ROVAT

Forma–1

Max VerstappenF1

Verstappené a pole Silverstone-ban a két McLaren előtt

Max Verstappen csendre intette az angol közönséget, és ő szerezte meg a pole pozíciót. Borult és szemerkélő eső várta a mezőnyt az időmérő előtt, ami többesélyesnek nézett ki. Az időmérőt megelőzően jött a hír, hogy Oliver Bearman tíz rajthelyes büntetést kapott és további négy büntetőpontot, amiért a harmadik szabadedzésen piros zászló alatt balesetezett. Ez is […]

2025. 07. 05.Silló Barnabás
Charles LeclercF1

Charles Leclerc nyerte a harmadik edzést Silverstone-ban

Jóval hűvösebb idő fogadta a mezőnyt a harmadik szabadedzésen péntekhez képest. Ahol továbbra is erős teljesítményt nyújt a Ferrari, ugyanis Leclerc az első után, a harmadik edzést is behúzta. Akárcsak egy hete, most is kis csúszással kezdődött a harmadik gyakorlás, ugyanis törmelékeket kellett takarítani a pályán, végül 5 perc csúszással elkezdhettek körözni az autók, az […]

2025. 07. 05.Hegedűs Dávid
Damon HillF1

Hova tűnt… A Hill család izgalmas története a versenypályán és azon kívül

Ahogy Damon Hill a Williams Racingnél Ayrton Senna mögött volt másodhegedűs, úgy ez a film pont Asif Kapadia 2010-es, érzelmes és tragikus dokumentumfilmje, a Senna nyomdokaiba lép. Míg az előbbi alkotás nyers, megtapasztalt filmes trükkökkel operált, Alex Holmes megközelítése hagyományosabb, Hill és felesége, Georgie interjúin alapul. Ugyanakkor lassabb sodrású, de ugyanolyan mély mondanivalót tartalmaz. Hangsúlyozza, […]

2025. 07. 05.Vámosi Péter
Ralf SchumacherF1

Hornernek elege lett Schumacher kritikáiból

Christian Horner felvette a kapcsolatot a Sky Sports csatornával, hogy bepanaszolja a korábbi versenyzőből lett szakértőt. A brit csapatvezető az egyik legsikeresebb a Forma-1 történetében. Nyolc világbajnoki címet szereztek csapatával, és több domináns évet is magukénak tudhattak. Ám a sikerszéria megszakadt, kulcsemberek távoztak (Adrian Newey, Jonathan Wheatley) és a frissen bevetett fejlesztések nem segítették jobb […]

2025. 07. 05.Csonka Nikolett
Liam LawsonF1

Nagy célokat tűzött ki Lawson a hatodik helye után

Szezonbeli legjobb eredményét érte el Liam Lawson Ausztriában, de úgy véli többet kell nyújtania. Liam Lawson az Osztrák Nagydíjon élete eddigi legjobb helyezését érte el a hatodik pozícióval. Korábban Monacóban ért be pontszerző helyen, akkor nyolcadikként a taktikázós futamon. A mostani erős eredménye ellenére az új-zélandi kitart amellett, hogy a csapathoz való visszatérése óta eltelt […]

2025. 07. 05.Silló Barnabás
Max VerstappenF1

Nem Russell helyére, hanem mellé érkezhet Verstappen

Az elmúlt napok legfalkapottabb híre, hogy Max Verstappen jövőre a Mercedes csapatához igazolhat. Ez pedig magával hozza azt, hogy a jelen versenyzői közül valakinek távoznia kellene. Szerződése George Russellnek nincs 2026-ra, ráadásul híresen nem ápol jó viszonyt a hollanddal, így adná magát a helyzet, de a jelek szerint Toto Wolff máshogy gondolja. A német Bild […]

2025. 07. 05.Hegedűs Dávid
Max Verstappen, Fernando AlonsoF1

Felajánlotta Alonso a segítségét Verstappennek, de egy kis csavarral

Nem volt éppen segítőkész Fernando Alonso Max Verstappen felé. Most a legtöbb dolog Max Verstappen körül szól. Minden eddiginél komolyabban felerősödtek a hírek, hogy a Mercedeshez igazol jövőre. Természetesen ez a történet a pilótákhoz is eljut, akik közül akad olyan, akit érdekel. Nem ilyen volt Fernando Alonso, aki viccelődött Verstappen helyzetével, miszerint, ha tanácsot szeretne […]

2025. 07. 05.Silló Barnabás
Tom Cruise, Brad PittF1

Eredetileg Brad Pitt és Tom Cruise volt a terv a „Ford v Ferrari” filmre, de mi ment félre?

Brad Pitt máris az „F1” folytatásán töri a fejét, mivel a Variety szerint az Apple már tárgyal a versenyzős film lehetséges folytatásáról, miután az világszerte 144 millió dolláros bevétellel nyitott. Pitt a The Nationalnak beszélt a folytatásról: Ez is érdekelhet Megőrült a tömeg, mikor Colapinto és Gasly megjelent az erkélyen! VIDEÓ 2026.07.23. 22:42 Így mozog […]

2025. 07. 05.Vámosi Péter
Lando Norris, McLaren, 2025 Brit NagydíjF1

Lando Norris zárta az élen a pénteket Silverstone-ban

Silverstone-ban a második szabadedzésen is hazai sikernek örülhetett a helyi közönség: Lando Norris volt a leggyorsabb. A második szabadedzésen is mindenki azonnal a gázra lépett és pályára hajtott. Az első mért körök után a két Ferrari állt az élre, Lewis Hamilton – Charles Leclerc sorrendben. Ez is érdekelhet Megőrült a tömeg, mikor Colapinto és Gasly […]

2025. 07. 04.Tajthi Andrea
Lewis HamiltonF1

Hazai pályán Hamilton nyitott az élen pénteken

Lewis Hamilton és a Ferrari bizonyult a leggyorsabbnak a silverstone-i első szabadedzésen. A Brit Nagydíj első szabadedzésén két csere is volt: Yuki Tsunoda helyén Arvid Lindblad, Nico Hülkenberg helyén pedig Paul Aron kóstolhatott bele a Forma-1-be. Ez is érdekelhet Megőrült a tömeg, mikor Colapinto és Gasly megjelent az erkélyen! VIDEÓ 2026.07.23. 22:42 Így mozog a […]

2025. 07. 04.Tajthi Andrea
Lewis HamiltonF1

Hamilton már előre néz – de vajon a Ferrari is?

Lewis Hamilton szerint a Ferrarinak minél előbb a 2026-os autó fejlesztésére kellene összpontosítania, hogy a szabályváltozások után erősebben térhessen vissza a csapat az élmezőnybe. A Forma–1-ben jövőre gyökeres technikai átalakulás jön: teljesen új erőforrásokra és vázra épül majd a mezőny. A Ferrari azonban eddig gyenge idényt fut, és a top négy csapat közül egyedüliként még […]

2025. 07. 04.Börcsök Réka
Steve Nielsen, alpineF1

Az Alpine F1 valóban kinevezte Steve Nielsent ügyvezető igazgatójává, de igazoltak még további ismert neveket is

Az Alpine Formula 1 csapata véglegesítette Steve Nielsen szerződtetését, aki az Enstone-i csapat ügyvezető igazgatói székét fogja betölteni. Ahogy arról a Motorsport.com már korábban beszámolt, az Alpine tanácsadója, Flavio Briatore egykori Benetton- és Renault-kollégáját, a paddockban nagy tiszteletnek örvendő veteránt, Nielsent tartotta Oliver Oakes ideális utódjának a csapatvezetői poszton. A szerződés aláírása most véglegesedett, így […]

2025. 07. 04.Vámosi Péter