ROVAT

Forma–1

Carlos SainzF1

Egy ismerős arc lehet Verstappen utódja a Red Bullnál

A Forma-1 egyik központi témája Max Verstappen jövője. A címvédő holland ugyanis egyre nagyobb eséllyel hagyja el a Red Bullt. Számára a folytatást a Mercedes jelentheti, hogy kinek a helyén, az komoly vita tárgya. A holland távozásával azonban felszabadul egy igencsak csábító, de több ebből vérző ülés egy nagy csapatnál. Ez is érdekelhet Az FIA […]

2025. 07. 22.Hegedűs Dávid
Rubens BarrichelloAjánló

Barrichello 2011 óta nem járt Magyarországon, most csak nekünk nyilatkozott

Rubens Barrichello igazán hosszú, 19 évnyi Forma-1-est pályafutást tudhat magáénak, ezzel továbbra is negyedik az örökranglistán, 326 nagydíj indulással. A tapasztalt pilóta ugyan maga is aktívan versenyez még Brazíliában, de a célja most már az, hogy a tudását átadja fiainak. Ezúttal épp Fernando nevű gyermekét kísérte el hazánkba, aki maga is bontogatja már a szárnyait […]

2025. 07. 22.Vámosi Péter
Haas F1 displayF1

Az F1 egyik kiscsapatánál tiltott az, amit te akár naponta is megtehetsz

A pletykák mindennaposak a Forma-1-ben, de ennél hihetetlenebb talán már nem lesz a héten. Az utóbbi időben sokan Max Verstappen esetleges Mercedeshez való átigazolásáról beszéltek. A csapatok szabad hetében most egy olyan abszurd történet kering, hogy egyszerűen lehetetlen nem beszámolni róla. A Business F1 arról számol be, hogy mostantól tilos csokoládét enni a Haas F1 […]

2025. 07. 22.Vámosi Péter
FerrariF1

Extrém megoldásokkal győzné le jövőre motorfronton a Ferrari a Mercedest

Jövőre radikálisan megújul a Forma-1, köszönhetően a teljesen új motorszabályoknak is. Ez pedig, mint mindig egy komoly lehetőség az erőviszonyok megfordítására. Legutóbb 2014-ben voltak hasonló mértékű motorváltozások, akkor a Mercedes talált be a brutálisan erős hibrid erőforrásával. Sajtóhírek szerint pedig most is a németek állnak a legjobban ezen a téren. Ez is érdekelhet Az FIA […]

2025. 07. 22.Hegedűs Dávid
F1 Holland Nagydíj 2024F1

A Holland Nagydíj helyszínét megtépázta az időjárás

Hétfő délután és este Hollandiában több helyen, köztük a Holland Nagydíjnak otthont adó Zandvoortban is jelentős esőzések voltak. Ez önmagában még nem lenne hír F1-es szempontból, azonban az időjárást a pálya is megsínylette. A Circuit Zandvoorton készült fényképen látható, amint egy „patak” folyik át a megsüllyedt pályán, jelentős hordalékkal. Ez is érdekelhet Az FIA elnöke […]

2025. 07. 22.Motorsport Online
2024 Belga Nagydj, F1, Max VerstappenF1

F1-es belga kvíz: Teszteld tudásod, és legyen tiéd az év végi nyeremény!

Ahogy azt már megszokhattátok, ha Forma-1-es versenyhét, akkor „nagydíjas” kvíz a Motorsportol.hu-n! Következik sokak egyik kedvenc versenye, a Belga Nagydíj. Te mennyire vagy képben? Görgess lejjebb és töltsd ki 10 kérdésből álló kvízünket! Ez is érdekelhet Az FIA elnöke újabb részleteket árult el a visszatérő V8-as motorokról 2026.07.24. 13:04 Magyar Nagydíj – Domenicali: lenyűgöző a Hungaroring, […]

2025. 07. 22.Motorsport Online
Valtteri BottasF1

Wolff: Nagy az érdeklődés Bottas iránt

Úgy tűnik, csak idő kérdése, hogy Valtteri Bottas visszatérjen a Forma-1-be. Az épp „parlagon heverő” tízszeres futamgyőztes elvileg több csapat figyelmét is felkeltette. Sergio Pérez és Valtteri Bottas sem kapott 2025-re versenyzői ülést, de mindketten azt a célt tűzték ki, hogy 2026-ban visszatérjenek a Forma-1-be. Erre pedig jelenleg van is esély. Mindkettőjük esetén szóba jött […]

2025. 07. 22.Tajthi Andrea
Lily Zneimer, Oscar PiastriF1

Barátnője a stabil pont Piastri életében

Oscar Piastri és barátnője, Lily Zneimer gyakran láthatóak együtt az F1-es paddockban. A McLaren ausztrál versenyzője a barátnőjével való kapcsolatáról beszélve elárulta, hogy Zneimer már junior versenyzői korszakában is támogatta őt. „Lily ott volt az elejétől fogva, az együléses autóktól a Forma-1-ig” – mondta Piastri a The Telegraphnak adott interjúban. Ez is érdekelhet Az FIA […]

2025. 07. 21.Tajthi Andrea
Raye, HamiltonF1

Hamilton állítólag az F1 film sztárjával jár

A Ferrari Forma-1-es pilótája, Lewis Hamilton állítólag az „F1” filmen vele együtt dolgozó brit popénekesnővel, Raye-jel jár. Raye-t a silverstone-i Brit Nagydíj alatt a Ferrari garázsában látták, ahol Hamilton hazai versenyén szurkolt a maranellói istállónak. Hamilton állítólag az F1-es karrierje során eddig több népszerű személyiséggel is randizott, például 2023-ban a Hips Don’t Lie előadójával, Shakirával. […]

2025. 07. 21.Vámosi Péter
Daniel RicciardoF1

Montoya elmondta, hogy szerinte mi vetett véget Ricciardo F1-es karrierjének

A sokszoros futamgyőztes és közkedvelt Daniel Ricciardo 250 futam és egy rövid visszatérés után tavaly került ki a Forma-1-ből, minden jel szerint végérvényesen. Az ausztrál a 2011-es szezon felénél mutatkozott be a HRT színeiben, majd pár év Toro Rosso után a Red Bull versenyzője lett, ahol jöttek a sikerek. Max Verstappen érkezése azonban háttérbe szorította, […]

2025. 07. 21.Hegedűs Dávid
Nico HülkenbergF1

Vajon lendületbe jöhet Hülkenberg? Szavazz!

Talán kijelenthető, hogy az egész motorsport közösség őszintén ünnepelte Nico Hülkenberg régóta tartó karrierjének első, a Brit Nagydíjon megszerzett Forma-1-es dobogós helyezését. A tehetségéhez eddig sem fért kétség, azonban sosem sikerült kellően versenyképes autóba ülnie. Ez még most sem jelenthető ki, de az időjárás és a jó stratégia Silverstone-ban megtette a hatását. Ez is érdekelhet […]

2025. 07. 21.Motorsport Online