Antonelli egy vacsorával jön Bottasnak

A Mercedes olasz versenyzője átvette azok után a vezetést Charles Leclerc-től, amikor a Ferrari monacói versenyzője beragadt a Cadillac mögé.
Egy 22 fős rajtrácson előfordulnak forgalmi fennakadások, kék zászlós periódusok. Ez a Forma-1 velejárója, ahol a gyorsabb versenyzők körözik le a mezőny hátsó régióiban versenyzőket.
Akadnak balszerencsés esetek is. Így járt Charles Leclerc is, aki a Belga Nagydíj során a győzelemért harcolt. Egy ilyen eset után akadt meg minimálisan a tovahaladása.
A monacói versenyző a negyedik helyről rajtolt – a polet Kimi Antonelli szerezte meg -, ahol egy remek rajtnak köszönhetően a második helyen is ment. Később Max Verstappen megelőzte őt, de amíg előtte Antonelli és Verstappen kiállt a boxba, addig ő tovább ment. Kifizetődött ez a taktika, a 20. körben virtuális biztonsági autós fázist lengettek be a törmelékek miatt. Emiatt a Ferrari egy ingyen kiállást tudott abszolválni Leclerc-nél, így visszaállt az élre.
Két körrel fiatalabb abroncsai voltak Leclerc-nek mint Antonellinek, de a Mercedes listavezetője folyamatosan dolgozta le a két másodperces hátrányát a Ferrarival szemben.
A 33. körben a különbség már csak 9 tizedmásodperc volt az első kettő helyezet között, amikor utolérték Valtteri Bottas Cadillac-jét. A lehető legrosszabb ütemben közelítette meg Leclerc a finn versenyzőt, hiszen a Fagnes-kanyar és a Campus/Stavelot-i is egy gyors dupla jobbos kanyarból áll.
Ugyan Bottas nem sokáig ”tartotta” fel a monacóit, ez is elegendő volt ahhoz, hogy Antonelli megközelítse a Ferrarit, főleg úgy, hogy kapott egy minimális szélárnyékot Bottastól is a Blanchimonton. Ennek köszönhetően fél másodpercre közelítette meg a monacóit és a következő körben vissza is vette a vezetést a Les Combes-ban.
Ebből sokat nem látott Bottas, hiszen a 33. körben ki kellett állnia a boxba.
„Olyan gyorsan zárkóztak, hogy ez nagyon meglepett.” mondta Bottas a verseny után. „Nem tudom, számított-e valamit? Leclerc-t ezután megelőzte?
Amikor tájékoztatták erről, viccesen megemlítette: „Kimi meghívhat egy vacsorára…”
Ha valóban feltartásról lett volna szó, akkor a versenyfelügyelők kivizsgálják az esetet. Erről szó sem volt, Bottas a megengedett időn belül vette észre a kék zászlót és engedte el a gyorsabb versenyzőket. Ahogyan ő is elmondta, meglepte, hogy ilyen gyorsan utolérték őt. A kör elején még öt másodperc volt a különbség a Cadillac és a Ferrari között. Az első szektort követően azonban egy másodpercet hoztak az amerikai istállón.
A második szektorban, ahol szembetűnő a topcsapatok és a sereghajtók közötti különbség, rohamosan csökkent a különbség. Bottas 52,547-es idejével szemben Leclerc 49,155-öt teljesített a középső szektorban.
Leclerc ennek a különbségnek is érte utol a Campus/Stavelot bejáratánál, ahol viszont egyetlen egy olyan ív van, ahol lehet közlekedni. Esélye nem volt Bottasnak ahhoz, hogy elengedje a gyorsabb versenyzőket abban a kanyarban.
„Azt hiszem, a mai nap továbbra is rávilágít a problémáinkra” – mondta Bottas. „Még mindig számít a megbízhatóság, de a gumikopásunk is elég nagy, és szerintem ez a nagy sebességű kanyarok miatt van, egyszerűen nem kell nagy sebességnél rakodnunk, és ilyenkor megcsúszunk, és tönkretesszük a gumikat.”

Apjának üzent a győzelmi pezsgőjén Antonelli
Ha nem akarsz pórul járni a kapuban: Ezeket NE vidd az F1-es Magyar Nagydíjra!






