Kiderült hogyan fogja ünnepelni 50. évfordulóját a Williams

Lancz DánielLancz Dániel2026. 10. 17.
Williams, Carlos Sainz
Fotó: Joe Portlock/Getty Images/Atlassian Williams F1 Team

A Williams nyilvánosságra hozta egy éven át tartó ünnepléssorozatát.

Az ünnepség során 2027-ben az autók dizájnja is megváltozik. A Brit Nagydíjon a szurkolók választhatják ki, milyen külsőbe változzon meg az autó kinézete. Emellett Londonban egy kiállítást is szerveznek, amiben a csapat történetét mutatják be. Ráadásként pedig egy különleges elnevezést is bemutatnak Alex Albon és Carlos Sainz számára.

Nem sűrűn fordul elő az F1-ben, hogy egy csapat eléri az 50 éves jubileumot, amit a sportágban egyhuzamban értek el. A Williamsen kívül csak a Ferrari és a Mclaren mondhatja ugyanezt el.

A történelem még 1977-ben kezdődött el, amikor Williams Grand Prix Engineering néven debütáltak a Száguldó Cirkuszba.

Ahhoz, hogy a szurkolók is kivegyék a részüket az ünneplésben, a silverstone-i hétvégén egy olyan különleges festéssel rukkolnak elő, amit a rajongók szavaznak meg. Ugyan mindössze csak egy futam erejéig, de ők is úgy érezhetik magukat, mintha a csapat része lennének.

Egyelőre a Williams még nem közölte, hogyan fog működni a kiválasztási folyamat. Hasonló módon történhet meg, mint a 2026-os modellnél is elkövettek.

Hatféle konstrukció közül tudtak választani a téli teszt során, hogyan nézzen ki az FW48-as modell. Ebbe beletartozott egy 2023-as festés is, amit a csapat beleinvitált.

Nem meglepetés, hogy Silverstoneban akarják bemutatni az új külsőt. Történelmük első futamgyőzelmét ezen a pályán aratták. Clay Regazzoni 1979-ben nyerte meg a Brit Nagydíjat először, míg Jacques Villeneuve 1997-ben a 100. diadalt gyűjtötte be a grove-i alakulatnak ugyanezen a pályán.

Sikeres pályájuknak könyvelhetik el a silverstone-i aszfaltcsíkot, hiszen nyolc alkalommal nyerni tudtak, ebből háromszor Nigel Mansell vette ki a részét.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Atlassian Williams F1 Team (@williamsf1team) által megosztott bejegyzés

A versenypályán kívül is okoznak meglepetéseket a rajongóknak. W50 Live koncerttel örvendeztetik meg a nagyérdeműt a London Waterloo negyedében, a Leake Street 26 szám alatt, február 11 és 28 között.

A jegyvásárlás garantálja hat történelmi Williams autó megtekintését. Köztük az FW06, a Williams első F1-es gépét, valamint Nelson Piquet és Jacques Villeneuve világbajnoki konstrukcióját.

Megtekinthető lesz Juan Pablo Montoya 2003-as FW25-ös modellje is és az FW38-as, amivel Valtteri Bottas 2016-ban elérte a 378 km/h-s sebességet. Ez a valaha volt legmagasabb átlagsebesség, amit az F1-ben mértek.

Eredetét is megmutatja a waterlooi helyszín. Patrick Head egy londoni vasút boltív alatti garázsban dolgozik, még mielőtt csatlakozott volna Frank Williams csapatához.

Egy FW50-es modellt is kiállítanak. Az évforduló miatt a csapat kihagyja a 49-es számot és az FW48-at követi az 50. Ugyanezt tették, amikor a csapat a 40. fennállását ünnepelte, FW38-ról FW40-re léptek át.

Az ünneplés keretein belül még a csapat kiállít egy limitált kiadású Williams Monopolyt is és egy emlékkönyvet.

James Vowles, a Williams csapatfőnöke elmondta, hogy több mint 100 csapat jött létre és távozott az F1-ből azóta, mióta Frank Williams megalapította saját istállóját.

„Ünnepségeinken újra bemutatjuk azokat a hősöket és történeteket, akik Williams örökségét formálták, a rajongók egy új generációjának, akik új magasságokba visznek minket” – mondta.

Mindamellett, hogy történelmük 50. évfordulóját ünneplik, a csapat 30 éve aratta utolsó egyéni és konstruktőri bajnoki címét 1997-ben.

A Williams összesen az 50 év alatt kilenc konstruktőri, hét egyéni címet szerzett, valamint 114 futamgyőzelem szerepel a nevük mellett. Mind a 16 bajnoki címet 1980 és 1997 között aratták.