legerősebb és a leggyengébb láncszem

A Forma–1 és az FIA megállapodott egy kétlépcsős tervről, amellyel átalakítják az erőforrások szabályzatát. A döntés hátterében a versenyzők heves kritikái állnak, akik szerint az idei évben bevezetett hibrid rendszer teljesen tönkretette az időmérő edzések varázsát. A pilóták régóta panaszkodnak arra, hogy az idei szezontól életbe lépett, közel 50-50%-os megoszlás a belső égésű motor és […]

2026. 06. 11.Tajthi Andrea
pan con tomate az F1-es Spanyol Nagydíjra (Barcelone-Catalunya Nagydíj)F1

Mutatjuk a leggyorsabb ételt az F1-es Barcelona-Katalónia Nagydíjra!

Nincs megállás, újabb F1-es versenyhétvége vár ránk, így a monacói után íme a kaja-tippem a Spanyol Nagydíjra. Akarom mondani a Barcelona-Catalunya Nagydíjra. Ez a tényleg faékegyszerű – ám annál finomabb – étel, amit még főzni sem kell, a Pan Con Tomate, ami reggelire, vagy előételnek is kiváló. Ez is érdekelhet Piastrinak elege van abból, hogy […]

2026. 06. 11.Tajthi Andrea
Ella HäkkinenAjánló

„Mindenki teljesen egyenlő” – Exkluzív interjú az F4 CEZ-ben versenyző Ella Häkkinennel

Visszafogott, szerény, mégis magabiztosságot sugárzó, fiatal szőke lány hívta fel magára a figyelmet az F4 CEZ bajnokságban. Ennek több oka is van. Egyrészt, hogy a McLaren versenyzőfejlesztői programjának a tagja, így hiába hajt a mezőnyben mindenki egyen Tatuus F4 T-421-est, az ő papaja színű autóját 100 közül is észrevenni. Másrészt kiköpött mása kétszeres F1-es világbajnok […]

2026. 06. 10.Tajthi Andrea
Oscar PiastriF1

Jeremy Clarkson kigúnyolta az F1-es sztárt, miután az katasztrofálisan szerepelt a traktorral

Jeremy Clarkson kinevetett egy Forma–1-es versenyzőt, amiért az képtelen volt elboldogulni egy traktorral a híres Diddly Squat farmon. A műsorvezető gúnyt űzött a versenyző hanyag munkájából, a látogatást pedig egyszerűen „katasztrofálisnak” nevezte – persze mindezt humorosan. A Clarkson farmja (Clarkson’s Farm) visszatért a Prime Video képernyőjére. A legújabb epizódok az öregedés rögös valóságát mutatják be, miközben […]

2026. 06. 09.Tajthi Andrea
HybridV10 ConceptMinden más

Hamilton megmutatta, milyen lehet a tervezett HybridV10 versenyautó

Anthony Hamilton – a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton édesapja – megosztotta az első digitális látványterveket a tervezett HybridV10 versenysorozatáról, amely a tervek szerint 2028-ban mutatkozhat be a pályákon. Hamilton tisztázta, hogy a közösségi médiában közzétett kép egy mesterséges intelligencia által generált illusztráció, amely a mérnökök jelenlegi fejlesztési irányát tükrözi. Ez a vizuális anyag szemlélteti, hogy […]

2026. 06. 09.Tajthi Andrea
Kimi Räikkönen 2018 FerrariF1

Kimi Räikkönen szerint Kimi Antonelli nem esik majd Piastri hibájába, és a mezőny fenoménját is megnevezte

Kimi Räikkönen ritkán szólal meg a nyilvánosság előtt, pláne mióta 2021 végén szögre akasztotta a bukósisakot. A minap azonban kivételt tett: a 2007-es világbajnok a 2026-os szezon éllovasáról, a Mercedes ifjú olasz versenyzőjéről, Andrea Kimi Antonelliről beszélt és górcső alá vette Oscar Piastri tavalyi teljesítményét is. A Jégember szerint az olasz tehetség megfontolt mentalitása a […]

2026. 06. 09.Tajthi Andrea